HTML

Mobilitás

Sokáig skizofréniának gondoltam, hogy ugyanúgy érdekel a tömegeket mozgatni képes személyszállítás és a némelyek által önzésnek nevezett autózás-motorozás. Aztán nagy keservesen megtaláltam a közös hasznukat: mindkettő mozgékonnyá, azaz társadalmi vagy nemzetgazdasági szempontból hasznosabbá teszi az egyént. Ez tehát a két fő téma. No meg persze alkalomadtán eszembe jut más is; ha nem bírom benntartani, leírom azt is.

Friss topikok

2010.01.11. 14:00 Jermann Kálmán

Élményvonatot minden élményhez!

Tegnaptól Pécs Európa (egyik) kulturális fővárosa. Ennek apropóján a MÁV Nosztalgia Kft. különvonatot indított a megnyitási ceremóniára. Zsúfolásig megtelt; de miért nem megy minden hasonló eseményre ugyanilyen?
 
Alaptermészetünk szerint szeretjük könnyed, oldott állapotban átélni kedves élményeinket. Ebbe vastagon beletartozik a szeszes italok fogyasztása - és ha ezt elfogadjuk sokakra általános érvényű megállításként, akkor nem mindegy, hogy kell-e autót vezetni, vagy pedig épp ellenkezőleg, már az odaúton melegíthetünk a büfékocsiban, visszafelé pedig teljessé tehetjük a napot ugyanott.
 
Olyan sokfelé épült vaspálya. Tehát miért nincs szekszárdi vagy egri bortúra-vonat? A debreceni virágkarnevál vajon nem elég indok, hogy veterán vagonokkal utazzanak oda a fővárosból az érdeklődők? Busójárás Mohácson? Várjátékok Sümegen? Lepkefesztivál Somogyban? Szöcskeidomítás a Kiskunságban? Jetski-futam Délegyházán? Május 1. Dunaújvárosban? Roncsderbi a Diósgyőri Kohászati Üzemekben vagy Ózdon? Ezernyi értelmes és kevésbé értelmes ötlet lenne: utas pedig majd' mindre. Ön hová utazna nosztalgiavonattal?
 
A képek a 2010. január 10-i vonatút és a pécsi megnyitó fotóiból készült rövid válogatás. A hosszabb verzió az Indóház magazin honlapján megtekinthető.
 
 
Iránytábla, minden lényeges információ rajta van
 
 
Célvagon: ez az év (főleg) Pécsről szól
 
 
Ercsiben kis karbantartásra szorult a névadóra igyekvő Sopianae (a mozdony utáni első vagon, a magyar nosztalgiaszínekre festett osztrák kocsi)
 
 
Rezesbanda ugyan nem volt, de mintha most ért volna a vasút Pécsre, akkora tömeg ünnepelte vonatunkat
 
 
Veterán autók várták a veterán vagonokat
 
A leghosszabb beszédet nem a szokatlanul pártsemleges hangulatú politikusok, hanem (bejátszásról persze) Placido Domingo spanyol operaénekes, a „három tenor” egyike mondta. Angolul, de milyen szépen ejtette Pécs nevét magyarul
 
 
Középen a kampány arcának választott Demjén Ferenc - szomorú, hogy hirtelen nem akadt egy nemzetközileg ismertebb énekesünk, mondjuk Sebestyén Márta vagy Rost Andrea
 
 
A MÁV Nosztalgia Kft. szalonkocsija – a vonatok luxusa,abból a korból, amikor még más minőséget jelentett a vasút az utasnak
 
Méltó környezet - főleg éjfél után, amikor ingázóktól mentes a Nyugati
 
 

16 komment

Címkék: közösségi közlekedés


A bejegyzés trackback címe:

https://jermann.blog.hu/api/trackback/id/tr381663507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2010.01.11. 14:53:32

A nosztalgiavonat drága, azt azért szögezzük le. Az autó pedig olcsóbb mint akár a normál áru vonat. Négyen diákjegy helyett kocsival mentünk Budapestről Szegedre szilveszterezni egy évfolyamtársunkhoz. Négy fővel már fejenként 600 forintot spóroltunk az 50%-os 2. osztályú gyorsvonati jegy árából....

Azért gondolom te is érzed, hogy a különvonat nem elég, mert hülye lenne aki megrendeli, úgyis kell hozzá a célnál buszt bérelni, hacsak nem az állomáson van az esemény. Marad hát az, hogy maga az utazás is legyen az esemény. A nosztalgiavonatra ellenben nem biztos, hogy gerjed aki roncsderbizni megy, főleg ha az autónál sokkal, és a rendes vonatnál is valamivel drágább. Tehát nem fog senki nosztalgiavonattal menni csak azért, hogy piálhasson.

A nosztalgiavonat NEM utazás. Az esemény, és ha a célpontnál van egy másik esemény az külön jó, ha pedig a 2 esemény iránt érdeklődőknek van közös halmaza akkor ki lehet belőle hozni valamit. Én azonban inkább arra a témára gyúrnék rá, ha MÁV lennék, hogy az utazni kívánó polgár igyon csak, és üljön vonatra. A sima hétköznapi vonatra egy sima hétköznapon. Mert jelenleg még ott tartunk, hogy ez sincs meg.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.11. 18:11:54

Úgy van, a kombináláson a lényeg: élmény a vonat, élmény a program, ahová visz.

Az pedig miért kizáró ok, hogy a MÁV-nak is ezt kéne csinálnia? Nem nagyon hiszek abban, hogy az államvasútnak feladata a nosztalgiaflotta és -utazások szervezése. Tehát az foglalkozzon az alapszolgáltatással, a veteránvonatos csapat pedig a saját profiljával.

NoHAB 2010.01.11. 19:11:01

Élmény vonat.....na ja....halbikkal....ez azért gáz. De programok is.....szóval lenne min elgondolkozni Nosztalicska-Andráséknak....

Rácz Gergely 2010.01.12. 00:21:11

@NoHAB:
Hát igen - mondjuk a Nosztalgia Kft. átvehetett volna egy szerelvényre való "pápaszemes" gyorsvonati kocsit a sorozat selejtezésekor a MÁV-tól, eredeti állapotra felújítva sokkal jobban mutattak volna most a Halbik helyén (a kényelemről már nem is beszélve). Hát igen, jó az álmodozás...

Vieron82 2010.01.12. 11:52:22

A halbik és a 3G IC kocsi a Starté, ezt adták erősítésnek a Nosztalgiának, eredetileg csak 9 kocsira volt tervezve a vonat...

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.12. 15:19:50

@Rácz Gergely: teljesen jogos, a pápaszemes sokkal stílszerűbb lehetne, mint az osztrák vagon nosztalgiára festve. Nekem nincs bajom egyébként a schlierenekkel, de a nagy közös tér semmilyen meghittséget nem biztosít, ami jól jön egy hosszabb úton.

Rácz Gergely 2010.01.12. 16:25:22

@Jermann Kálmán:
Nem a Schlierenekre, hanem a Halbikra gondoltam - előbbiekkel semmi bajom nincs nekem sem.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.12. 18:05:05

@Rácz Gergely: igen, a Halbiknál még inkább. Bár a Schliereneknek is annyi közük a magyar vasút történetéhez, mint a feng shuinak vagy az akupunktúrának az európai hagyományokhoz.
Szóval szerintem kissé furák egy magyar nosztalgiaszerelvényben azok a kocsik, amelyek tavalyelőtt még idegen látogatók voltak magyar síneken. De ha erre volt pénz, akkor legyen ilyen a flottában.

Zef 2010.01.13. 06:37:19

Ha megengedi elmesélem, hogy a képeken nem látható Halberstadti kocsikban milyen volt az utazás Pécsre...

Január tizedikén azon szerencsések közé tartoztam, akik részt vehettek a Pécs Európa kulturális fővárosa rendezvénysorozat megnyitó ünnepségén. Ráadásul abban a szerencsében is részem volt, hogy a Máv Nosztalgia Kft által szervezett, a 2010es év első nosztalgia járatán utazhattam Pécsre. Sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztük.
Nem bosszúhadjáratot szeretnék indítani és nem várok semmilyen kárpótlást, egyszerűen szeretném elmondani a véleményem.
Az utazást még szilveszterkor találtuk, nagyon ígéretesnek tűnt a beharangozó:
„…2010. január 10-én ünnepi nosztalgia vonat indul Pécsre az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat megnyitó ünnepségére! Utazzon velünk erre az egyedülálló ceremóniára!
Az év első Nosztalgia járatán Utasaink részesei lehetnek az Európa Kulturális Fővárosa programok nagyszabású és rendkívüli látványosságokat ígérő megnyitó ünnepségének. Ezen az úton lesz a bemutatója a MÁV Nosztalgia Kft. Új büszkeségének a Pécs-Sopianae névre keresztelt kocsinak, amely az új Élményvonat első kocsija lesz. Ennek alkalmából számos program szórakoztatja vendégeinket az út során. …”
„…A kedvezményes részvételi díjak magukba foglalják a vasúti nosztalgia menettérti jegyet és a helybiztosítást. A MÁV Nosztalgia Kft személyzete biztosítja utasaink kényelmét az utazás alatt, a visszaúton apró meglepetéssel készülünk a hazatérésre. A vonatban étkező és bárkocsi közlekedik. …” (a mavnosztalgia.hu oldalról kimásolva - www.mavnosztalgia.hu/hu/menu/5/esemeny/331 )
Azonnal foglaltunk három helyet. Mindhárnam lelkesedünk a nosztalgikus utazás hangulatáért, ezért a hirdetés nálunk nagyon célba talált. Az internetes foglalsát követően hamarosan megérkezett a visszaigazolás és az értesítés: A jegyeinket hatodikán, szerdán átvehetjük a Nyugati pályaudvaron a Kft irodájában.
Készültünk az útra és nagyon beleéltük magunkat a nosztalgia vonatozásba. Már a nosztalgia jegyek is a kezünkben voltak, csak az utazás volt hátra. A jegyen egyébként gőzmozdony és egy sötétzöld régi utaskocsi látható. Az örömünk egészen a Nyugati pályaudvarig tartott, ahol hamar kiderült, hogy a nosztalgia vonaton a mi nosztalgia jegyünk a három Halberstadti kocsi egyikébe szól.
Ezekről a kocsikról azt lehet tudni, hogy hogy 1982ig gyártották és elsősorban a volt NSZK területén közlekedtek, mint elővárosi munkábajáró szerelvények. A kialakított komfort is ennek megfelelően rövid távu utazásra tervezett. A „Halbi” becenevű kocsikat egyébként mindenki ismerheti, mert országszerte közlekednek. A MÁV 2006ban, az addigra elhasználódott flottájának a frissítésére kezdte megvásárolni a németországban üzemen kívül helyezett (leselejtezett) járműparkot.
A pályaudvaron még az indulás előtt a régi időket idéző jelmezbe öltözött kalaúztól kérdeztük elsőként, hogy valóban a mindennapi közlekedési rendben álló szerelvényre szól-e a jegyünk, aki ezt megerősítette. Miután kifejeztük nemtetszésünket, telefont ragadott. A hívás nyomán egy fiatalember érkezett hozzánk, akinek újból elmondtuk a panaszunkat.
Válaszként azt kaptuk, hogy semmi probléma, itt és most visszaváltják a jegyünket… Úgy gondolom, hogy ez nem megoldás egy előre megtervezett és nagyon várt utazásra. Ráadásul pécsi ismerőseinkkel is megbeszéltük már a találkozót. Arról nem is beszélve, hogy az utazás apropója a megnyitó ünnepség, amire egyáltalán megszervezte a MÁV Nosztalgia Kft a járatot.
A fiatalember biztosított róla, hogy bár a jegyünk a Halberstadti kocsiba szól, de a teljes járművet bejárhatjuk, fényképezkedhetünk és igénybe vehetünk minden szolgáltatást. Ez persze sovány vígasz, hiszen ugyanerre azoknak az utasoknak is lehetősége van, akik valóban nosztalgia hangulatú helyekre szóló jegyet kaptak. Nem tőlük irígylek bármit is. Azt sajnálom, hogy egy élmény-utazásból "kész átverés show" lett.
A különvonat egyébként 14 vagonból állt, az alábbi rendben:
-Bombardier mozdony
-Sophiane Schlieren ülőkocsi
-4252es étkezőkocsi -Az Orient express pianó bárkocsija
-55ös szalonkocsi -Horthy szalonkocsi
-IC -a MÁV-Start 3. generációs új IC kocsija
-Budapest 004es étkezőkocsi
-Pannónia 029es étkezőkocsi -egykori kormányzati étkezőkocsi
-Mathias 252es étkezőkocsi -a Rákosi kor kormányzati étkezőkocsija
-AbaÜ 630as ülőkocsi -Sisi kocsi
-MÁV ülőkocsi Halberstadti kocsi
-MÁV ülőkocsi Halberstadti kocsi
-Istropolitan szalonkocsi -csehszlovák építésű szalon bárkocsi
-"Irány Pécs" matricázott Schlieren ülőkocsi
-MÁV ülőkocsi Halberstadti kocsi
-Kádár 051es kormányzati szalonkocsi
Mi a sorban 14. Járműben kaptunk helyet. Azt megértem, hogy a leginkább exkluzív élményt nyújtó kocsikat fenntartották a „VIP” vendégek és a sajtó számára. Arra viszont szeretnék választ kapni,
· -hogy a nosztalgia járatba milyen módon illeszkedik a napi közlekedési rendben szolgáló három Halberstadti szerelvény?

· -hogy a hirdetésben miért nem hívták fel a figyelmet arra, hogy a nosztalgia különvonat 14 kocsijából hárommal akár a mindennapokban is utazhatunk?

· -a jegy vásárláskor miért nem jelezték, hogy a nosztalgiajegyünk nem nosztalgia kocsiba szól?

A Nyugati pályaudvaron „segítségünkre siető fiatalember induláskor a kérdésünkre annyit tudott kínálni, hogy visszaváltják a jegyet –ezt említettem már. A sérelmünket azzal kívánta leszerelni, hogy a hírdetés nem nosztalgia vonatról szólt, hanem élményvonatról. Azon túl, hogy ez nem igaz, azt is megjegyezném, hogy a „Halbi” nem nyújtott különösebb élményt sem. Ha csak azt a fájó lila foltot nem nevezzük élmények, amit a lábamba fúródó nem mozdítható karfa okozott a kétszer négy órás utazás alatt.
Különösebb élményt az sem okozott, hogy a látszólag szolgálatkész és udvarias kalaúz elfelejtett visszajönni az indulás után azzal az információval, hogy hazafelé le tudunk-e szálni Kelenföldön. (A mögöttünk lévő négyes ülésben tették fel a kérdést, bizonyára máshol találkoztak a kalúzzal, ahol elmondhatta nekik a választ.) Az sem nyújtott nagyobb élvezetet, hogy bár megpróbáltunk előrébb jutni, de a tőlünk két kocsival előbb álló Istropolitan szalonkocsiig jutottunk. Az viszont kifejezetten felháborított, hogy amig mi a nosztalgia jegyünkkel a „halbiban” semmiféle nosztalgikus hangulatot nem kaptunk, a mögöttünk álló Kádár szalonkocsiba rendezkedett be a MÁV Nosztalgia Kft, pincérestül, vörösborostul. Nem irígység ez, inkább csak egy kellemetlen kesernyés szájíz.
Azt sem állítanám határozottan, hogy növelte a boldogságunkat amikor a hangosbemondóban megszólalt egy kellemes férfihang és közölte, hogy ebben a pillanatban kezdődik az első két (VIP) kocsiban a műsor, ezért mindenkit megkérnek, hogy foglalja el a helyét az első két kocsiban. Attól sem lettem boldog, amikor ugyan ennek a két kocsinak az étkeztetéséről számolt be a speaker. Még csak az sem, amikor az ezen a vonaton tapasztalt kényelemről és kiszolgálásról beszélt. A visszaút már vagy fél órája tartott, amikor kávét szerettünk volna venni a szalon-bárkocsiban. Nem tudtunk, mert ahhoz, hogy a kávéfőző bemelegedjen, kell egy állandó sebesség... Ha nem, hát nem.
Az már szinte említésre sem méltó, hogy épp a mi kocsinkban (másikban természetesen nem tudom) az ülőhelyek számozása több bonyodalmat is okozott. Egy szervező hölgy ezt úgy kommentálta, hogy kupleráj van. Persze ezt az indulásra sikerült megoldani.
Az ülések fejtámlájába gombostűvel szúrt ülésszám inkább szánalmas, mint nosztalgikus volt. Ellenben minden utas kapott egy kis csomagot. Pécs térképpel, egy kis könyvecskével és hasznos információkkal. Végre valami pozitív! Ezt Pécsett a vonaton hagytuk azt gondolva, hogy amikor visszatérünk megtaláljuk. Nem kívántuk magunkkal cipelni a városba. Sajnos a háromból kettőt elvitt valaki, csak egy maradt meg. Nem tudom ki vitte el, az utasoknak volt, a szervezőknek meg minek? Ha csak be nem gyűjtötték újrafelhasználásra. Márciusban, a Goran Bregovic koncertre jön legközelebb Pécsre nosztalgia járat…
A hazafelé vezető út semmiben nem különbözött az odaúttól. Ha csak abban nem, hogy a pályaudvari fiatalember egyre többet gesztikulált csinos fiatal lányokkal. Mivel a mögöttünk lévő szerelvényben volt a főhadiszállás, az egész úton sokszor ment el mellettünk szinte a teljes management.
Mielőtt leszálltunk volna Kelenföldön, épp megérkezett az apró meglepetés, amit ígértek. Egy szelet „utas csoki”, amit a csinos hostesslány nem feltétlenül adott oda mindenkinek. Szemlátomást kevés volt a kosárkájában, aki bóbiskolt, vagy nem figyelt az kimaradt... Mellettünk is elment volna, ha nem kérdezünk rá, hogy kapunk-e. Persze én jobban örültem volna egy nosztalgia kocsinak, mint egy szelet filléres csokinak.
Az utolsó pillanatban sikerült szóba elegyedni a Nyugati pályaudvari fiatalemberrel. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy a mi ülőhelyeink szerinte miféle élményt nyújtottak? Nem tudott rá válaszolni. Az akadozó szavakból nehéz volt bármit kihámozni. A fiatalember nem volt épp szomjas (vagy nem tűnt annak). Mint utóbb kiderült róla, a MÁV Nosztalgia Kft ifjú üdvöskéje (ezt a kötöttpálya.blog.hu oldalon olvastam, ha jól emlékszem)/értékesítési vezetője az illető.
Szedjük össze még egyszer! Az értékesítési vezető az utaspanaszra azt ajánlja, hogy visszaváltják a rendezvényre induló járatra szóló menetjegyet. A panaszt (hogy a nyújtott szolgáltatás nem egyezik meg azzal, amit kínáltak) azzal kívánja leszerleni, hogy félreértettük a hirdetést. Igazi vérpofi szakember, gratulálok! És azt sem tudom válaszként elfogadni, hogy 2010 magyar forintért ennyi jár... 14 vagonból három "Halbi" volt, de a másik 11re is 2010 Ft volt a nosztalgia jegy ára! Kivéve az ingyen utazó "VIP" kör.
Most, az utazás végén szomorú és csalódott vagyok, pedig egy vidám, élménydús programon szerettünk volna részt venni. Fel is vagyok háborodva, mert átvertnek érzem magam, és mindhármunk nevében beszélek. Azt nem tudom, hogy a három „halbi” utasai miként vélekednek a szolgáltatásról, de én úgy érzem nem azt kaptam, amire számítottam. Úgy érzem, hogy becsaptak. Az értékesítési vezető arrogánsan akarta megoldani a problémát. Ráadásul valótlansággal kívánta álláspontját igazolni. Utolsó érvként annyit sikerült összehoznia, hogy későn foglaltuk le a jegyet.
Sajnálom, hogy a kellemesnek ígérkező utazás kényelmetlenre sikeredett, de leginkább azt sajnálom, hogy egy illúziót sikerült lerombolnia a szervezőknek azzal a kicsinyességgel, hogy a nagyobb utaslétszám –több értékesíthető jegy miatt hétköznapi kocsikkal töltötték fel a szerelvényt.
Sértőnek és megalázónak tartom, hogy erre nem hívták fel előre a figyelmet sem a foglalásnál, sem a vásárlásnál. Sajnálom, hogy mindez csak az utazás kezdetekor derült ki. Sajnálom, hogy beleéltem/ beleéltük magunkat a nosztalgia utazásba. Többet nem fordul elő!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.01.13. 13:25:19

"Méltó környezet - főleg éjfél után, amikor ingázóktól mentes a Nyugati"

* * * * * !!!

ZBR 2010.01.16. 14:24:44

@NoHAB:
Igaz, tradícionálisan a Schlierenek sem magyarok, de legalább jól néznek ki és kényelmesek.
Továbbá, könnyű ekézni a Noszit egy blogon. Tessék céget alapítani, felvetetni ezt a profilok közé és mehet a szolgáltatás! Biztos azért bántod a nosztalgiát, mert nem hajlandó adósságba verni magát és képes elküldeni a Nohabjaidat anyagozni...

@Rácz Gergely:
Megint kis magyar vasútbarát marhaság. Ahogy a Nohabokra, ugyanúgy a pápaszemes kocsikra is ráélvez mindenki. Pedig nem akkora spanyolviasz az sem. Bezzeg amiatt nem kampányolsz, hogy miért nem tettek pl. el egy komplett MD szerelvényt.
Meg aztán azért ez nem úgy meg, hogy "átvesz" egy-két vonatnyi kocsit csak úgy a Nosztalgia Kft.. A kocsikat el kell tenni, foglalkozni kell velük, védeni kell őket és mindazonáltal nem biztos, hogy ingyen megkapták volna. Valamint a félőrült vasútbarátokon kívűl másnak nem okoz örömet, hogy pápaszemes amiben utazik...

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.16. 15:16:34

@ZBR: nahát, miért is nem szabad bántani a Nosztalgiát, vagy csak akkor, ha közben mi is alapítunk egy hasonló profilú céget?

Ha a Schliereneket nosztalgiavonatnak akarják eladni, az gyalázat. Ha "Élményvonatnak", az megbocsátható.

Továbbá azt honnan veszed, hogy olcsóbb a schlierenes flotta, mint a magyar állomány megmentése? Rendben, ne legyen feladata a Nosztalgia Kft.-nek, de akkor ne is csináljanak úgy, hogy minden, ami megmenekült, az ő dicsőségük. Nem tudom, ha elvennék tőlük ezt a feladatot, akkor annak ők mennyire örülnének?

Egyébként már eldőlt volna, hogy MDmot egy se marad? Talán egy kis esély még mutatkozik, tudtommal működő példányai vannak.

Rácz Gergely 2010.01.20. 19:57:56

@ZBR:
Egy: nem vagyok NOHAB-szimpatizáns.
Kettő: szeretem az MD-t, de azért egy ilyen hosszú vonatot hány szerelvényből is lehetne kiállítani? Ráadásul villamosított pályán, végig 100-as sebességgel? Bírná az MD?
Három: jó, ne legyen pápaszemes. Ne is kerüljön a Nosztalgia Kft-hez, "kohóban a helye mindnek". De akkor sem hiszem el, hogy legalább gyorsvonati (A/Ao, B/Bo/Bko) kocsikat nem tudtak összekaparni erre az alkalomra, csak helyi és elővárosi forgalomra való Halberstadti kocsikat...

Rácz Gergely 2010.01.20. 20:00:57

@ZBR:
Elnézést, az előbb félreolvastam az MD-kkel kapcsolatban, és nem az eredeti mondatra válaszoltam. Szóval: az is mérhetetlenül szomorú, hogy az MD-kből egy szerelvényre valót (MDmot+3 Bx+Ax+Btx) nem képesek megmenteni.
De akkor is, ki "kampányol"?

trobroy 2010.03.04. 10:28:36

@Zef:
2010 Ft-ért? Ezt nem akarom elhinni... Nekem 6000 Ft-ot kell perkálnom ha Pécsre utazok a START-tal...
Ha tényleg annyi volt, akkor ne haragudj, de sztem bőven jól jártatok. Ha a kocsikat a Füstiben szeretnéd megnézni, akkor is kell fizess egy ezrest. És akkor még nem is utazol. Különben, a kocsiösszeállításból azt érzem, szempont volt, hogy a "mezei" kocsikban utazók mellett legyen egy-egy régebbi kocsi. Megtehették volna azt is, hogy a nosztalgia járművek mennek egy stokkban, a halbik meg egy másikban. A kommunikáció, az lehet hogy rossz volt, és nem hangsúlyozták ki jól, hogy a helyfoglalás normál kocsira szól. (Ha mindenkit nosztalgiajárműben helyeztek volna el, akkor eléggé behatárolt lett volna az utaslétszám, emiatt pedig a jegyár 20.100 Ft-nál kezdődött volna...)

Rácz Gergely 2010.07.12. 16:04:55

@Rácz Gergely: Ezennel ez a hozzászólásom érvényét veszítette - szerencsére :-)
süti beállítások módosítása