HTML

Mobilitás

Sokáig skizofréniának gondoltam, hogy ugyanúgy érdekel a tömegeket mozgatni képes személyszállítás és a némelyek által önzésnek nevezett autózás-motorozás. Aztán nagy keservesen megtaláltam a közös hasznukat: mindkettő mozgékonnyá, azaz társadalmi vagy nemzetgazdasági szempontból hasznosabbá teszi az egyént. Ez tehát a két fő téma. No meg persze alkalomadtán eszembe jut más is; ha nem bírom benntartani, leírom azt is.

Friss topikok

2010.01.03. 08:00 Jermann Kálmán

A turistavasút nem üzlet!

Ahogy az egészségügy sem. De legalábbis egyiket sem állami feladat lenne üzemeltetni. Hiszen a minisztériumokban nem értenek ezekhez.
 
Nézem a különféle látványos vasutakról készült filmeket, és arra kellett rájönnöm, sehol sem merev nyakú állami hivatalnokok, miniszterelnök által felkent menedzserek nyilatkoznak. Hanem lelkes önkéntesek, a turistavasútból szívügyet csinálók, időt, fáradságot nem sajnálók. Vagy akár vállalkozók, de nem a nálunk megismert, kis befektetéssel gyorsan nagyot kaszálni szándékozó típusból, hanem egy régi, gyermekkori álmot megvalósítani akaróéból. Nálunk is rég nonprofit szervezeteknek kellett volna átvenni a bugaci kisvasutat (itt név szerint tudnék javasolni valakit), a nyírségit, meg az összes olyan, akár nagyvasúti vonalunkat, ami hivatásforgalomra alkalmatlan, de látnivaló lenne a környéken.
Itt az attrakció, csak még nem is sejtik
 
 
A bugaci kisvasút apostola, Nagy József. Elvállalná, ha rábíznák? 
 
Sajnos a kiskun pusztán kanyargó keskeny sínpár nem fogja kiszolgálni a környékbeliek utazási igényét. Eddig sem nagyon tette: a lépésben dülöngélő, félkomfortos kocsikkal erre nem volt és nem is lesz esély. De ugyanazok a szenes kályhával fűtött, 40 éves személyvagonok, élükön a korban hozzájuk illő veterán mozdonnyal nagyon is alkalmasak kisebb és nagyobb turistacsoportok Bugacra szállítására. Ahol (részben) kész az infrastruktúra amolyan hagyományőrző szórakoztatásra: csikós-gulyás partira. Ez persze nem elég, de semmiből sem tart pár legényt felültetni a paripákra, és az akácos szélén a döcögő kisvonatot fékevesztett, vérszomjas betyárokként megállítani.
A fotós szemszögéből támadhat R. Sándor és bandája
 
 
Hogyne, persze, micsoda bazári színvonal, ugye? Pedig nem is feltétlen hiteltelen: arrafelé egykoron igenis Rózsa Sándor és társai szorongatták a gazdagabbakat. Ha valahol az amerikai prérin vagy a svájci dombok között ki szabad rabolni (játékból, persze) a vonatos turistákat, nálunk egyenesen kötelező. Alig van mit mutatnunk, a délibáb sem jön rendelésre, meg aztán azt is meg lehet unni. Tehát ha lapos és kietlen az Alföld, cselekvéssel tegyük érdekesebbé.
Különvonat indul a Dunakanyarba. Természetesen zsúfolásig megtelt: ez az élvezetről, az öncélú utazásról szól
 
Napestig tudnám sorolni, mely most vagy régebben felhagyott (esetleg véletlenül és időlegesen megmenekült) mellékvonalunk mire lenne alkalmas. Akár Nógrád, akár a Bükk, a Nyírség, Somogy és a többi: mind rendelkezik a tájegységre jellemző érdekességgel. Ne ragadjunk le a rabló-pandúrosdinál, de bármi szóba jöhet, ami mulattatja a népet: szafaripark szürkemarhával, hajtányozás a döcögő vonat mögött stb. És ha mulattatja, akkor jön és fizet. És ha fizet, akkor van miből a költségeket rendezni, ne adj' isten, fejleszteni. Nem a hivatásforgalom visszaállítására, arra a semmiből semmibe vezető mellékvonalainkon kár ábrándozni. Újabb attrakciókra, vendégcsalogató szenzációra, az eszközpark korszerűsítésére gondolok fejlesztés címén. És legyünk őszinték: ezzel a helyiek is jobban járnak, mint a Bzmot-tal. Itt munkalehetőséget kapnak, meg a kertjükben, földjükön, szőlőjükben, baromfiudvaron, kis műhelyben termelt-készült javaikat eladhatjáka tátott szájú városiaknak és külföldieknek. Máshol működik, most sem nekünk kell feltalálni a spanyolviaszt. Csak pár egyszerű, kézenfekvő ötletet megvalósítani.
Az évek óta veszélyeztetett bakonyi vonal. Nézzük csak, miért jönnének ide a turisták: alagútból viaduktra zötyög a szerelvény (Halász Péter fotója)
 
Még egy apróság: nem adtam szerepet a MÁV-nak és filiáléinak: ez nem az ő dolguk. Egyszerűen más a közforgalmi szolgáltatás (abban is lenne hová fejlődni), és más a szórakoztatás. De ha nincs jelen a magyar államvasút (még a nosztalgiarészlege sem), akkor egyben kéretik távol maradni az összes aktahalmozó, bigott szabálykövető (melyeket ráadásul maguk alkotnak) hatóságnak sem. Tudják, miért nincs összekötve a királyréti hajtánypálya a kismarosi kisvasúttal? Annak ellenére, hogy az azonos nyomtávú hajtányokat így a murván kell átvonszolni az egyik sínről a másikra? Nos, azért, mert ha összekötnék, onnantól a közlekedési hatóság felügyelete alá tartozna. Akik hümmögve, fél szemüket hunyorgatva nézegetnék a lejtviszonyokat, odaképzelve a sebességkorlátozó táblát a hátsó burjános végére, továbbá követelnék a szintbeli kereszteződésnek minősülő vadcsapás biztosítását.
Mielőtt legyintene, hogy nincs érdeklődő: fent hét tele kocsi utas Szilvásváradon, lent a tavalyi bugaci nyolckocsis különvonat közönsége
 
Nem, a turistavonalakra nem kell vasúti hivatal - akkor sem, ha elismerjük, még a magyar utazási sebességnél is múlhatatlanul szükséges egy szigorú felügyeleti szerv. A közforgalom alól kivont vonalakon legyenek saját szabályok, saját felelősökkel: ha közutat keresztez a turistavonat, megáll előtte, leszáll a biztosító személyzet, jelzőőri tárcsával megállítja a forgalmat stb. Ennyi, ne szabályozzuk agyon, mert akkor elvész a játék öröme, de főleg a kedv, hogy belefogjunk.
Lelkes vasútmániások mentették meg ezeket a motoros hajtányokat. Csak egy sínszakasz kell nekik, és örömmel megosztják másokkal az élményt
 

Nos, hol kezdjük? Én a bugacinál látom az esélyt: még nem lopták szét a síneket, a járműállomány változatlan formában alkalmas. Kell egy lelkes csapat (akik persze pályáznak és elnyernek uniós forrásokat, mert ezt Brüsszelben is vígan, örömmel támogatják), meg némi állami akarat, hogy lemondjanak az általuk fenntarthatatlan infrastruktúráról. De ha eladni akarják, az nem megy. Ingyen oda kell adni, mert holnap nem lesz mit...

Ajánlom még: http://totalcar.hu/tesztek/haszon/hajtany/

A külön jelölt kivételével a képek és az alanti videó a szerző felvételei.

45 komment

Címkék: közösségi közlekedés


A bejegyzés trackback címe:

https://jermann.blog.hu/api/trackback/id/tr611636910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

von Stirlitz · http://skodabusz.blog.hu 2010.01.03. 10:03:00

Jó a megközelítés, néhány dolog azonban hibádzik belőle.
Hagyjuk a túlbonyolítást, az üzemeltetési szabályok a végletekig kiegyszerűsítshetők. OK.
Biztos vagyok benne, hogy ez a forgalom nem venné túlzottan igénybe a pályát, bár a mostani sem... mindegy.
De ki fogja fizetni azokat a nagy közös kalapban elenyészőnek látott költségeket, amelyekkel itt az üzemeltető szembesül? Az utas? Ha taálkozik a teljes költségfedezeti árral és nem fanatikus, akkor nem fogja vállalni a terhet.
Az üzemeltető? OK, lehet. De kérdés, hogy meddig tudja mindezt vállalni. Alapítványként, mint Kemencén egy darabig lehet működni, de vegyük észre: aki akart, eddig is tudott hol vasutat üzemeltetni hobbiból (Kemencén); így ez egy elég korlátos forrás-piac (a közösség nagysága közel állandó, a feladatok növelése máshonnan von el erőket).
Szerintem releváns lehet, hogy a pályavasúti vagyon őrzését és fenntartó jellegű beruházásait az állammal továbbra is szerződött pályavasút valós költségeinek teljes elszámolásával elvégzi, az attrakciós személyforgalmat pedig gyakorlatilag ingyenes pályahasználat mellett a vasútbarát szervezet lebonyolíthatná.
Működik a modell, heuréka.
De számottevő előny-e ha van egy működő (múzeum)vasutunk? Utazik-e 100-200 km-t emiatt a közönség vagy szervezni kell rá másmilyen, nem vasúti programokat is? Szerintem az utóbbi játszik. Itt már nem kínálati menetrendet kell nyújtani, hanem az igényekhez igazodó szolgáltatást.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2010.01.03. 10:11:46

amikor először hallottam a vonalbezárásokról hasonló hasznosítáok jutottak eszembe nekem is.
ha a feleslegessé vált, hétköznapi forgalomban nem gazdaságos ifrastruktúrát egy szervezet alá öszegyűjtenék, szerintem is lehetne haznosítani és megmenteni ezekből az emlékekből és tárgyakból.
Még azt is el tudnám képzelni hosszabb távon, higy vlamilyen alternatív üzemeltetési rendszerrel újra járatóvá válhatnának. A turisztikai hasznosításokról meg őrültség volna lemondani, még akkor is ha önmagában a kisvasutak csak nullszaldósak vagy kis veszteséggel működnének. Mert ha erre turisztikai szolgáltatások épülhetnek, akkor a végösszeg mégiscsak pozitív lesz.
Nem csak anyagi értelemben.

jupiter-8 2010.01.03. 10:18:38

Jó a cikk.
Ahogy én látom: Ha úgy tetszik vérfrissítésre lenne szükség a vasúti vezetésnél. Mint, fentebb olvashattuk, sok kis és nagyvasúti vonalon megszűnt a hivatásforgalom. A vezetők meg ülnek és széttárják a kezüket, hogy nincs bevétel, de állami támogatás sincs. Most mi lesz? El kéne felejteni az évtizedes beidegződéseket, és fejben is változni! Mi a teendő? Ötletelni, gondolkodni és REKLÁMOZNI! A mai "üzleti" világban erre lenne szükség. Rugalmas és talpraesett vezetés, jó, ötletes és főleg értelmes programok tervezése, megvalósítása. Ja, hogy ezen gondolkozni kell? Igen. Ha kell a bevétel, bizony tenni kell érte. Egy bizonyos kisvasútnál pl. nincs fizikai dolgozó a pálya állagmegóvására, de a külső segítséget (kivéve persze az anyagit) élből elutasítják. Miért? Elsősorban, mert rugalmatlanok.
Tisztelet a kivételnek!

von Stirlitz · http://skodabusz.blog.hu 2010.01.03. 10:20:06

@floorwalker: Hadd ne várjuk már, hogy a vasutat kiépítjük, aztán majd megteremtődik rajta az utazási igény... kicsit fordítva ülnénk a lovon. Mi lenne, ha azok a vasutak avanzsálnának turisztikai célú vasúttá, amelyek mentén már megvannak az általad említett szolgáltatások, csak a gonosz állam kihúzta alóluk a vonatot?
Mondjuk kapásból nem tudok ilyet mondani, csak nagyon másodlagost...

OkoskaTo:rp 2010.01.03. 10:21:08

@von Stirlitz: A "zemberek" jelenleg sincsenek tisztában a sima vasút tényleges üzemeltetési költségeivel. Utaznak ingyen (mert van mávos családtag, mert nyuggerek stb.), utaznak féláron (mert haver hozott diákot), utaznak kétharmadért (mert csak) - ráadásul annak az árnak a kedvezményes változatáért, ami még így sincs köszönő viszonyban a Máv tényleges költségével.
Másfelől meg persze, két embernek autópálya matricával együtt is sokkal jobban megéri már autóval menni, mint vonattal; lassan már egynek is. És akkor összehasonlíthatjuk a háztól-házig autó és a tömegközlekedés-gyaloglás-összehányt vonat komfortja közti különbséget.

Turistavonatokra lenne igény, lenne szükség. De nem csak az államnak (azaz mondjuk nekem) kellene ezeket megfizetni. Az idegenforgalom esetén nagyon szeretünk megfeledkezni az érdekelt önkormányzatokról, és főleg az érdekelt idegenforgalmi vállalkozásokról. Mert az tényleg kényelmes hozzáállás, hogy jöjjenek csak hozzánk költeni a vendégek, aztán az "állam" meg fizesse az őket odahordó kisvonatot.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 10:23:38

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX 2010.01.03. 09:51:49: kösz, én is.

von Stirlitz · http://skodabusz.blog.hu 2010.01.03. 10:23:56

@jupiter-8: Milyen külső segítségre gondolsz, hogy (bocs) amatőrök gondozzák a pályát? OK, ki vállalja a felelősséget a munkájukért? Megbontják a pályát, kihúznak egy aljat, aztán hű de baromi nehéz, és elmennek. Hogyan kéred őket számon? Nem kötekedésként írom, csak ezeket is végig kellene gondolni hozzá, nem?
Önmagában a vasút egyébként nem életképes. Ha reklámozom, akkor se tudom azt mondani, hogy "jöjjön velünk vonatozni", mert hát valljuk be szerényen, a vasútbarát réteg azért nem képes ezt a témát eltartani... de ha azt mondom, hogy "jöjjön vonattal Szilvásváradra, pisztráng, vízesés, lovaspálya", azért mégis csak nagyobb tömeget vonzok, nem?

von Stirlitz · http://skodabusz.blog.hu 2010.01.03. 10:28:15

@OkoskaTo:rp: Egyetértünk. Ha beülök a kocsiba, akkor már nem biztos, hogy ki szeretnék szállni belőle az úticélom előtt. Szilvásváradon pl. szvsz. csak azért van olyan sok utas, mert nem lehet felmenni autóval a vízesésig (más kérdés, hogy méregdrága a parkoló is odalent).
Se az attrakció, se a megközelítési lehetőség megteremtése viszont tényleg nem jó önmagában. Gondoljunk csak a sátoraljaújhelyi libegőkre és a bobpályára. Ki tud odamenni autó nélkül? Ki utazik ezért rendszeresen 1 óránál többet?

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 10:29:51

@von Stirlitz 2010.01.03. 10:03:00: lehet, elnagyoltan, de nem feledkeztem meg az anyagi oldalról: "Kell egy lelkes csapat (akik persze pályáznak és elnyernek uniós forrásokat, mert ezt Brüsszelben is vígan, örömmel támogatják)" - ha megállunk a valós költségek kiszámlázásánál, akkor abba belevesszük az indokolatlan méretű MÁV-ot és felette minden más vízfejet. Ettől kell megszabadulni, és így is drága lesz, de legalább a balasztot objuk ki.

Más, de kapcsolódó: nézem a Travelen az összes turistavasutas filmet (nem a svájcit, ott majd' mindenhol a hivatásforgalom mellett van nosztalgiavasút). És azt látom, bizony, nem 160-asra kiépített sínpárokon zötyögnek végig. Nem kell nagy pályasebesség (de legyen a 20-30-on biztonságos, persze), mert épp az a fontos, hogy lásson az utas, tovább tartson az élmény.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 10:34:19

@von Stirlitz 2010.01.03. 10:28:15: "Szilvásváradon pl. szvsz. csak azért van olyan sok utas, mert nem lehet felmenni autóval a vízesésig (más kérdés, hogy méregdrága a parkoló is odalent)" - szerintem meg azért, mivel jól ismert, ügyesen felkarolt, jól menedzselt vállalkozásként működik, illetve kiéhezett a nép az ilyesfajta aktív szórakozásra.

Másodjára, nem is drága a parkolás, ha azt veszed, hogy családok jönnek, kiépették a tágas parkolót, ugyanazzal a jeggyel azonos napon többször kimehetsz a faluba, továbbá a panorámautat is igénybe veheted vele. Egy hibátlan működő modell - nem is hallottam, hogy be akarják zárni.

von Stirlitz · http://skodabusz.blog.hu 2010.01.03. 10:35:48

@Jermann Kálmán: A valós költségek kiszámlázása azt jelenti, hogy cseréltem egy darab hevedert, ennek árát, a ráeső munkaidőt, a járulékos költségeket számlázhatom ki. Az a modell valóban életképesebb, hogy ha találok helyben vállalkozót erre, akkor azt is megbízhatom ezzel a munkával.
De nyilván ennek a valós költségfedezeti szolgáltatási díjnak a MÁV jelenlegi formájában nem tud (és tegyük hozzá, nem is akar) megfelelni.

jupiter-8 2010.01.03. 10:38:55

@von Stirlitz:
Nézd, Szilvásvárad több szempontból is előnyt élvez. A pálya cirka 5km, s végig az általad felsorolt látványosságok mellett halad. Az átlag kiruccanni szándékozó városi ember számára is legyalogolható táv. A másik, hogy Szilvásvárad, mint fogalom évtizedek óta beleivódott az emberekbe.
A pft-ről: Meglátásom szerint, az önkéntes munkát is lehetne megfelelően ellenőrizni, szabályozni, hogy ne károkozás legyen a vége. Aki segíteni megy, az nagyjából tisztában van a munka nehézségével és nem hagyja ott 5 perc után.
Valóban a baleset lehetősége fenn áll. Mindenki aláírna egy nyilatkozatot, hogy csak saját felelősségre ment ki dolgozni.
A jó reklám, nem annyiból áll, hogy "Gyertek velünk vonatozni!". Ez belátható, hogy kevés. Én is szerveztem (többed magammal) különvonatot és működött a dolog. És nem csak vasútbarátok jöttek, hanem "mezei" emberek is. Ja és mi szervezők totál civilek vagyunk!!!!

von Stirlitz · http://skodabusz.blog.hu 2010.01.03. 10:43:34

@Jermann Kálmán: Átlagmagyar házaspár 2 gyerekkel. Szakadt Suzukit beállítják a parkolóba, felmennek vonattal, lejönnek gyalog. Mibe is kerül?
2x700 + 2x350 Ft = 2.100 Ft a vonatjegy , ami szerintem több, mint sok, pláne kötelezően igénybeveendő, lett lévén más közlekedési eszköz nincsen.
Szvsz ha lenne Szilvásvárad jegy, ami mondjuk 1.500 Ft a felnőtt és 1.000 Ft a gyerek relációban, amely jogosít egy Eger-Szilvás-Eger vonatútra, korlátlan számú kisvasúti utazásra és ára levásárolható a helyi büfékben... no akkor beszélnénk itt valós turistalátványosság-vasút kombóról.
Addig semmi esetre sem.

von Stirlitz · http://skodabusz.blog.hu 2010.01.03. 10:47:07

@jupiter-8: OK, Szilvásvárad miért is ívódott bele az emberekbe? A vasút vagy az egyebek miatt?
Az önkéntes munkát mindenképpen szabályozott keretek között lehet elképzelni, máshogy káosszá fordulhat...
Reklám, marketing egyéb módon, stb. értelmesen végezve lehet forgalomnövelő hatása. de magától nem áll meg.

Egyébként mindenki nagyon titokzatosan beszél ezekben a támékban, hogy ennyi-annyi, valótlanok a számok. De senki nem publikált még egy üzleti tervet egyetlen ilyen nagy ötletére sem... mi ennek az oka?

von Stirlitz · http://skodabusz.blog.hu 2010.01.03. 10:48:35

Ha valaki most azt mondja, nem tud egy ilyen elemzést készíteni, akkor szívesen segítek neki. E-mailem publikus.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 10:56:56

@von Stirlitz 2010.01.03. 10:43:34: de miért kéne a javaslatod szerint olcsóbbá tenni? Így is csurig vannak a vonatok, tehát van fizetőképes érdeklődés. És nem láttam csalódottan visszafordulókat, ha már az általad említett összeg kétszeresét elverte az odautazásra, nem azon szőrözik, hogy mennyi a parkolás. Igenis, van utas, tehát van igény.

De egy szezonban maximum egyszer érdekes a kölköknek Szilvásvárad, lehetne másfelé is vinni, több helyre, mint ami ma működik. Biztos nem mindenhol kéne főszezonban két vonat egyszerre, de nem is muszáj csak a gyerekekre alapozni.

Öreg Sam 2010.01.03. 10:57:11

@von Stirlitz:
Egyet kell értenem,kicsit kelletlenül ugyan..
Én 20-22 évet laktam Kecskeméten munka okán,de még ma is kicsit gondolkodóba esnék,ha meg kellene találnom az indóházat.Se tábla,se jel,se rovásirás.
Menetrend?? Nemigen van,persze vannak fanatikusok,akik tudják.
Bezárják,mert a kecskeméti önkormányzat sem lát benne jövőt mindenféle pályázati lehetőség ellenére.
Akadhat megszállott magánember,vagy alapitvány,aki/amely müködtei,de reálisan nem termelhetők ki a költségei.
Nota bene,egy ilyen kisvonat,ami mondjuk ki őszintén hajdan "kofavonat" volt,elvesztette a létjogosultságát.
Racinálisan: egy közlekedési eszköz arra szolgál,hogy eljussak A-ból B-be,valamilyen cél érdekében. Bugacon ,ill.az odáig vezető úton,az állomásokon mi lenne a cél?
Valami őrületesen nagy idegenforgalmat kellene generálni,hogy megérje a kisvasúttal,és nem kocsival menni.
Ui: észrevette már valaki,hogy a pusztuló jakbszállási megálló egy ipari műremek?

hagymásbab85 2010.01.03. 10:59:31

Nagyon bírom ezeket a vasutas, egy kalap alá sorolható témákat, melyek lényege, hogy kell a vasút, de senki nem utazik rajta és senki nem akar rá áldozni.
El kéne dönteni, mi kell és mi nem. Most nem tudnám megmondani, hány turistavasút van az országban, de az biztos, hogy több mint kellene.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2010.01.03. 11:59:24

Szerintem még tovább lehetne menni a kisvasutakkal. Utazási irodákkal leboltolni, hogy pl Sopronban az irodában kirakják a plakátot, hogy pusztai kirándulás. Kisvasúttal, Rózsa Sándor imitátorral, lóval, tanyasi csárdában kajával, turista-tanyával, állatsimogató, lovaglás, cigányzene. Package tour, ahogy a művelt belga mondaná, mert tud angolul. Ja igen, Rózsa Sándor tudjon angolul/németül. :) Ilyen módon olyan emberre is rá lehet sózni ezeket, aki magától külön külön nem menne el kisvasutazni, nem menne el lovagolni, vagy nem vacsizna a csárdában. Aki kocsival elmenne szürkemarhát simogatni aztán beülne egy pizzára Kecskeméten a családdal, azt kell rávenni arra hogy fizessen be erre a "csomagra". Aki amúgy leszarja a pusztát az amúgy se megy oda, akár van kisvasút akár nincs.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 12:04:17

@Csabikuci85 2010.01.03. 10:59:31: "nem tudnám megmondani, hány turistavasút van az országban, de az biztos, hogy több mint kellene" - ex cathedra kijelented, közben fogalmad sincs, egyáltalán mennyi is működik? De mire alapozod, "hogy több, mint kellene"?

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 12:06:35

@von Stirlitz 2010.01.03. 10:47:07:
"De senki nem publikált még egy üzleti tervet egyetlen ilyen nagy ötletére sem..." - tán mert jelen pillanatban itt amolyan ötletelők vannak, nem pedig arra alkalmas jelöltek? Én szvesen megkérdem a képen ábrázolt urat, van-e kedve hozzá.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 12:10:26

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2010.01.03. 11:59:24: itt van kibontva, amire gondoltam. Abszolúte egyetértek, ez ma a turizmus alapja: rég nem öntevékeny az ember, azt várja, a szájába repüljön a sült galamb, kész programokkal várják. Csak ezt máshol meg is csinálták, nálunk meg sápítozunk, hogy kevesebben jönnek...

Nick Leeson 2010.01.03. 15:36:11

@Öreg Sam:
Egyetértek.
Én 30 évet laktam a környéken.
Egy hegyi kisvasutat még el tudok képzelni mit turisztikai érdekességet.
De a kecskeméti kisvasúton az ég világon SEMMI látványosság nincs útközben. A full sík táj kb. 5 perc után dögunalom. Nincs az a turista aki ezt bevállalja órákon keresztül.

Akkor meg mi a fenének kéne, hogy megmaradjon?

Az összes ilyen vasutat oda kell adni az önkormányzatoknak és ha tudnak és akarnak vele kezdeni valamit akkor hajrá! Egyébként meg abba kell hagyni a közpénz elherdálását, néhány vasút mániás állati költséges hobbijaként...

Majd talán 10-15 éve múlva, ha az ország eljut egy olyan gazdasági szintre, hogy meg se kottyan egy ilyen hobbi vasutat fenntartani totál veszteségesen, akkor talán újra lehet indítani. Kellő felújítás után...(nosztalgia felújításra gondolok)

Addig meg ne azon rugózzunk, hogy milyen kár, hogy a turisták nem tudnak kisvasutazni, hanem azon, hogy ha már idejön a turista, akkor a MÁV meg a BKV meg egyéb pöcegödrök ne utáltassák meg velük az első pillanatban az egész országot!

Nick Leeson 2010.01.03. 15:41:05

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: Jó reggelt!
Ez már jó ideje így megy az alföldön!
(legalábbis pár éve ez ment)

Számtalan csárda van az alföldön ahova buszostul jönnek a külföldiek. A busz ajtajában már betyár ruhás fazon várja őket jóféle pálinkával. Aztán nagy zabálás egy tanyasi csárda kerthelyiségében, közben lovasbemutató, ostor pattogás, stb...

Hogy minek ehhez a 15km/h-val órákig pöfögő, dögunalmas kisvasút, milliárdokért azt nem tudom...

Rácz Gergely 2010.01.03. 16:31:01

@az aki:
Nem tudom, honnan szeded a milliárdokat. A kecskeméti kisvasútra nem tudom, hogy az elmúlt évtizedekben mennyit költöttek, de hogy milliárdokat, azt nem tudom elképzelni. Azt, hogy az üzemeltetése ilyen nulla ráfordítás mellett milliárdokba kerül(t), azt meg ne akarja nekem senki bemesélni.

Magához a blogbejegyzéshez annyit, hogy szerintem nagyon sok (a legtöbb) vasútvonal nem azért nem képes a hivatásforgalmi igényeket kielégíteni, mert eleve olyan a vonalvezetése, hogy nem vezet sehonnan sehova. Többségben a vonatok ritkasága és/vagy a rossz (30-40-50 km/h) pályasebesség miatt van, hogy kevesen utaznak.
Egyébként gratulálok Jermann Kálmánnak, főleg a svájci vasúttal foglalkozó bejegyzések miatt. Szebben nem is lehetett volna leírni a hazai vasút helyzetét...

Rácz Gergely 2010.01.03. 16:34:20

@az aki:
Néhány vasútmániás?! Voltál te már Kecskeméten kisvasúti napon?

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 18:00:21

@az aki 2010.01.03. 15:36:11: attól tartok, egy szót sem értettél meg a fentiekből:
1. a kiskunsági kisvasutat már bezárták, tehát a közpénz további milliárdjai már nem mennek el az üzemeltetésére;
2. senki nem is kérte, hogy közpénzből kéne tovább álmodoznia néhány vasútmániásnak. Éppen fordítva: adják a kezükbe, és tartsák fent, ha tudják;
3. nem tudom, leköt-e téged valami, de azt bízd a többiekre, ha nekik tetszik a síkvidéki döcögés. És a mellé rakott mulatság, mert elviheti a busz a csoportot az előző megállóig, és ha egy fél órácskára felülhetnek a zötyögő kisvasútra, még jobban csúszik majd a gulyásleves. Azt nem is merem a figyelmedbe ajánlani, hogy ettől esetleg még több buszt lehet odaindítani, mert biztos kicsiny gyermekkorodban hosszú órákig tartó vasutazásra kényszerítettek.

Nick Leeson 2010.01.03. 19:14:16

@Rácz Gergely: Jó lehet, hogy hirtelenjében kicsit túl nagy összeget mondtam, de mire "turista" kompatibilissé lehetne tenni, normális állomások, kiszolgálóbódék (kaja, pia, suvenir, stb.) Addigra tényleg nagyon sokba kerülne.

Nick Leeson 2010.01.03. 19:15:26

@Rácz Gergely: Aha! És azon a napon kívül hány ember szokott lézengeni azon a környéken?
Biztos tele van japán turistákkal...

Nick Leeson 2010.01.03. 19:17:53

@Jermann Kálmán: 2. adják oda nekik? Ingyen?

Hát ez aztán bomba ötlet! Ha meg majd bezárnak egy repteret, akkor adják oda a repülésmániásoknak ingyen a repülőket, a radarokat meg mindent!

Rácz Gergely 2010.01.03. 19:20:23

@az aki:
A tanyavilágban élők számára több helyen ez a kisvasút jelentette az egyetlen kapcsolatot a külvilággal, kiépített közút hiányában. Azt meg már ne mesélje nekem senki, hogy a kisvasút normális felújítása (ja, ráadásul akkor valószínűleg napi szinten is használnák, és nem csak a tanyasiak) drágább lenne, mint a közutak kiépítése...

Nick Leeson 2010.01.03. 19:30:50

@Jermann Kálmán:
3. Bocs, de ahhoz hogy Te bárkit is oda csődítsél (fizetővendéget), ahhoz annál sokkal több kell mint egy bogrács, meg fél óra lötyögés. Másrészt nézzük a jelenlegi turista látványosságokat, mindegyik hosszú évek alatt alakult olyan népszerűvé amilyen. Ahhoz, hogy a "kisvasutas gulyásozás" ne csak vigye a pénzt legalább 10 év kellene vagy állat nagy reklám (nagyon sok pénz). És ezek után sem garantált semmiféle siker. Évekig csak önthetnéd bele a pénzt.

Elméletben persze nagyon jól hangzik a dolog, csak éppen a realitástól van fényévekre...

Nick Leeson 2010.01.03. 19:45:00

@Rácz Gergely: Érdekes, máshol is van tanyavilág, viszont nincs kisvasút!
Talán építsünk nekik is kisvasutat!

Lássuk már be (értem én, mániákusoknak nehéz objektíven), hogy sokkal jobb gazdasági helyzetben kellene lennie az országnak, hogy egy rakás pénzt rá tudjunk költeni egy ilyen vasúra, "hátha lesz belőle valami, mert eddig egy rakás szar volt" címszóval.

ubk 2010.01.03. 19:46:37

@Rácz Gergely:
Rengeteg vonal, amit most SÜNtettek meg állapotilag jó volt, csak éppen olyan menetrendek voltak, amik elriasztották az utasokat, a polgármesterek persze jelezték a MÁV-nak, hogy nem jó, s jó esetben nem történt semmi, rosszabb esetben tovább barmolták. Elvégre "felülről" jött az utasítás, hogy meg kell szüntetni a vonalakat. De persze autópályákra volt pénz az elmúlt években, a vasútra meg miért nem jutott?
Amúgy meg ha már turista vasút, akkor ennek volna értelme, csak kb 10 km sín kell hozzá, mert az érintett önkormányzatok támogatnák: uezbeck.blog.hu/2009/08/17/villamos_a_balaton_partjan

Rácz Gergely 2010.01.03. 20:05:04

@az aki:
Akkor legyél szíves nekem elmesélni, hol írtam én azt, hogy építsünk ott kisvasutat a tanyákhoz, ahol nincs? Mert aki a vitapartnere szavait kiforgatja, azzal nem igazán érdemes leállni vitázni.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 20:10:54

@az aki 2010.01.03. 19:17:53: miért, mit csináljanak vele? Várják meg, amíg a tolvajok széthordják, ami maradt? Vagy te akkora értéket látsz benne, hogy megérné másra hasznosítani? Mondd, mire? Azt is számold hozzá, hogy a rekultiváció mennyibe kerül, a megmaradás helyett.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 20:13:56

@az aki 2010.01.03. 19:30:50: olvasd el a fenti szöveget, mert mindent meg kell ismételnem. Szóval nem kell százmilliókért új infrastruktúra, készen van. Épp hogy többen jöjjenek a pusztacsárdába, ahhoz jó a kisvonat. Nem mint közlekedési eszköz, hanem mint attrakció.

Rácz Gergely 2010.01.03. 20:14:22

@Jermann Kálmán:
Rekultiváció? Ugyan már, hiszen kitalálták már erre a bűvös "Ideiglenesen szünetel a forgalom" kifejezést. Ezzel kapcsolatban lásd: Lepsény - Dombóvár vasútvonal...

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.03. 20:15:11

@az aki 2010.01.03. 19:45:00: te tényleg nem olvastad el a cikket. És a válaszokat sem érted...

Ki várja, hogy az ország mentse meg? Hol olvastad itt, mutasd meg, kérlek.

Rácz Gergely 2010.01.03. 21:01:01

@ubk:
Igen, a menetrenden is sok múlik, arról is írtam (és mellesleg ezen a legegyszerűbb változtatni).
A most megszűnt vonalak közül 6-ot (4, 22, 37, 42, 47, 64) utaztam be most november végén, december elején, további kettőt (5, 45) pedig még régebbről ismertem. Az a véleményem, hogy szinte mindegyiknél csapnivaló volt a menetrend, amit még az is tetézett, hogy a pálya állapota olyan rossz volt, hogy azzal a sebességgel a vonatot épeszű és nem vasútbarát ember nem használja munkába járáshoz és egyéb olyan célokra, ami miatt rendszeresen igénybe venné a vonatot.
Csak sorban:
4-es vonal: a pálya tűrhető állapotú, viszont a vonatok többsége csak Almásfüzitőről/ig közlekedik, Komárom és Almásfüzitő között szerelvénymenetként(!) megy.
5-ös vonal: kimondottan jó pálya, 100 km/h-s kiépítési sebességgel, de a menetrend katasztrófa: nézzük meg, milyen időpontokban értek be a vonatok Székesfehérvárra!
22-es vonal: a menetrenddel itt is vannak gondok, de itt nagyobb baj is van, a pálya állapota kritikán aluli.
37-es vonal: szerintem egyértelműen a 30-40 km/h-s pályasebesség nyírta ki az utasforgalmat.
42-es vonal: itt is egész jó a pálya, de a napi 3 pár, teljesen lehetetlen időpontokban közlekedő vonatot nem csoda, hogy senki sem veszi igénybe. Ezen kívül Pakson mind a két megállási hely (a nagyállomás és Paks-Dunapart megállóhely) egyaránt messze van mindentől. A kettő között viszont közvetlenül a lakott terület mellett fut a vasút, egy megállóáthelyezés vagy -létesítés segíthetett volna.
47-es vonal: a pályaállapotok nem a legjobbak, de viszonylag tűrhetőek, ugyanakkor a vonatok nem mennek fel Dombóvárig, és szerintem ez az utasvesztés egyik legnagyobb oka.
64-es vonal: a vonat a 23 km-t 56 perc alatt teszi meg. Ehhez azt hiszem, nem szükséges sok mindent hozzáfűzni.

Elnézést a blogbejegyzés témájától való elkanyarodásért, de ezt le szerettem volna írni mindenképpen.

Misi72 2010.01.03. 21:33:34

A hozászolást olvasom levagyok döbbenve,a válalkozó szellemiségüeket,hogy megszolják.Több ilyen gondolkodásu embereknek kellene lenni.Valaki itt írja az adófizetök pénzéböl nem lehet fentartani a vasutat.Száz milliokat pofátlanul be zebelni?? Ere azt mondom a MÁV gondja ezel nem oldodik meg.Hiába zártak bevonalakat most meg 2007ben. Nem bezárni meg kell keresni a legjobb kihasználtsági feltétet rugalmas menetrend.

újember · http://vasut.kTeam.hu 2010.01.04. 09:18:25

Semmi bajom az ötleteléssel, sőt...!
Csak attól frászt kapok, hogy állítólag a mellékvonalainkban nincs fantázia illetve elavultak, ami a hivatásforgalmat illeti. Mutassatok 1-2 megszűnt vasutvonalnál többet, ahol nem lehetne normális hivatásforgalmat csinálni? Korszerűsítve és rendszerben gondolkodva?
vasut.kteam.hu/Varos_videk_vasut_3Hu.pdf

A nyírvidéki és kecskeméti hálózatnak is elsődlegesen hivatásforgalmi funkciója volt, másodlagosan a turizmust is szolgálhatják. Ha a jövőjüket akarjuk, össze kell kapcsolni a kettőt. Nyíregyházán a villamosüzem visszaállítása mellett RégióTram modell szerint. Belátható időn belül sok pénzt kell kézbe venni, hogy a pályák járhatóak maradjanak. Ha már hozzá kell nyúlni, sokkal jobb a perspektíva, ha mindjárt normálisan megcsináljuk, a sebességet emeljük, lehetővé téve a korszerű regionális közlekedést.
Utána jöhet Bugác, lehet a Nyírvidéken a folyóval párhuzamosan kenukat és turistákat szállítani felfelé stb.
De csak turisztikai vasútnak, még a Nyíregy állomás-Sóstó szakasz esetében sem vagyok biztos, hogy állná a helyét (a nyomvonal enyhén szólva nem szerencsés...).

újember · http://vasut.kTeam.hu 2010.01.04. 09:27:18

Elvileg az egyszerűsített üzemvitel mellett a hivatásforgalom is sokkal olcsóbb lehet. Nem igaz, hogy három-négyszer drágább a busznál, autónál stb.
A legnagyobb rész mindenképp fixköltség, még ha azt a harmadjára-negyedére lehetne faragni a külön szervezett regionális vasútközlekedésben (busznál is olcsóbban). Ha már így van, akkor hatékonyabb, adott pályán turista és nosztalgiaforgalom szervezni a regionális hivatás és szabadidős jellegű közlekedés mellé.
süti beállítások módosítása