HTML

Mobilitás

Sokáig skizofréniának gondoltam, hogy ugyanúgy érdekel a tömegeket mozgatni képes személyszállítás és a némelyek által önzésnek nevezett autózás-motorozás. Aztán nagy keservesen megtaláltam a közös hasznukat: mindkettő mozgékonnyá, azaz társadalmi vagy nemzetgazdasági szempontból hasznosabbá teszi az egyént. Ez tehát a két fő téma. No meg persze alkalomadtán eszembe jut más is; ha nem bírom benntartani, leírom azt is.

Friss topikok

2010.01.01. 08:00 Jermann Kálmán

Átalakítás értéknövekedés nélkül

Ha hozzányúlunk egy gyári vasútmodellhez, a beavatkozás után általában többet ér a feljavított példány. Persze ehhez értő kéz kell, és olyan alap, amit érdemes piszkálni.

 
A H0-s (1:87) méretarányban vitézkedő Lima régebbi modelljei nemigen tartoznak utóbbi kategóriába, mivel főleg játéknak, nem pedig valósághű leképezésnek tekintik őket. Ettől kezdve minden átfaragás enyhén öncélú: mélyen beleavatkozni, újragyártani nem érdemes őket, hisz’ akkor is egy Lima marad. Én mégis belefogtam, semmi másért, csak alapfokú gyakorlásnak, a fogások kitalálásához, elsajátításához, az itt elkövetett hibák későbbi kijavíthatóságáért.
 
De miért épp egy hossztorzított, az eredetihez való hasonlóságot meglehetősen nagyvonalúan kezelő példányt (cikkszám: Lima 309530) választottam? Három oka is van: szinte kizárólag 1:100 hosszúságú személykocsikat gyűjtök, vételára (jól állapotban 2-3 ezer Ft használtan) méltányos, és persze passzol is a kedvenc témához-korszakhoz-járműállományhoz. A többi, hogy például akár megfordulhatott Magyarországon, mellékes kérdés: nem a hazai vasutat akarom terepasztalra sűríteni.
 
Az ÖBB egyik hálókocsijára hajazó Lima modellt több okból korholhatjuk. Most eltekintek az olyan hibák sorolásától, amikkel az eredetiség sérült, maradok két látvánnyal kapcsolatos probléma megoldásánál. Ennek keretén belül a hálókocsinál elképzelhetetlen szellős átláthatóság tűnik el, illetve kap egy olcsó közelkapcsoló-kinematikát.
 
Hát igen, rettenetesen illúzióromboló a belső berendezés hiánya – ezt bizonyos gyártók szándékosan homályos ablakutánzattal próbálják ellensúlyozni
 
Különösen kínos viszont, ha a természeténél fogva apró fülkékre szeparált hálóvagonon röntgenszem nélkül is simán átlátunk. Pedig semmiség legalább egy válaszfalat beletervezni és gyártani; mivel sötét lesz bent, már nem is követeljük annyira az 1:87-es párnát, lelógó lepedőt, a vacsorához felszolgált ásványvizes palack kicsiny mását. Lássuk tehát lépésről lépésre, mi is történt a sötétkék WLABm-kocsival. (Előre szólok, a projekt alapelve az olcsóság és egyszerűség volt.)
 
1. A szétszedés után. Jól látszik, hogy igen egyszerűen oldotta meg a Lima az alkatrészek csökkentésének problémáját: az alváz, annak tartozékai és az oldalfal egy darab. Az ablakimitáció pedig a tetővel nőtt össze: az átlátszó műanyagot fent egyszerűen a szükséges színre festették. A belső berendezést egyetlen (súlyként funkcionáló) fémlap képviseli
 
 
2. Aki azt várta, színre festett, az ajtók helyét külön jelző folyosófalat építek, most csalatkozni kényszerült. Ez egy dossziéból származó papírcsík: funkcionálisan megfelel
 
 
3. Közönséges papírragasztó fogja össze a két réteget. Ha mindkét felén sötét kartont találtam volna, még ezzel sem vacakolok
 
 
4. A kocsi végén lévő átjáróhoz rögzítve a folyosófal. Kicsit buggyot vet, de kintről ez nem látható. Ne feledjük el visszatenni mindazt, amit előtte merő kíváncsiságból kiszereltünk!
 
 
5. És ennyi volt: sasszem kell ahhoz, hogy kivegyük, mi gátolja a túloldalra való átlátást. Az illúzió nem tökéletes, de legalább füllenthetjük, nem egy térbe kényszerül az éjszakai utazásra készülő utas-seregletünk. Ha ennél szebbet akarunk, rajzoljuk meg egy tervezőprogramban, és nyomtassuk ki - az sem kunszt annak, aki komolyan gondolja az ilyesmit
 
A második feladat a hagyományos kengyelek közelkapcsolóra cserélése. Nem lenne muszáj, végül is láttam régebbi modelleket ennél sokkal nagyobb távolságra futni egymástól, de ha már igényesebb szolgáltatásokkal rendelkező Roco vagonokhoz akarom kapcsolni őket, legyenek ezek is KKK-sok.
 
 
Balra a Roco SBB-kusettje, jobbra a még átlátszó Lima-háló - köztük jókora légrés. Az osztrák gyártó (ebben a minőségkategóriában) régóta nem enged ki a kezéből nem cserélhető kuplungos kocsit, az olaszok kicsit később álltak át
 
 
A forgóvázzal egybeöntött kapcsolószerkezet. Természetesen fel sem merülhet a könnyed, elegáns mozdulattal végrehajtható csere, itt vágni kell: a forgóvázon még egy csonk sem maradhat a vonófejből
 
 
1. Az átalakítás itt is a szétszereléssel indul. Egyébként a forgóváz rugalmas csapja elméletileg engedi az alulról való kifeszegetést, de öregebb (vagy ridegebb anyagból készült) modelleknél simán előfordulhat, hogy csak az egyik fülecske letörésével adja meg magát akaratunknak. Tehát kivettem a tetőt/ablaksort, így felülről lehet tuszkolni, alulról meg rángatni – nem is tört el. A két idegen tárgy a kinematikát tartalmazza
 
 
2. A készen vásárolt közelkapcsoló-kinematika kittje. Amilyen igénytelen vacaknak látszik, épp olyan. Igaz, 10 darabot 5,50 euróért lehet megszerezni, és adnak hozzá 10 műanyag kerékpárt. Az olasz „Indóház”, a Tutto Treno vasutas magazin vállalta fel a gyártatást és forgalmazást
 
 
3. Olasz kocsi, olasz alkatrész: szinte tökéletesen passzol. De csak szinte: ha nem vesszük tudomásul, hogy a forgócsap feltámasztásánál kicsit megemeli a karosszériát, akkor választhatjuk a modell végének vágását, és szerkezet máshová eltolásával a kerekek ívekben való könnyebb beleakadását. További probléma (és ezért le kellett feszegetnem a felragasztott kinematikákat), hogy a kocsi alváza nem sima, és a ránézésre semmit nem érő műanyag rugó máris felakad a bordán. Ezt egy körömnyi vignettával kiküszöbölhetjük
 
 
4. Ha vigyáztunk, hogy ne csorogjon be a ragasztó (nem spórolva rajta, Faller gyártmányt használtam) az egymáson sikló kinematika-alkatrészek közé, ez lesz a végeredmény: több milliméterrel közelebb került egymáshoz a két kocsi. A Tutto Treno terméke egyébként több fokozatban állítható, akár össze is érhetnének – de ne kísértsük Istent, jó ez így, ahogy van. Még egy apróság: kb. fél milliméternyi szintkülönbségben a kinematika a ludas, de a két kocsi ütközői ennél jóval nagyobb eltérést mutatnak. Nem kétséges, kinek nem sikerült eltalálni a valósághű méretet
 
 
5. Ha kész vagyunk, nincs más dolgunk, mint hozzájuk illő kocsikkal szerelvénybe sorozni őket. Például szintén 4. korszakos (leginkább '70-80-as évekbeli állapotot tükröző) szép narancs ÖBB EC-vagonokkal – természetesen ezek is hossztorzítottak (264 mm-esek), így nem lesz aránytalan az összeállítás
 
 
Ne feledkezzünk meg a tesztről, lehetőleg a várhatónál szélsőségesebb körülmények között ellenőrizve, jól mozognak-e a kinematikák: én egy háromszor ellenkező irányba forduló, 420 mm-es sugarú ívekből, Rocoline kitérőből és egyenesekből állítottam össze a próbapályát. Ha jó munkát végeztünk, elégedetten dőlhetünk hátra. Már csak azért is, mivel a felhasznált kapcsolókinematika univerzális, és ha ennél több fúrás-faragás árán, de szinte bármihez szóba jöhet, ha meguntuk az egymástól látótávolságon kívül futó összekapcsolt kocsijainkat.
 
Az olcsó, nem is igényes gyakorlatnak mára vége: ha nem is nyertünk sokkal többet (mivel a modell továbbra is ugyanaz a Lima háló, ugyanazzal az értékkel), csak tapasztalatot, mint az olló rutinosabb kezelése és a ragasztós flakon ügyesebb forgatása, ezt se becsüljük le – valahol el kell kezdeni, ha vannak komolyabb terveink.
 

Szólj hozzá!

Címkék: modellvasút


A bejegyzés trackback címe:

https://jermann.blog.hu/api/trackback/id/tr561633070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása