HTML

Mobilitás

Sokáig skizofréniának gondoltam, hogy ugyanúgy érdekel a tömegeket mozgatni képes személyszállítás és a némelyek által önzésnek nevezett autózás-motorozás. Aztán nagy keservesen megtaláltam a közös hasznukat: mindkettő mozgékonnyá, azaz társadalmi vagy nemzetgazdasági szempontból hasznosabbá teszi az egyént. Ez tehát a két fő téma. No meg persze alkalomadtán eszembe jut más is; ha nem bírom benntartani, leírom azt is.

Friss topikok

2010.04.26. 14:00 Jermann Kálmán

Kit-egylet 2.

Az építőkészletes anyag folytatásában a sínaláverő készre szerelését mutatom be. A leglényegesebb információ azonban hangozzon el előre: ez még a platós pályafenntartónál is olcsóbb, 3 000,- forintba került – újonnan, üzletből, nem akciós készletről.
 
 Míg az UDJ-hez az egyoldalas alkatrészjegyzék elegendőnek bizonyult, az aláverőhöz részletes összeépítési jegyzék dukál. Ránézve a sok apró biszbaszra, indokolt a magyarázat
 
A két panorámafülke „beüvegezésével” és az érdemi munkát végző ágyazat- és sínegyengető egység összeállításával kezdtem
 
A forgóvázak és az önhordó felépítmény között e fémlemez-utánzatok találhatók. Rajtuk a gép vezetőjének és kezelőjének kényelmes karosszékei
 
Helyükön a talpfák alá bazaltot gyömöszölő karmok és a síneket egyenesben tartó görgők. Mivel az egység nem emelhető, így néhol (toldásoknál) leér a sínkoronáig – a későbbi siklások biztosítottnak látszanak, ezzel munkát adva a darus mentőszerelvénynek
 
Létrák, lámpák, hiraulikacsövek kürt, hangtompító-rendszer – mi maradt le?
 
Csak a másiknál is alkalmazott rugós ütközők. Bár elsőre bonyolultnak tűnik, ehhez kellett a kevesebb idő: röpke fél óra alatt összedobható
 
A sínaláverőt ezért az árért egyetlen apró felirat sem illeti meg. A súlya is kicsi, és persze se motorja, se súlyos működési hangja sincs. Biztosan van olyan, aki keveselli a szolgáltatásait, de nekem az állomástól legtávolabbi, gaz felverte vágányon így is megfelel, egy szerelvénybe sorozva a nagy és a kis daruval, pár pőrekocsival (rajtuk az új sínszálak), önürítős kőszállítóval. Mi kéne még hozzá? Egy csinos sárga kísérőkocsi, ahová behúzódhatnak aludni pályamunkásaink. Egyelőre ilyet nem láttam, csak készre szerelve – pedig a fentiek után gyerekjáték lenne építőszettből összerakni.
 
Funkciót nyer a rikító sárga színe miatt csak pályafenntartós szerelvényre való mozdony
 

Mucsi Barnabás, az Indóház főmunkatársának kiegészítése a fentiekhez:
1. az építőkészlettel sok gyártó próbálkozott, és próbálkozik ma is, zömében kisszériások, de akadnak ilyenek a nagyok között is (pl Roco);
2. az építőkészlettel az átlag vasútmodellezőnek a több baja is van, pl.:
- nincs doboza az összerakott modellnek
- többnyire anyagában színezettek, aminek hatása messze nem olyan, mint a gyárilag kész modellnek
- általában nincs olyan felszereltsége, mint egy gyári modellnek (ritka kivételek vannak)
3. a gyárak (európaiak) sem szeretik, mert:
- nem kelendő
- ha festett és feliratozott, akkor a ráfordított munkaóra nem sokkal kevesebb, mint komplett, kész modellel
- drága és igényes modellek ritkán születnek belőle, emiatt akkora kereslet nincs irántuk.
 
Egészen más a helyzet az Újvilágban, ahol a modellipar komoly szegmense erre épül. Nem csak azért, mert ott barkácsolókedvűbbek az emberek, hanem azért is, mert egy nagy piacról ugyanakkora százalék nagyobb keresletet jelent.
Valamint hozzájárul az amerikai vasút uniformizáltsága, amit lényegesen könnyebb így lekövetni. Számos olyan jármű van az ottani vasutakon, ami hasonlít az itt bemutatott PFT-s járgányhoz. Egyszerű, kevés elemből összeállítható, bátran készülhet anyagában színezett műanyagból és mivel ősidők óta a szinte ingyenes ázsiai munkaerővel dolgoztatnak, ezért nem jelent problémát szétválasztani az összeszerelt és külön kitben árult modelleket, és ekképpen a csomagolás költsége sem komoly gond. Egy példa.
 
Egyébként érdekes, hogy mozdonyt, vagy jól kidolgozott, részletgazdag és sok elemből álló, bonyolult, festett modellt nem nagyon szokás így árusítani, sem itt, sem odaát. Az persze más kérdés, hogy odaát szinte bármilyen mozdonyt összeállíthatunk, mert minden egyes alkatrész könnyen és relatíve olcsón hozzáférhető.
 
 

18 komment

Címkék: modellvasút utazás a vasútmodelljeim körül


A bejegyzés trackback címe:

https://jermann.blog.hu/api/trackback/id/tr841947755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GeryM41 2010.04.26. 14:11:52

Tudom, nem nagyon illik reklámozni, de megkérdezhetem hol vetted ezeket a kiteket? Német conradon láttam ilyet, de gondoltam megkérdezem, hátha van Magyarországon is.

GeryM41 2010.04.26. 14:16:09

Bocs, most látom, hogy a másik cikk hozzászólásainál írtad, hogy te is ott vetted. Még egyszer bocs :)

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.04.26. 14:36:02

@GeryM41: igen, a hazai Conradnál rendeltem, nem túl jelentős felárért (mármint az osztrák árhoz képest) pár napon belül meghozták, szombatonként pedig be is lehet menni a Terézvárosba átvenni. :-)

borosspet 2010.04.26. 15:44:40

Szia!

TT méretben léteznek építőkészletek?

2104 2010.04.26. 18:15:47

Hello!!!
Nekem kellene egy sínaláverő

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.04.26. 18:17:02

@borosspet: sajnos nem ismerem a méretarány ilyen tendenciáit, ezért azt mondom, a gyártók honlapján kéne szétnézni.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.04.26. 18:25:43

@2104 2010.04.26. 18:15:47: elintézem neked, de mennyit szánsz rá? :-)

A további firtatás helyett egyszerűbb beütni a keresőbe a Conrad nevét - ha nekem sikerült, másnak is menni fog.

Lac99 2010.04.28. 22:09:13

Szia! Hol sikerült 3000-ért megvenned? A magyar Conradon 3490-ért van kinn. Ezen oldal tanulsága szerint: www.kleinserienbahnhof.de/kleinserienbahnhof/modellsammlung/bahndienstfahrzeuge.htm létezett a DDR-ben is ez a fajta, úgyhogy én Ep IV DR-esként elgondolkoztam rajta...

crash 2010.04.29. 08:08:40

Kálmán,

Ez az összerakás igencsak junior-kategóriásra sikeredett! Azzal, hogy összepattintod a kitet, az még nincs kész. Tessék lefesteni, meg ha már hozzányúlsz ismét, az öntési nyomokat is illik eltüntetni.

A vasútmodellezés előszobájaként össze kell rakni néhány repülő- vagy harcjármű makettet (léteznek kifejezetten vasúti témájú makettek is, ha azok jobban tetszenek), és megtanulni az alavető fortélyokat. Repülőt sem rakunk össze festetlenül - ezt egy aláverő gépnél sem illik eljátszani.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.04.29. 12:33:37

@Lac99 2010.04.28. 22:09:13: amikor nagyjából 3 hete megrendeltem, nem volt fent. Egyedi szállításként teljesítették - és mivel a conrad.at oldalán 10,49 euróért van fent, a 3 ezret nem sokalltam érte.

www.conrad.at/ce/de/product/212759/H0-LI-BAUSATZ-GLEISSTOPFMASCHINE/1601460

A két anyagot több száz fő olvasta, nem lehetetlen, hogy többen érdeklődtek a hazai Conradnál, hogy mennyiért kapható. Ők pedig szépen felvették, és keresni is akarnak...

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.04.29. 12:40:53

@crash 2010.04.29. 08:08:40: ahogy mondod, valóban nem támasztottam nagy elvárást magammal szemben. Nekem ez a készlet ennyit ért, pénzben és munkaidőben egyaránt.

Abban viszont megfogadom tanácsod, hogy gyakorlásképpen épp ez az aláverőt fogom elsőként lefesteni, mielőtt a szomorú kinézetű Fleischmann VT 98-asomat mérőkocsivá átalakítom, ilyenné:
www.railfaneurope.net/pix/de/work/track_inspection/005-725-mt.jpg

Egyébként a festés mit érintsen, azaz te mihez nyúlnál hozzá? Alváz, felépítmény, mindent? (Már ami nem szándékosan átlátszó.)

crash 2010.04.29. 13:06:29

Én mindent festenék, vagyis inkább azt mondanám, az átlátszó alkatrészek kivételével semmit sem hagynék műanyag színűen. Más a fénye, a textúrája a festett felületnek. Lehet először nem fog menni, de ott a denszesz, lemosod, és próbálkozhatsz ismét.

Lac99 2010.04.29. 15:47:48

@Jermann Kálmán: Köszönöm! Ebben csak az a szép, hogy Németországban még 9,95€, Ausztriában 10,49€, itt meg átszámítva 13,15€ már az ára.
Még egy kérdés: matrica egyáltalán nem volt hozzá? Utánajártam, motoros verzióban kiadtak DB-s és DR-es felségjelűt is, kit viszont elvileg csak egyfajta van, ez. Ez akkor csak szűz masina, bárhova "eladható"? :-)

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.04.30. 22:49:07

@crash: értem, bár a feliratos UDJ-alvázat ebből a körből biztos kihagyom, annak a tamponozás a legnagyobb értéke. :-)

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.04.30. 22:50:43

@Lac99: az én csomagomban semmilyen matrica nem volt - erősen hiányoltam is, de ennyiért nem reklamálok...

Hát igen, ahogy közeledünk Kínához, úgy lesz egyre drágább ugyanaz. :-)

2010.05.22. 09:33:48

Tetszik ez is, tetszett a másik is. Szerintem felzargatom a Conradot jövő héten egy ilyenért, de kap festést, szuperelést. Pont a napokban dolgozik nálunk egy géplánc, fotóztam őket, és azok alapján lehet kicsit továbbgondolni a modellt, plussz csövek, több festés, feliratok (matrica, nyomtatva). Ennyi pénzt bőven megért.

Dolmi medve 2010.05.27. 14:12:17

A lánchídhoz közeli modellboltban, a motoros verziója, felmatrizácva 15450.- forintért kapható, Liliput 136110-es cikkszámon.

De létezik digitálisan előkészített verziója is, (liliput) Bachman Spectrum 16947-es cikkszámon, utóbbi azthiszem amerikai piacra szánt, matricázás nélküli.
Budaörsi modellboltban 24 ezer körül van néha, de neten 16 ezer körül meg lehet csípni...
süti beállítások módosítása