E két erény elég, ha ma Magyarország államfő-várományosává akarunk válni. Persze mindkettőből el kell érni a mesterfokot.
Schmitt Pál elérte. Aki nem most bizonyította be, hogy a pozícióért mindent megtesz: az athéni olimpia magyar doppingbotránya - hiába volt helyes az általa képviselt álláspont - kitűnő tükre a megkérdőjelezhetetlen jellemnek, egy nagyformátumú (állam)férfiúnak. Akinek csalhatatlan diplomáciai érzéke mindig előbb a saját makulátlanságát védte meg, és csak ezután fordult a közjó irányába.
Schmitt Pál MOB- és NOB-pozíciói hazánk sportéletére kevés pozitív hatással voltak. Szereplése a sportdiplomácia kudarca. A sikersportágainkban a minden más szakágban elképzelhetetlen kvótarendszerrel (kajak és kenu), a szabályváltozásokkal lassan súlytalanná válással (öttusa), netán tendenciózusan versenyzőinket sújtó bíráskodással (birkózás, vívás - különös pikantériát ad neki, hogy ebben szerzett két olimpiai aranyérmet) vették el a kedvét az utánpótlás-képzésnek. Hiszen mely másik szakágban fordulhat elő, hogy a közismerten két-(három) legjobb versenyzőből egyetlen állhat a célhoz a világjátékokon, csak mert azonos nemzetbeliek? Vagy miért épp az öttusát emlegették két olimpia között szünetben a legsűrűbben, mint amit már le kéne venni végre a műsorról? És balszerencsés birkózóink/vívóink, akiktől a legpimaszabb módon rabolták el a továbbjutás lehetőségét?
Ezek a sportágak egykoron biztosították az éremtáblázat előkelő pozícióját nemzetünk számára. De ha a gyermekét versenysportolónak szánó vagy csak a tehetségkutató szavának hitelt adó szülő miért engedné a csemetét öttusázónak vagy kajakozónak? Tudván tudva, vagy csak sejtve, hogy egy fiatalság munkája, izzadsága, küzdelme és kitartása vész oda, ha hirtelen leveszik a műsorról a számot. És az, aki látja, a másik olimpiai bizottsági tag nem olyan visszafogott, hogy ne kérje a bírót arra, hogy kicsit máshogy lássa azt a pörgetést vagy azt a mindent eldöntő tust? (Nem mintha erre kérném Schmitt Pált. Elég lenne, ha megakadályozná a másik nemtelen cselekedetét.)
Schmitt Pál mikor állt ki mellettük? Hol vannak azok a higgadtságukban is határozott felszólalásai, ahol tiltakozott a magyar sportéletet sújtó önkényes döntések ellen? Biztos vannak, azért kérdezem. Csak valahogy ezek nem forognak közszájon. Vagy a budapesti olimpia képtelen (sőt, káros) vízióján kívül milyen konkrétumot csatolhatunk neve mellé? Gondolok itt különféle olyan előnyökre, amit mások, nem feltétlenül nagyobb múlttal rendelkező nemzetek megkaphatnak.
Már ha előnynek nevezzük a nekünk kedvezőtlen intézkedések megakadályozását - nem vártam én soha olyan zsüriválasztást, akik lekenyerezettjeink, de legalább ne legyen nyilvánvaló, hogy ellenfeleinket kedvelik. Azzal sem volt bajom, hogy ő kérte a leghangosabban a doppingoló kalapácsvetők példás megbüntetését, de ugyanakkor az ő pozíciójából el lehetett volna érni, hogy esetleg az utóbb győztesnél is lefolytassák ugyanazt a tesztet.
Schmitt Pál egy kiváló diplomata. Olyan karrierista, aki nem mond és nem is cselekszik olyat, ami a felfelé ívelő pályáján akadályt jelenthet. Elegendő mértékben mutatja semmihez nem értését, semmi után való különösebb érdeklődését, valamint törhetetlen szolgalelkűségét a felsőbb fórum iránt. Megbízóinak a kétharmados parlamenti többség kevés a nyugodt álomhoz, kell még egy minden körülmények között is vakon a kért magatartást mutató elnök.
Schmitt Pál mára belátta, ennyire súlytalanul, ekkora szervilitással sosem lehet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke (akarta, erősen). Ahhoz karizma, gátlástalanság, saját gondolatok és ezek véghezvitelének képessége kellene. A jó diplomata a könnyebb utat válaszotta, felcsap köztársasági elnöknek - és ehhez partnerekre talált.
Adja az ég, hogy csak egy vagyok azon számos megtévedt között, aki nem ismerte fel Schmitt Pál valódi erényeit. Ellenkező esetben a magyar államelnök éppen annyi hasznot hajt majd országunknak (nem magának, az országnak), amennyit a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként és a NOB felkent funkcionáriusaként tudott.
És egy kép, hogy a mobilitáshoz is legyen köze e kesergőnek (nem egy pozőr, Schmitt Pál):
http://www.szeretgom.hu/full/6921
Vége a boldog, előbb szinte szamizdatos, aztán a megszólított részéről csak hepciáskodó krakélerségnek látott tevékenységnek: mostantól Vitézy Dávidnak kényesen kell egyensúlyoznia a sértődős szakma és a türelmetlen utasok között.
Most konkrétan a Csíksomlyó expressz gyimesi kirándulásáról, a kivételesen meredek emelkedőjű vasútvonal leküzdéséről a 13 kocsis szerelvénnyel, illetve az összesen 23 ezer lóerős három mozdonnyal. Amiből előbb egy, majd ahogy jött a kaptató és sok szűk ív, akkor már kettő dolgozott. Közülük a korábban mellőzött Széchenyi-Taurus fellépése érdekelt a legjobban, és ha önt is, keresse itt: 