Nem vagyok nagy utazó. Évente néhányszor vetődöm külföldre, és ezen alkalmakkor sem ragaszkodom feltétlen a repüléshez. Pedig nincs fóbiám. Legalábbis a repülőgéppel szemben. Csak nem szeretem a körítést, a szükséges szigornak álcázott közönséges bunkóságot, a (nem kevés) pénzemért kiosztott packázást. Igen, a repülőtéri szekálásról beszélek. Amiről tudom, hogy az én érdekemet szolgálja, csak épp lehetne udvariasan is.
Már a Liszt Ferenc reptérre való kijutás is igazán harmadik világbeli. A közösségi közlekedés a szánalmas buszjáratra korlátozódik. Annyi idő alatt jut ki a kellemetlen peremvárosból a kifejezetten közeli, Budapest közigazgatási területén fekvő Ferihegyre, mint boldogabb országokban a gyorsvasút a belvárosból a helyi repülőtérre.
Taxival még csak istenes a kijutás. Bezzeg nem ilyen remek, ha érkezünk: a leghaladóbb maffiahagyományokat sejtetve egyetlen, persze a kizárólagos szerződés okán nem különösebben olcsó társaság járműveibe ülhetünk - vagy ha ismerjük a helyi viszonyokat, és kétharmad annyit akarunk fizetni, rendelhetünk másik taxiscéh valahol a pusztában várakozó autójai közül. (Máshol: szóba sem jöhet a korrupciót okkal felvető különbségtétel, sorjáznak az utasért a különféle vállalkozások autói, és egységes tarifán oda visznek, ahová akarjuk.)
Nekik és az úrvezetőknek is jár a szívatás: ha oda akar hajtani a be- vagy kijárathoz, akkor jegyautomatából cetlit kell húznia, ami 5 percig ingyenes, onnantól az első félóráig kemény kétezer forintos kalandot jelent. Ha azt hinnénk, csak a legkényelmesebbeknek jár a lehúzás, tévedünk. Itt a tarifarendszer, amire még büszke is a Budapest Airport:http://www.bud.hu/utazas/kozlekedes_es_parkolas/parkolas/parkolas-terminal-2.-10985.html
A kisbuszos szolgáltatás meg épp olyan, mint az állami mentőszolgálat: gyűjtőjárat, ahol az utolsó utas kap egy nem vezetett városnézést is.
Tegyük fel, kiértünk. Itt jön a java, mivel a budapesti nemzetközi repülőtér személyzete az eddig általam meglátogatott összes légikikötő alkalmazottjai közül a legkevésbé udvarias. Ha sok az utas, azért: félórát, órát szobroztatnak a felszállás előtti ellenőrzésnél. Ha kevesen, akkor sem különbek: kanyarogjon a hülye utas a feleslegesen kifeszített kordonok között, legalább megtudja, csúcsidőben hány métert araszolnak 1 óra alatt a szerencsétlenebb sorstársai.
Budapestre érkezve sem jobb a helyzet: labirintusszerű, keskeny átjárókkal szűkített útvonalon vezetnek a szállítószalaghoz, ahol majd egyszer jön a batyu. Ha felszerelkeztünk vele, szúrós tekintetű, kifejezetten mizantrópra trenírozott vámosok között kell átsurranni, nehogy kipakoltassák a holmit, és számon kérjék, honnan van, miből telt az értékes fogkrémre vagy a szuvenírnek vásárolt édességre.
Ez hát Budapest kapuja az igazi nagyvilágra. Már ha működik, mert ugye ma nem. Hiába a külföldi tulajdonos, ha hamar ráérzett a magyar módira, és igazi hazai szolgáltatóvá vált. Olyanná, akinek természetes, hogy utasok százai, ezrei maradnak le az üzleti útról és a nyaralásról, csak mert silány anyagokból és/vagy hanyagul építkeztek és/vagy nincs megfelelő karbantartás. De ez csak a ráadás, hisz' az alapszint is borzalmas.
(A kép a bud.hu oldalról származik.)