Mobilitás

Azt hiszem, nem minden esetben állnak a kihűlő tetem felett könnyes szemű gyászolók, amikor egy bizonyos állatfaj utolsó példánya éppen kipusztult. Gondoljunk bele, vajon ki siratta például a Tyrannosaurus rexet? Vagy miért nincs emlékműve sehol a kardfogú tigrisnek? Ne hivatkozzunk arra, hogy még nem létezett az írott megörökítés akkortájt: bizony, a kutya nem ejtett könnyet ezekért a fenevadakért. 

Kicsit más lehet egy alapvetően békés természetű növényevő végleges eltűnése. Mondjuk a mammuté, amelyik ugyan felingerelve akár több tucat elejtésén fáradozó ősembert is halálra tiport, de azért mégsem mindegy, hogy táplálkozása közben nem kellett étvágyát rettegni az emberi hordának. De el tudom képzelni, hogyan vergődött, amikor a végét érezte, de tiltakozni igyekezett ellene: nem volt jó a közelében lenni. Nos, ez jutott az eszembe a General Motors elmúlt hetekbéli ténykedése apropóján.

 Az Opel eladásától való visszatáncolás is meglehetősen hajmeresztő dolog, főleg ha ideképzeljük az üzleti etika íratlan szabályait. Persze ezeket minden nap rezzenéstelen arccal szegik meg, de mégis, csak egy pár ország politikai vezetőivel packáznak, akiktől simán elvárják, hogy a tízezres nagyságrendű leépítéshez még eurómilliárdokra rúgó garanciavállalásokat is adjanak. (Nem mintha nem lenne szükség a létszámcsökkentésre, vagy nem lenne indokolt az állami vagy tartományi szavatosság, de nyilván visszás kicsit, hogy épp azok merészelnek most kilincselni, akik a bajt okozták.)

De legyünk rugalmasak, értsük meg, a GM tényleg nem akarja elveszíteni az európai piacot megalázó alamizsnáért. Teltek-múltak a hónapok, jöttek az állami adományok az USA-ban, csinos összegről szóltak az ígéretek ideát: nekem sem lenne annyira elkeserítő a helyzet, mint mondjuk kora nyáron volt.

Tehát visszatáncoltak, vállalva a bőszült nyilatkozatokat és a kevésbé dühödt hangulatú tárgyalásokat - tulajdonképpen ugyanott akarják folytatni szinte ugyanazok, akik eddig a világ egyik legnagyobb vállalatát kormányozták oda, ahol ma tartanak.

Az, hogy mit sem változott a vezetési stílus (egy nemrégi modellbemutatón elcsípve a kesernyés megjegyzést: a GM-t régóta könyvelők irányítják), igazából a Saab el nem adása apropóján derült ki. Azzal, hogy hagyták az egyetlen érdeklődő enyhén sértődött távozását, végleg megmutatták: semmi más nem érdekli a GM-t, csak a cég (igencsak kopott) fényének megtartása. Nem számít, hogy hány munkavállaló kerül utcára egy olyan szektorban (és országban), ahol ma nem kapkodnak az ilyesféle szaktudás után, de az bezzeg igen, hogy elmondhassák: "úgy szanáltuk a céget, hogy abból senki idegen nem gazdagodott".

Nyilván nem ültem ott a tárgyalóteremben, de eleget másfélében, hogy elképzeljem, miképpen szórakoztak nevetséges tételeken az egyébként régesrég felesleges, öncélúan létező pénzügyesek - miközben a vevőt, a Koenigsegg konzorciumát szorongatta az idő, hogy minél kevesebb legyen a termeléskiesés, minél hamarabb megérkezzenek az új modellek. Vagyis minél előbb lábra álljon a megroggyant Saab. Nos, ez utóbbi nem téma a General Motorsnál, vagyis legfeljebb így: "mi buktunk rajta, nehogy más még bebizonyítsa, hogy ő tudja működtetni". 

Ha nem lesz Saab, nyilván más márkák betöltik ennek a nagyjából 100 ezernyi autónak a kiesésével keletkezett űrt. Hát istenem, a 9-5-ös megmarad egy 13 éves gyártási ciklust két szerény kipofozással megért modellnek, ahogy a reménybeli más típusok sem jelennek meg. Csakhogy marad egy kérdés: mi lesz azzal a pár százezer aktív Saab-használóval, akik jóhiszeműen vásárolták a svéd autót? Akik elvárják, hogy a helyi szabályok alapján kiszolgálják őket alkatrésszel, ilyesmivel. Ez a GM felelőssége - és nem kívánom nekik, de a mammutok is csak múzeumi makettek...