HTML

Mobilitás

Sokáig skizofréniának gondoltam, hogy ugyanúgy érdekel a tömegeket mozgatni képes személyszállítás és a némelyek által önzésnek nevezett autózás-motorozás. Aztán nagy keservesen megtaláltam a közös hasznukat: mindkettő mozgékonnyá, azaz társadalmi vagy nemzetgazdasági szempontból hasznosabbá teszi az egyént. Ez tehát a két fő téma. No meg persze alkalomadtán eszembe jut más is; ha nem bírom benntartani, leírom azt is.

Friss topikok

2013.06.18. 14:54 Jermann Kálmán

Megengedhetetlen, de megbocsátható

Pofozkodott a villamosvezető, miután vészfékezéssel elkerülte a gyalogosgázolást. Tette egyidejűleg felháborító és tökéletesen érthető.

Aki a fővárosi közlekedés résztvevője, tudja jól, hogy az egymásra nem figyelés, a rendszeres veszélyeztetés mindennapjaink része. Kerékpárútra lendülettel rákanyarodó autós; járdán/zebrán szabálytalanul tekerő, gépkocsi elé hajtó kerékpáros; gyalogátkelőhelynél lassítás nélkül vágtázó autós; eszetlenül a gépkocsik közé lépő járókelő; buszsávra bevágó jobbra kanyarodó, aki miatt az autóbusz vezetője a féket padlóig nyomja; a közeledő jármű ellenére a villamossínekre tévedő keresztező forgalom.

Ez utóbbi kategóriába tartozik a ma közölt eset. Nem láttam élőben, de számos hasonlót észleltem korábban. Sőt, segítettem fel a vészfékezéstől elvágódott utastársat - épp a leszállásra készülődve közeledett az ajtóhoz, pont két kapaszkodó között volt, amikor a hirtelen lassulástól elveszítette az egyensúlyát. Érthetetlen az ostoba puhatestűek óvatlansága: a sok tíztonnás vaskerekű nagyon súlyos sérüléseket szokott okozni az elé kerülő gyalogosban. A mostani ezt megúszta, áldja érte a sorsot. Azt nem tudjuk, hogy a járművön volt-e olyan, aki elvágódott. Lehetett, és épp egy várandós.

Vajon ez eszébe jut-e az azóta megszólaló érintettnek? Aki úgymond reflexből nézett a másik irányba, mielőtt lelépett volna. Lelépett volna a piros jelzés ellenére? Majd előjön azzal, hogy más országokban az ezen erősen felindult villamosvezetőhöz hasonló alakokat börtönbe zárhatnak.

Az vajon eszébe jut-e, hogy ugyanazokban az országokban a jelzőlámpát figyelmen kívül hagyót is megbüntetik? Remélhetőleg most őt is, hiszen maga sem tagadja, hogy tilos jelzés hatálya alatt lelépett a védelmet jelentő járdaszigetről. Lelépett, és épp egy villamos elé - amivel már nemcsak magát veszélyeztette, hanem az azon utazókat is. És ahogy leírta, még a vele ordibáló vezetőnek dühös gesztusokkal válaszolt. Magyarul, még provokálta is azt, aki már azt hitte, épp most trancsírozott fel egy gyalogost.

Mindkét magatartás érthető. Az egyik a halál torkában érezte magát, persze hogy felindult. A másik sem szeret járókelőket gázolni, ezért értsük meg az érzéseit. Főleg, ha elnézéskérés helyett még a véletlen szerencsésnek áll feljebb.

És mindkét magatartás elítélendő - akár a törvény által is. Nincs kétségem, hogy lesz olyan ügyvédje a magát sértettnek tartónak, aki milliókat akar majd kicsikarni a villamosvezetőből és alkalmazójából. Reméljük, közben lesz olyan józan törvényalkalmazó, hogy a járművezető megengedhetetlen tettének illendő megítélése mellett a felelőtlen magatartásával másokat veszélyeztető, és ebből látszólag semmit fel nem fogó gyalogost is helyre teszi.

De annyi is elég lenne a közvélemény higgadtabb részének megnyugatására, ha mindkét hibázó bocsánatot kér a másiktól, és békében mennek a dolgukra.

3 komment

Címkék: közösségi közlekedés egyéni közlekedés


A bejegyzés trackback címe:

https://jermann.blog.hu/api/trackback/id/tr615367373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2013.06.18. 20:01:41

ohh, köszönöm!
örülök, hogy vannak még józan belátású emberek.

Depardieu72 2013.06.19. 09:28:43

Vannak pillanatok amikor az ember már nem úra cselekedeteinek,nem vagyunk gépek. Sajnos vannak kik ezt hiszik rólunk,nem akarok senkit sem védeni sem elitélni. Tudom ki volt és azt is hogy az az ember nem ő volt abban a pillanatban. Azóta is gyógyszeres kezelés alatt van,mert lelkiekben annyira megviselte a dolog. Persze őt senki nem kérdezi meg a bulvár sajtó és az egyébb kereskedelmi csatornák csak arra reagáltak hogy nő és terhes. Az vajon kinek fordult meg az agyában hogy mit élt át a vezető. Folyamatosan azt hajtogatta megölt két embert,leszálva meg két vigyorgó nőt lát s mikor a sokk hatása alatt kiabál még be is mutatnak neki. Jah értem Angliában igy kezelik a dolgokat,hát minden elismerésem az ővé.

a_fater 2013.06.24. 13:02:34

A járművezető van az utasokért, és nem fordítva!