HTML

Mobilitás

Sokáig skizofréniának gondoltam, hogy ugyanúgy érdekel a tömegeket mozgatni képes személyszállítás és a némelyek által önzésnek nevezett autózás-motorozás. Aztán nagy keservesen megtaláltam a közös hasznukat: mindkettő mozgékonnyá, azaz társadalmi vagy nemzetgazdasági szempontból hasznosabbá teszi az egyént. Ez tehát a két fő téma. No meg persze alkalomadtán eszembe jut más is; ha nem bírom benntartani, leírom azt is.

Friss topikok

2009.12.07. 13:56 Jermann Kálmán

A gépjárművezetés nem szociális vívmány

 Magukból kikeltek tucatjai töltik meg dühöngő hozzászólásaikkal a kommentfelületeket: januártól a műszakin alkalmatlan járművek nem csak megbuknak, de ki is vonják ezeket a forgalomból.

Egy tipikus, még nem is váladékot köpködő hozzászólás valahonnan, a tipikus, magyar mentalitással, miszerint "nekem szabad, nekem ennyire telik": "Na elmennek a picsába már. Nem azért járok 16 éves autóval, mert ez a heppim, hanem, mert csóró vagyok. Egy 16 éves autónál mindig lehet valamit találni, ami nem jó rajta. Nekem ne mondja senki, hogy az ilyen öreg kocsik csontra megkapják a zöldkártyát.

Mielőtt belemennénk abba, hogy valóban tetemes költségbe veri magát a szegény szerencsétlen, ha egyetlen oldalsó helyzetjelző az utolsó pillanatban kiég, és emiatt a vizsgabiztos sajnálkozva, de határozottan egyik kezével elkezdi letépkedni a matricát a rendszámról, a másikkal már viszi is fel az elektronikus rendszerbe a kivonás tényét, szóval ez előtt nézzük már meg, mi a mai gyakorlat?

Nos, ennyi: lejárt vagy lejár holnap a műszaki? Megyünk vizsgázni. Nagy hangon emlegetik a jól értesültek, mennyibe kerül mondjuk Némethonban mindez, és egyébként is, arrafelé milyen liberális a rendszer; igen ám, de ott elviszik a márkaszervizbe a járgányt, amikor kötelező, és elviszik, ha bármi jel ezt mutatja.

Nálunk? Mintha elkárhozna a jótét lélek, ha elmúlt pár év a megvásárlástól (praktikusan ha lejárt a garancia), és még mindig rendszeresen szervizbe hordaná. (Persze, sokan így tesznek, de nem is ők ordítanak habzó szájjal felháborodásukban.) 

Tehát semmi nem történik, csak ami eddig indokolt lett volna: mielőtt megy a megmérettetésre a jármű, átnézi alaposan egy szerelő. (Eddig is megvolt rá a lehetőség, csak akarni kellett, mondjuk az Autóklubnál. Csak ők felszámolták a két nekirugaszkodást, tehát több volt, mint a hatósági tarifa.) Nem mintha eddig nem kellett volna, csak így nagyobb a rizikó. Igen, a mester pénzt fog kérni érte. De ha sajnáljuk rá, akkor majd elverjük az illetékekre (mert ugye a kivonás-visszahelyezés is pénzbe kerül), és attól még mindig forgalomképtelen a csotrogány.

Balkáni viszonyok mellé ilyen és ehhez hasonló drákói szigor való: vagy tán sajnálnom kellene a szétrohadt, nem fogó fékkel, elkopott gumival, életveszélyes futóművel járó autók tulajdonosait? Akik minden úton töltött méterükkel potenciális gyilkosok, puszta gondatlanságból, és azért, mert azt hiszik, ha meg tudják venni a benzint, már járniuk is muszáj?

Dehogy. Vagy rákölti a bármilyen járművére azt, amitől az normálisan működik, vagy járjon tömegközlekedéssel. A gépjárművezetés nem szociális vívmány.

197 komment

Címkék: egyéni közlekedés


A bejegyzés trackback címe:

https://jermann.blog.hu/api/trackback/id/tr381580249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.12.07. 15:38:40

15 éves kocsim van, ez itt:

www.vezess.hu/ha_tanacsado/tul_eloiteleteken_renault_19/20132/

Igazi csoffadékként, bontószökevényként tekintenek rá, pedig nem az. Vásárlás után első dolog volt a teljes fékfelújítás, mert nem akartam magamra és másokra veszélyes autóval járkálni. Balkáni szigor jár? Tudod, hogy mi lesz itt? Nekem van egy tippem:

Kisnyugdíjas úr rettegni fog a műszaki vizsgától. Kiutat keres, valószínűleg talál is, mondjuk egy hobbiszerelő vagy autónepper személyében, aki elviszi a haverjához a vizsgaállomásra Kisnyugdíjas úr ezerötös Ladáját úgy, hogy át se nézik, csak betolják és lezongorázzák a papírokat. Műszaki rendben, zk rendben, autóval a kutya se foglalkozik, ennyit a balkáni szigorról. Ha Kisnyugdíjas úr egy hét múlva leesik az útról a Ladával és kezét-lábát töri, az már a kutyát nem érdekli. A lényeg, hogy pénz be legyen csengetve a Zállamnak. A túlszabályozással sikerül mindent korrumpálni Magyarországon.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 16:32:29

Természetesen igazad van: a fenti vízió sajnos nem a képzelet szülötte, pontosan így történik majd az esetek jó részében.

A túlszabályozás kérdésében azonban nem értünk egyet: noha tucatszám léteznek a l'art pour l'art jegyében működő hivatalok, az intézkedések egy részét én nem gondolnám a vízfej önfenntartási kísérletének. Ezt sem: épp a siralmas átlagos műszaki színvonal miatt szükséges a kiskapukat szűkíteni, még ha ez tényleg bonyolítja a témát.

Sajnos ma Magyarországon természeteses a tulajdonos részéről, hogy tudja ugyan, nincs fék az autóján, mégis elindul, mert úgy gondolja, ha benzin van, ő mehet.

Amíg a dühöngők jó része pontosan ebből a szerepből átkozódik, addig nem tudok melléjük állni: belém ne rohanjon egy műszakilag alkalmatlan, kopott gumijú jármű. Főleg úgy, hogy a 7 és 14 éves autóimmal tudom, lehetséges jó állapot, a kortól részben függetlenül.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.12.07. 17:01:50

@Jermann Kálmán:

>épp a siralmas átlagos műszaki színvonal miatt szükséges a kiskapukat szűkíteni, még ha ez tényleg bonyolítja a témát.

De ez nem a kiskapuk szűkítéséről szól, hanem arról, hogy a meglévő kiskapuk felé vontatják majd hatökrös szekérrel azokat is, akiknek egyébként eszükbe se jutott soha csúszópénzt adni. Persze, szórják ki, a négy nyomon futó, háromszor tk-ra zúzott 25 éves 100-as Audit, de láttam tényleg jó állapotú Wartburgot azért kiszóródni, mert párás votl a fényszórója. Mindezt akkor 17 évesen, holott a 2 hónapos új Swift ezt gyáriban produkálta. Tudom, a saját szememmel láttam. A Wartburg két okból buktahott meg:

1, A vizsgáztatónak szar napja volt.
2, Nem jattoltak neki.

Tehát szép dolog a drákói szigor, de ha pofára megy(mint elég sok dolog ebben az országban), akkor érdemes elgondolkodni, hogy nem lenne-e egyszerűbb azt az esztergomi látképet becsúsztatni a forgalmiba.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 17:18:10

@scheerti: 2009.12.07. 17:01:50

Ezzel a felével egyetértettem előbb, rábólintok most is. Ha belegondolok, tulajdonképpen a kutya nem néz majd a közlekedési hatóság vizsgabázisai felé, kivéve akinek kötelező lesz. Nem azért, mert ott nem lenne korrupció, de kevésbé kiszámítható, hogy a baráti biztos van-e... Marad a mindent megoldó maszek. És a lelki nyugalom, azoknál, akiknek az autója nem bukna meg.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.12.07. 18:52:30

Kurva okos vagy, akkor esetleg emeld föl a szavad azért is, hogy ezek a vén szarok átírásakor mondjuk eurotax alapján fizessek illetéket, és ne ugyanannyit, mint a te zsírúj bömösödre. Kösz.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy 15 éves, kifogástalan állapotú japánnal mászkálok, ügyelve arra, hogy mindig rendben legyen tartva, de felháborít, hogy átíráskor a vételárnak majdnem a 20 %-át ki kellett csengetnem...)

stars7726 2009.12.07. 18:52:57

Nem az autóhoz való jutás ténye,v lehetősége,itt az alapvető probléma.hanem a jogosítványhoz való jutás joga,a szakszerűtlen vmint korszerűtlen vizsgarendszer,a kevés óraszam,mert 25 óra alatt nem lehet megtanulni vezetni.a korrupt vizsgabiztosok és oktatók.hogy minden hülye kaphat jogsit,aztán meg vesz egy szarul felkészített autót és kimennek a forgalomba,aztán máris megvan a baj.a kérdés az,hogy ezek a rendeletek és szabályozások mennyire lesznek népnevelő hatásúak,és nemcsak kiszúrós jellegűek.

Parajpuding 2009.12.07. 19:02:19

Kedves Kálmán! Te rendkívüli tévedésben leledzel. Ugyanis a romok ezután is kapnak majd műszakit, elvégre vannak maszek vizsgahelyek (megint), amelyek többnyire ebből élnek. Legfeljebb kicsit többet kell jattolni. Másrészt bukni nemcsak a balesetveszélyt jelentő gépjárművek fognak adott (helyes) esetben a közlekedésfelügyeletnél, hanem azok is amelyek erre okot adó, de messze nem komoly problémát jelentő hibával jelennek meg. Nomeg ahol a vizsgabiztos hibát akar találni. Tudod, ha akar, talál. Mint a rendőr. Harmadrészt pedig a szakszervíz sem garancia arra, hogy a vizsgán át fog menni a kocsi. És akkor hogyan vered le a balhét rajtuk, Naszóval ha az autós területen dolgozol, akkor te is csak egy töltelékmunkás vagy, mert érteni nemigen értesz hozzá, ha ilyen marhaságokat írogatsz.
Megsúgom: ez nem az a megoldás, ami megakadályozza majd, hogy arra alkalmatlan járművek a forgalomban részt vegyenek.

autosave 2009.12.07. 19:02:29

nagy disznóság ahogyan lehúzzák az autósokat attól függetlenül, hogy teljesen igazad van: a bontószökevényeknek nem a forgalomban, hanem a bontóban van a helyük! Bármilyen öreg egy kocsi, meg lehet csinálni úgy, hogy átmenjen a műszakin. Nem kell elhanyagolni azt az autót, hanem szervizelni kell. És nem éppen csak a műszakin kéne átmennie évente egyszer, hanem bármelyik pillanatban bármikor egy mobil mérőállomáson is!!

Astar Seran 2009.12.07. 19:02:59

Akkor egy kis adalék, hogy mire lehet készülni!
Használtan vásároltam egy 4 éves járgányt egy márkakereskedés használtautó részlegén. Mivel volt szakszervíz is náluk, ezért hozzájuk hordtam a szervízekre is.(gondoltam náluk jobban nem ért hozzá senki) Így volt ez a műszaki előtt is. Azt mondták átnézték, minden rendben, kaptam egy állapotfelmérő lapot, egy szervízelési listát és egy számlát. Bejelentettem műszakira az autót, ahol annak rendje és módja szerint meg is bukott!!! A kormányösszekötő meg volt ütve!!! Vissza a szervízbe, mondom, hogy mi újság. Felemelik, megnézik, valóban, elnézésemet kérik! Valamint természetesen vendégük vagyok egy vizsgáztatásra. Autó ottmaradt, egy hét múlva friss vizsgával(persze a javítás felszámolva) a kezemben a verda. Nem hagyott nyugodni a dolog, elvittem egy ismeretlen szervízbe és ránézettem az összekötőre! Nahááát!!!! Érintetlen volt!!!! Ugyanúgy hagyták, ahogy volt!!! Ennyit a szakszervízben való javíttatásról és vizsgáztatásról! Mivel számlám volt a dologról, azonnal ügyvédhez fordultam, de nem vígasztalt az, hogy a pénzemet visszakaptam. Komolyan gondoljátok ennek fényében, hogy kevesebb lesz a veszélyes autó az utakon???

Kapitány_1 2009.12.07. 19:09:01

Vihar egy kanál vízben. Én sofőrködöm, egy 9 méteres 3 tonnás kisbuszt vezetek, ami amerikai lámpás, fék szinte alig, nincs katalizátora és mégis 40ért simán átment a műszakin. Életveszélyes megállni néha (főleg télen), félek beleülni, de amikor mindezt szóvá tettem, azt mondták, menjek új állást keresni, vagy fogadjam el. 2 gyereket eltartva a mai viszonyok miatt elfogadtam.
10-20e Ft jattért jövőre is ugyanúgy átmegy a vizsgán minden olyan, aki erre nem sajnálja a pénzt.
Ez még mindíg Magyarisztán, és dögevők vezetik a birka népet.

Ejjnye Bejjnye 2009.12.07. 19:10:48

Skacok! Nem fognak kivonni egyetlen szakadt gépjárműt sem a forgalomból! Naponta végignézem, ahogy a közelünben lévő vizsgáztató műhelyben a műhely-tulaj saját autóját vizsgáztatják-némi kenőpénzért-a kevésbé, vagy jobban szakadt roncsok helyett! Ez M.O. juhé! Itt csak rendeletek és szavak vannak, melyet sem az elit, sem a pórnép nem tart be! Mitől féltek? Ja, hogy beledöglünk a szmogba? Ennyit megér nem???

kuki123 2009.12.07. 19:11:08

ahh már kedvem sincs hozzászólni...csak acsargás lenne
@Metal Warrior: bizony bizony meg a biztosítást személyre ne kocsira

a szaros átírási költségek meg illetékek stb lehetne folytatni

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.12.07. 19:11:42

Ha hozzászólásra vadászol, tegyél ki csöcsöket.
De ha Index címlapon 50ezer emberhez szólsz, akkor HÜLYESÉGET ne írjál le légyszíves!

Ami közlekedésre alkalmatlan, AZT EDDIG IS kivonták a forgalomból - most viszont a hibás féklámpa, az egy darab 79%-os lengéscsillapító és a gyárilag(!) fóliázott ablakú Opel sem megy át a műszakin!

Tehát, pénzlehúzás és az állami (tökfelesleges) apparátus fenntartása, mondvacsinált 'munkával'. Itt a megoldás.

Ugyanez motoros szemmel: hegylakok.blog.hu/2009/12/06/hangos_a_dob_forgalombol_kivonni_1

epsilonx 2009.12.07. 19:11:46

Azért vannak itt érdekes kommentelő arcok :D

scsaba1 2009.12.07. 19:14:40

@Astar Seran:

Tökéletesen igazad van.
Kb. ez is nyílt titok, hogy a "szagszervízek" egy tekintélyes részében így mennek a dolgok. Nem szagszervízbe kell vinni az autót, mert az önmagában semmire sem garancia, hanem megbízható, jó szerelőhöz. Majd' minden típusnak van rajongói klubja, ahol nemhivatalos csatornákon be lehet szerezni az infót, hogy hová érdemes vinni az autót, ahol meg is csinálják, és a nem csak a lóvét teszik zsebre.

Egyébként amit a dologról gondolok, már elmondtam a másik blogban...

dtk74 2009.12.07. 19:16:13

Közeli családtagommal is megtörtént, hogy az úton stoppolta le egy ismeretlen hozzáértő, mondván, ember kiesik a kocsi alól a kerék, vigye el egy szervizbe! 5 éves francia kocsi! Erre már elvitte, mert bár sejtett valamit, attól még ment a gép.
Másik családtag égő motorhiba visszajelzővel jár hónapok óta, (5 éves Spanyol kocsi), mondván, működik, indul, megy, akkor mi baj lehet?!
Legyen már nálunk is az a normális, elvárt hozzáállás, hogy saját, és utastársaink testi épségének megóvása érdekében, vagy legalább a forgalmit féltve rendszeresen szervizeljük, és kis hibáknál javíttatjuk, nem hagyjuk balesetet okozva szétesni a kocsit. Kiskapuk mindig lesznek, de azért ez a jó irány.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 19:18:36

@Cpt01: osztán majd ha börtönbekerülsz mert átmész egy óvodás csoporton akkor ki neveli fel a 2 gyerekedet?
mert biztos lehetsz benne, hogy nem a cégvezetőt csukják le hanem téged mert te ültél be a vezető ülésbe.

dtk74 2009.12.07. 19:21:07

Ja, ha nekem lejár valamelyik kocsin, vagy a motoromon a vizsga, maximum fél nap alatt kész a vizsgára, mert mindig megfelelő műszaki állapotban vannak. Amire nincs szükség, azt nem tartom, amit nem tudok fenntartani megfelelően azt eladom, ez az alapelvem.
A szerelőnek legyen felelőssége az ügyben (vizsgáztatás), vállalja megfelelő megbízási szerződéssel a felkészítést, és ha mégis bukik a jármű, akkor annak költségeit. van lehetőség elővizsgára, ahol mindent megnéznek, és papírt adnak róla, -amit ellenőrizni fognak. Ezután megfelelően felkészített kocsi hogy bukhatnak meg?

midnight coder 2009.12.07. 19:21:25

Ugyan már. A kedves elvtársak aki a fenti baromságot kitalálták 40 éven át működtettek itt egy cuculizmus nevű rendszert ahol az átlagpolgár által elérhető legjobb autó ahogy kigördült az Elkúrból, akarom mondani Merkúrból már szarabb műszaki állapotban volt mint a legtöbb 30 éves mai bontószökevény.

Chupa (törölt) 2009.12.07. 19:21:50

A post írója nincs tisztában a mai magyar viszonyokkal. Elméletben igaza van, csakhogy a vizsgáztatás teljesen szubjektív. Egy műszakilag kifogástalan autó ugyanúgy megbukhat mint ahogy egy bontószökevény átmehet. És majd lesz nagy csodálkozás hogy a hibátlannak tartott 3 éves autóról leveszik a rendszámot.

Nem beszélve arról, hogy a rendelkezés értelmetlen. Ha az autó megbukik a vizsgán, azért mert közlekedésre alkalmatlan állapotban van, eddig is le kellett volna kaparni a matricát. Viszont ha valami apróság miatt elhasalt, gond nélkül lehetett amíg érvényes a műszaki használni, szerelőhöz vinni stb. Ha a műszaki lejár, az a matricából látszik, erre eddig is nagyon figyeltek a rendőrök, tehát érvényes műszaki nélkül se így se úgy nem lehet használni az autót.

Gusztustalan hogy mindenki nagy arccal szapulja a rendszert, mintha sosem keresett volna kiskaput, pedig az autók minimum fele hátszéllel megy át. Ebben a tetvedék országban az embert korbáccsal kergetik a korrupcióba. Persze lehet mondani hogy a vezetés nem szociális vívmány de ezt így ebben a környezetben hangoztatni korlátolt faszság.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 19:21:58

azért mielött mindenki okoskodna körülnézhetni hogy is fog ez a dolog történni.
egyrészt fel lesz zserelve maszek állomásokon is kamera ami random fog képeket készíteni és azonnal beküldeni a központba.
valamint a fékpadon történt mérések eredményét automatikusan küldi a gép szintén a központba.
és ez még csak a jéghegy csúcsa.
tehát a szigorítás mellé még tettek egy erős korrupció ellenes védelmet is.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.12.07. 19:22:57

Manual tarckback: tudtad.blog.hu/2009/12/07/muszaki_vizsga_5

Ha minden igaz, innen vetted az idézetet is.

V8 2009.12.07. 19:23:16

A korrupciót nem fogja kiszűrni, sőt, még több lesz a "megoldjuk valahogy" vizsgáztatás, hiszen így a azt is inkább szerelés nélkül elküldik levelezőn vizsgázni, ami egy normál rendszerben kis ráfordítás után átmenne.

Valamint a márkaszerviz nem megoldás, pl az én autómat a PoHu garantáltan nem vállalná el. Egyébként régi, de nem csoffadékom van, és a szerelőm viszi vizsgázni. Ha bárkit érdekel, itt a lista, amit megcsináltattam rajta: nepitelet.hu/autok/audi/v8_1988/feher_balna/ (az írás óta még több minden is kész lett).

Hajrá évenkénti azonnali bukásos vizsga, 3x luxusadó, stb... pfff

Kravver 2009.12.07. 19:25:21

@dtk74:
"5 éves Spanyol kocsi"

felcsigáztál, milyen a spanyol kocsimárka?

2009.12.07. 19:26:41

úha, várjál, mindjárt jönnek azok az autósok (kommentelők többsége), akik minden reggel 7 gyereküket hordják szét, ebből kettő dawn-kóros, egy vak, egy mozgássérült, három pedig három különböző iskolába jár. ezek az intézmények természetesen szétszórtan helyezkednek el. ne várd már el, hogy "tömegközlekedjenek"... különben is hörr hörrr...

MantaMann 2009.12.07. 19:29:20

@Astar Seran: Nálad a pont. A lehúzos ..... mindenségit.
Gyakorlatilag ha nem tudod Magadnak becsülettel megcsinálni az autódat, akkor kampec.. Más nem fogja helyetted. 1-2 becsületes, "tipus-specifikus" szerelőtől eltekintve. De az meg nagyon ritka kivétel.
Nekem fékerő-rásegítő lett cserélve egy vizsga előtt (úgy 10-12éve). Csont nélkül levizsgázott a kocsi. Csak a "szerelőtől" hazaindulva egyre kopott a ménes... Nem állítottak azon a csavaron ami tolja a munkahenger dugattyúját. Szerelő-otthon 2km/ szerelő vizsgaállomás 4km. Lemértem. Kussba maradta mindenki amikor visszaérve leüvöltöttem a csillagokat is. Azt hittem, hogy ott helyben megölöm mind. De még szerencsés voltam mert legalább direktben állandóan fogott a fék. De ha padlón se harapott volna... ki tudja melyik börtönben ülnék. Helyettük.

eloszto · http://eloszto.hu 2009.12.07. 19:32:50

Nincs autóm de ezzel az elitista posttal elmehetsz a... Oda.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2009.12.07. 19:38:14

"Akik minden úton töltött méterükkel potenciális gyilkosok"

Tudom h a teljes szövegben értelmezendő.

De tudod mit? A terepjárós, a BMW-s meg a kopaszmercis sokkal nagyobb veszélyt jelent rám gyalogosra nézve.

Sőt, a többi közlekedőre is, mert dudálnak, anyáznak, majd megállnak öklöt rázni, verekedni. Érdekes, akkor már nem annyira sürgős.

Én a sofőröket szűrném ki, de azokat alaposan!

A roncsautók sofőrjei nem ilyen utolsó tapló barmok.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 19:42:58

@Névtelen betelefonáló: miért gondolod hogy valakit felment a feleleőtlenség alól mert más is felelőtlen?
nekem már jött hátulról furgon, hogy bocs szar volt a fékem.
sőt még valami kamaz is szintén fékhibával magyarázva csilliós kárt csinálva a kocsimban.

Prairie 2009.12.07. 19:45:34

Megyünk a vnp hez és kinyalhatják a seggem

scuderia ferrari 2009.12.07. 19:51:45

Aki nem engedheti meg azt a +20-30 ezret évente, az valószínüleg a fékbetétcserét sem engedheti meg agának, tehát nem az utakra való! járjon bkvval! Nem a legcsóróbbak szórakozása a kocsi, hanem azoké akik felelősséggel fent is tudják tartani...

más kérdés, hogy minden román határátkelőnél felállítanék egy gyors vizsgaállomást, ahol rögtön kiszűrném a magyar utakra nem való idegen rendszámos hulladékokat, mert ugye ha már nálunk a többi autós érdekében kitaszítjuk a sok roncsot a forgalomból, akkor a külföldiek se jöhessenek ide fűnyíróból, meg lovadkocsiból eszkábált fostalicskákkal

pudliho 2009.12.07. 19:53:31

Olyan ez a poszt mint egy régi háborús film, amiben minden fekete-fehéren egyszerű, egyértelmű kik a gonoszok és a jók. Mert hogy ugye a mogyorók csak fröcsögnek és mind szemét aljas adó és járulék csaló stb. vagy én értettem félre valamit ?

oké ide azt a közúti "nem fogó fékkel, elkopott gumival, életveszélyes futóművel" készített statisztikát, ja hogy szerinted ...aah

toodark 2009.12.07. 19:57:28

Kálmán, eddig is megvolt a lehetőségük kivonni a balesetveszélyes kocsikat. A változás szerint tehát most már azokat is kivonhatják, amik nem balesetveszélyesek. Megint egy íróasztal kukac okoskodásáról van szó.

Ha a műszaki vizsga a kiszámíthatóságáról, és megbízhatóságáról lenne híres, akkor még el is fogadnám. De így marad a jattolás, vagy majd bevezetik az "elővizsgát"...

trash E46 2009.12.07. 19:57:59

@Névtelen betelefonáló:
te helyi hülye vagy?

a roncsautók vezetői közt is van ugyanannyi barom ha nem több, aki az irígységből és a csóróságából fakadó kissebbségi komplexusa miatt sokkal nagyobb veszélyt jelent az utakon... de ez csak egy, a másik egy szakadt műszakilag szarral, majd amikor te tilosban mész át az úttesten majd elvasalnak míg egy kopasz mercis-terepjárós-bmws megáll és anyázik esetleg lekever egyet akkor majd meggondolod ezt az állításod.

Dr. Trebitsch 2009.12.07. 20:04:52

A balesetek hány százalékát okozzák vajon a tökéletlen műszaki állapotú járművekkel közlekedők, és mennyit a figyelmetlenül, vagy a szabályokat magasról leszarva közlekedők?

Egyébként a tömegközlekedés az igazi luxus szerintem.
(Friss példa: Tegnap Bp-ről utolsó vonattal utaztam haza Pécsre - vonat már az indulásnál fél óra késésben volt, erre még rátette útközben az egyébként szokásos 10 percet. Eredmény: érkezés 23.10-re, a városban tömegközlekedés már nincs. Engem ott várt az autó az állomáson, de akit nem, az taxizott. A teljesárú vonatjegyem ára kb. 10-15%-kal volt kedvezőbb, mintha eleve kocsival mentem volna... Ha ketten ülnek egy autóban, az a luxus, vagy ha mindketten vonatoznak, utána pedig opcionálisan még taxiznak is egy jót?)

trash E46 2009.12.07. 20:05:38

@Kravver: seat... ok hogy vw csoport, de amúgy spanyol

Hertelendi Boldizsár 2009.12.07. 20:13:01

@igazitrebitsch:
"A balesetek hány százalékát okozzák vajon a tökéletlen műszaki állapotú járművekkel közlekedők, és mennyit a figyelmetlenül, vagy a szabályokat magasról leszarva közlekedők?"

erre én is kíváncsi vagyok...

Ja 18 éves opelem van azonkívül hogy rozsdásodik (mint minden opel) kormány, fék, futómű, és természetesen a motor tökéletes állapotban van, évente megy felülvizsgálatra és a zöldkártyához sem kell jattolnom...

Lajosbácsi 2009.12.07. 20:18:45

Kedvencem az a régi opel astra volt, amit szakszervízbe vitt ismerősöm, hogy elfüstölt a gyujtáskapcsoló

Kérdezték tőle, hogy mi a baja a kocsinak, ő elmondta amit látott, de kérte, hogy nézzék át, mert nem tudja, hogy mi a baja, lehet valami komolyabb

Erre a szakszervizes übertudású szakemberek nem néztek semmit, oda volt írva a lapra, elfüstölt indításkapcsoló, hát kicserélték azt és visszaadták az autót

Utána persze újra elfüstölt és akkor egy maszek kiderítette, hogy az önindító volt rossz és azt is és a gyujtáskapcsolót is ki kellett cserélni.

A tanulság az, hogy ahol sokan dolgoznak és munkamegosztás van, tipikusan ilyen helyek a szakszervizek, ott nagyon gyakran előfordul ez.

Mármint, hogy leírja a tulaj, hogy mivel van baja, de közben az lehet, hogy csak a tünet és nem az ok, de a melóst a végé nem érdekli ez, ő kijavítja azt, ami le van írva és boldogan beszélget tovább vagy kávézik, cigizik tovább.

Nehogy már bedőljünk a szakszervizes dumának, sokkal inkább egy maszek.

A sok birka azt hiszi, hogy a szakszervízben profik dolgoznak, ami lehet, hogy igaz, de munkamegosztás és szervezés van és csak azt javítják ki, amit mondanak nekik, ha a tulaj szemfülés és képzett, akkor meg tudja nekik pontosan mondani a hiba okát, ha nem, akkor kezdődik a gányolás.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.12.07. 20:23:27

majd lesz még több cook szigetek meg hutt river principality bohócrendszámos köcsög és a kieső bevételek miatt majd jól megemelik az illetékeket.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 20:29:10

@Metal Warrior 2009.12.07. 18:

"mint a te zsírúj bömösöd" - kiről feltételezed ezt a elképzelhetetlen gazdagságot? :-) Most van egy 7 éves Saabom, egy 14 esztendős Saabom és a felújítás előtt álló, immáron 21 éves Sapporo.

Egyébként - mielőtt még többen félreértenék - az itt megfogalmazott véleményem nem változott:
totalcar.hu/magazin/velemeny/kazmer06/
Csak éppen a sok roskatag, potenciális gyilkos szerszám (ti. a közúton látható roncsautók) még jobban irritál.

SLacc 2009.12.07. 20:32:23

Autózni nem kötelező. Tessék többet, jobban dolgozni, és meglesz a rávaló.

indapass90210 2009.12.07. 20:32:25

@Jermann Kálmán: majd úgy jársz, hogy jön egy okos, oszt megmonnya, hogy úgy kell számolni a luxusadót, hogy összeszámolod a kocsijaid kw-ját! A saab erős autó, nem fogsz jóljárni!

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 20:32:40

@Parajpuding 2009.12.07. 19:02:19: várom a megoldási javaslatod. Persze tudva - hiszen ott az első 4 komment, abban átbeszéljük -, hogy mindaz igaz, amit írtál.

Lakatos Baltazár 2009.12.07. 20:33:28

Annó a totálkáron volt egy cikk, hogyan működik egy német vizsgaállomás. Arról kellene inkább példát venni.

torró 2009.12.07. 20:33:55

Az az érdekes hogy egy kurva politikusnak sem jut eszébe hogy emberek , itt annyi fizut kéne adni a pógárnak ,miszerint legalább hat évente tudna járgány cserélni.És akkor nem mászkálna a közúton ennyi öreg járgány.Tudnék mesélni hogy milyen állapotú szekerek mennek műszakira. Sok embernek nincs pénze arra hogy tisztességesen fel legyen készítve műszakira a gép! Én karosszériás vagyok saját műhellyel és tapasztalom a lehetetlen állapotokat.De egyébként állítólag jövőre mindent le kell fényképezni, nem ők hanem a rendszer össze lesz kötve hogy ne lehessen bundázni.Hát erre kíváncsi leszek! És most tessék megkapaszkodni nekem egy 22 éves FORD 1.6 DCL kombim van és aki megnézi azt hiszi hogy majdnem új. Jó! én rakom rendbe.Egyébként egy kocsit nem csak műszaki előtt kell átnézni, hanem pl hosszabb út előtt is. Sőt!

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 20:35:31

@Cpt01 2009.12.07. 19:09:01: nem most volt, de nagy multinál dolgozó ismerősöm leszállt a 7,5 tonnás teherautóról, mert gyakorlatilag mindig rogyásig rakott, negatív ívet író laprugós, fele súlyra méretezett jármű volt alatta... De megértelek, főleg, ha vigyázol magadra. Legalább tudod a gép képességeit.

Lakatos Baltazár 2009.12.07. 20:36:20

SLacc: Igen, persze!
Anyám kettő diplomával (villamosmérnöki..) keres kb. 100k-t, úgy hogy felnevelt, és szarrá dolgozta magát közben. És ha megyek az utakon, pont a becsületes emberkéket látom bmw-kben, mercedesekben, range roverekben. Persze.
Te esküszöm, idióta vagy, baszd meg.
Hol látod itt a work hard go pro megvalósulását?

ostván 2009.12.07. 20:39:20

Nem az a baj, hogy szigorú a szabály, hanem az, hogy nincs normálisan igénybevehető lehetőség arra az átmeneti időre, amikor mozgatni kellene a kocsit a vizsgaállomásra, onnan haza, vagy a festőtől a szerelőhöz, stb. Természetesen trélerezhet az autótulajdonos, de ez többnyire nem szimpatikus. Lehetővé kellene tenni ilyen esetkre az útvonalengedéllyel való közlekedést pl. csökkentett sebességgel és figyelmeztető fénnyel kiegészítve. És akkor már elviselhető lenne a rendelet.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 20:39:57

@kutya_zzr 2009.12.07. 19:11: köszi, legközelebb megpróbálom pucér női felsőtestekkel. :-) Oké, lehúzás, egyfelől. Másfelől meg - és ez persze mindig a gyengékre vonatkozik, akikben annyi élelmesség sincs, hogy keressenek egy utcavégi garázsszakit - legalább egy páran tényleg átnézetik az öreg verdát, mert eddig legfeljebb nem bukott meg, innentől viszont úgyis röppen az a pár ezres.

mobo 2009.12.07. 20:43:10

De hát tudjuk, hogy mire jó ez. Arra, hogy ne tudj eljárkálni a tízéves verdáddal, hanem vegyél újat, hitelre, adósodj el és légy rabszolga, termeld a bankok, a kereskedők és az állam hasznát.
Nem tudtak rábeszélni az új autóra? Akkor majd kényszerítenek.
Így megy ez.

KAMA3 2009.12.07. 20:43:33

Tipikus jómagyar megoldás. Nehogy a rendőrségnek véletlenülis meg kelljen mozdítania a valagát. Elismerem, a rendszer is rossz, hogy kohószökevények taposhatják büntetlenül az utakat, De az ellenőrzésre is hangsújt kéne fektetni. Az én 25 éves zsigulim nem okád annyi szart a levegőbe, mint némelyik 4-5 éves dízel. És akkor még csak az emisszióról beszéltünk, amit 5 perc alatt meg lehet mérni az út szélén.

Oké, szigorítsanak. De ellenőrizni ki fog??

Kapitány_1 2009.12.07. 20:45:38

@mi nem foglalt még: teljesen igazad van és megértem. De kényszerhelyzet, 60 helyre beadott és még csak választ sem kapós álláskeresés alatt/után nincs választásom, mert enni kell.
Mivel 32 éve vezetek és tudom azért a határokat és a limitet, a kocsi viselkedését ismerem, ezért úgy megyek, hogy a kiszámítható dolgokat el tudom kerülni.
Ugyanakkor a kiszámíthatatlan események (jármű mögül kiugró gyalogos, kiforduló, tiloson átmenő dolgok stb. stb. - kettős rizikó, a rutin és szerencse van csak mellettem.
De ez nem megoldás, és azt hiszem, tényleg felelősen kell lépnem - de mi lesz utána?
Nyugodt lelkiismerettel éhezünk és tesznek ki az utcára.

Kandabula 2009.12.07. 20:47:01

Tartok attól, hogy a baleseteket leginkább a rosszul, vagy agresszíven vezetők okozzák. Sajnálatosnak tartom, hogy az efféle statisztikát (ha van) nem hozzák nyilvánosságra. Mindazonáltal, ha egy gépkocsi műszakilag alkalmatlan, takarodjon az utakról. Durva hasonlattal: roncs ejtőernyővel ugranak ki akik fékhibás, vagy sima gumikkal vesznek részt a közlekedésben és ezzel másokat is veszélyeztetnek. Megjegyzem, hogy aki agresszíven vezet az tulajdonképpen bűnöző és hajlamos arra is, hogy ráadásul alkalmatlan gépkocsival közlekedjen. New Yorkban úgy vetették vissza a bűnözést, hogy a metróban bliccelőket a rendőrök igazoltatták, így rengeteg körözött személyt fogtak el. A dolog filozófiája: aki bűnöző életmódot folytat, az bliccel is.

Kapitány_1 2009.12.07. 20:48:19

@SLacc: idióta parasztgyerek vagy, egy köcsögöcske olyan újgazdagos mentalitással.

Nick Leeson 2009.12.07. 21:00:24

Egyetlen ember sem azért öreg autóval, mert az neki olyan tuti király!

Erre telik!

Ha jobb állapotú autókat akarnak az utakon, akkor meg kell teremteni az életszínvonal növekedésének lehetőségét!

Pl. el kéne gondolkodni a regadó csodálatos intézményén! Nem-e véletlen azért kerül nálunk ugyan annyiba egy szarkupac mint máshol európában egy normális használt autó. Az újakról nem is beszélve!

Szóval, nem agyonszigorítani kell mindent, mert az sehova nem vezet.
Lásd Amcsi szesztilalom. Soha annyi nem piált a nép mint akkor!

min 2009.12.07. 21:05:27

@Kandabula: Ez igaz de kíváncsi vagyok nem e esnek át a ló túloldalára és mondjuk egy nem közveszélyes (repedt szélvédő, hibás lámpa stb..) hibánál ami ugye új autónál is előfordulhat leveszik e a rendszámot.

JmOS 2009.12.07. 21:05:29

Aki ilyen hülyeség mellett ragad szót az először tájékozódjon már kicsit...
Fogadjunk sosem volt fogalma az autókról, csak használja őket.

Mert minden ellenkező híreszteléssel szemben a műszaki vizsga NEM valami OBJEKTÍV vizsgálat, ahol a közveszélyes autókat szűrik ki. Nem ám!

Volt rá példa - hogy a GYÁRI ÚJ (és nem kínai!) autó nem ment át a tisztelt NKH vizsgasorán! Nem, nem az autóval volt a gond...
És sorolhatnám még estig - pedig csak 20 év tapasztalata áll mögöttem.

Átnézetni??? Komolyan??
Más még nem járt úgy, hogy a szerelője átnézette az autót, megjavította, azután még találtak rajta 2 másik "hibát" a műszakin és megvágták?? (OK, biztos én voltam újra a szerencsétlen...)
No akkor majd fog! Csakhogy újab tízezrekkel és többhetes utánajárással szegényedhet.
IGEN HABZIK A SZÁM!
Mert ezzel nem kicsit a korrupciót támogatják ÉS MEGÖLIK a kis szerelőket! - persze biztosan szürkén dolgoznak. Mind. Pusztuljanak, nemde?

Mert ki mer ezután szerelővel műszakiztatni?

Én jattolok VAGY zárttechnológiás vizsgahelyre viszem...

JmOS 2009.12.07. 21:06:54

@az aki: "Egyetlen ember sem azért öreg autóval, mert az neki olyan tuti király!"

ezt ugye nem mondod komolyan...
Vagy nem olvasol TotalCart?

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 21:08:27

@Chupa 19:21:50:

"Elméletben igaza van" - ennyi nekem bőven elég. :-) A realitásokkal én is tisztában vagyok, csak az önszabályozásban és az önmérsékletben nem hiszek...

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 21:11:16

@Slanger 2009.12.07. 19:22:57: igen, köszi.

JmOS 2009.12.07. 21:12:16

@Jermann Kálmán:
"Csak éppen a sok roskatag, potenciális gyilkos szerszám (ti. a közúton látható roncsautók) még jobban irritál"

ÉS már bocsi, de TE RÁNÉZÉSRE honnan tudod egy autóról hogy AZ ÉPPEN roncs?

Csúnya? Kopott?
Honnan tudod, hogy rossz pl. a féke?
Ránézésre?
Mert én minden nap az utakon járok, de szinte SOHA nem látok ócska autókat. Vagy neked van radar szemed, vagy velem van a baj és nem képzelgek hülyeségeket???

Kopasz Szuzukis 2009.12.07. 21:15:28

@scuderia ferrari: baszki, ekkora kurvanagyot tévedni! Leesne az állad, ha látnád, hogy a lenézett, lekezelt Romániából milyen verdákkal jönnek át eu-tesvíreink. Százból jó, ha egy akad, amelyik 5 évnél idősebb. Tudom, mert a román határszél közelében lakom.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 21:22:04

@Dövan 2009.12.07. 20:32:25: hogyne, sőt, én fogom kérni, ne csak dupla legyen, hanem négyszeres. :-)

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 21:24:45

@Lakatos Baltazár 2009.12.07. 20:33:28: emlékszem, olvastam. Csakhogy arrafelé állítólag rendszeresen hordják szervizbe az autót. Ezért jogos a nagyobb bizalom.

Rendszerhiba 2009.12.07. 21:29:45

A vizsgáztatás rendszere olyan, hogy a szabályok lazán kijátszhatóak.

Nem az a probléma, hogy öreg-e egy autó vagy sem. Nagyon jól karbantartott 10-20 éves autókkal találkozni nap mint nap, melyek némelyike megbízhatóbb állapotban van, mint némelyik új szutyok.
Egy fékhibás, kopott gumis, vagy szar kormány és/vagy futóműves autó ne vehessen részt a forgalomban!
Az autó veszélyes üzem!

Nálunk két autó van. Sajnos két újra nincs pénzünk.
Egyik egy 96-os kombi mondeo, ezzel viszi-hozza feleségem a gyerekeket az iskolába, és ezt használja bevásárolni. Itt-ott ütött kopott, de műszakilag tökéletes, és méreténél fogva is biztonságos. Mondjuk, amint valami gyanús, megy az autó a szerelő ismerőshöz.

A másik egy VW. Na, ezzel szemléltetni tudom a sokak által leírt márkaszervizes rémtörténeteket.
Iszonyat drága minden kötelező szervízciklus!
Amikor a négy tárcsafék betétjeinek cseréjénél le akartak húzni 135 ezer froncsira, otthogytam. Inkább vesszen a garancia!
Az külön szépségdíjas dolog az, hogy három éves korában 70 akárhányezer kilométernél már ismerős szerelő cserélte az olajat, s kiderült, hogy csak számlázták, de cserélni nem cserélték...
Nesze neked márkaszervizes megbízhatóság. Remélem, a motor nem látta ennek kárát.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 21:29:53

@JmOS 2009.12.07. 21:12:16: úgy látszik, nagyon proli kerületben lakom...

deak.atti 2009.12.07. 21:33:35

Üdv!

Kálmán, tudod, hogy miről írd a következő post-odat? Hogy az NKH fizikailag lehetetlen követelményeket támaszt az előírásaiban !!! Mire gondolok? A KVF (népszerű nevén "zöldkártya") idén nyártól érvényes rendszerében az autó vizsgálatakor mérni kell az olajhőmérsékletet. Ez még kábé rendjén is van, üzemmeleg állapotban kell mérni a kibocsátást, hidegen rosszabb az értéke mindennek, ez tény. Van egy szonda, le kell küldeni a nívópálca furatán, az mér. A szép az egészben,hogy ugyanezt előírják a kétüteműekre (!!!) is. Na, milyen poén? Mi a f@szt mérjenek a Wartburgomon? Forraljak fel 85 fokra egy flakon 2T olajat? Jövő májusban minden lejár a 353-ason, kérdeztem a vizsgáztatóhelyemen, ahová lassan 20 éve hordom az aktuális vasat, hogy hogyan lesz a KVF? Válasz:"Vidd a Mozaikba, méresd meg ott.Ők alkották meg a hülyeséget, tartsák is be maguknak! Itt senki nem fog megbukni a te Wartburgoddal, meg kockáztatni a KVF jogunkat, hogy szabálytalanul zöldkártyázunk!".Szép. 2020-ig haladékot kapott az a még mozgó 5-6 ezer kétütemű Dr. Szabó Pál lemondott közl.minisztertől, ami még közlekedik, hát akkor kivégezzük máshogy!

Várom a "húzz a bűzokádó sz@roddal a bontóba, legalább lesz tőletek még pár parkolóhely!" véleményeket ...

DA

Sákif za morro? 2009.12.07. 21:43:39

Kedves cikket megíró kretén! Mi az anyád picsájáé' élsz egyáltalán? Gondolkozni szokol-e? Húzd már ki a fejedet a seggedből, és nézz szét, mennyi baleset írható a rossz műszaki állapot számlájára és mennyi az eszetlenségére?Neked mennyivel lesz jobb ha bennünket szívatnak ezzel? Barom....

gyík (törölt) 2009.12.07. 21:47:21

Évente mennyi baleset történt konkréten személyautó nem megfelelő műszaki állapota miatt?
Kieső kerék, a rossz vagy rozsdás futómű-felfogatás miatt? Vagy a rossz fékeke miatt?

A balesetek legtöbbször a sofőr hibái miatt következnek be. Gyorshajtás, figyelmetlenség, a közúti jelzések be nem tartása, stb.

Nem a vizsgáztatás sűrítésével, hanem a meglévő vizsgáztatás szigorításával lehetne javítani a műszaki állapotfelmérés hitelességén.
A vizsgabiztos szigorú büntetése, amennyiben átengedi a nem megfelelő gépjárműveket.

Ennyi.

Minden maradhatna a régiben.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 21:47:31

@Ben Zinkoot: nem érem miért vagy felháborodva?
neked műszakilag alkalmatlan a közlekedésben valórészvételre az autód?
ha nem akkor mi a gond?
ha igen akkor talán meg kellene csinálni.

gyík (törölt) 2009.12.07. 21:49:52

@Ben Zinkoot:
"mennyi baleset írható a rossz műszaki állapot számlájára és mennyi az eszetlenségére"

Na ez az.
Ha ez lenne a probléma, érthető lenne ez a fajta szigorítás.

Hasta la Vittoria Siempre 2009.12.07. 21:50:29

És 65 éves kor felett minden évben legyen orvosi alkalmassági vizsgálat! A sok kretén nem lát, nem hall és botrányos reakcióidővel veszélyeztet másokat.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 21:51:51

@Ben Zinkoot 2009.12.07. 21:43:39: nana, kicsit finomabban, ha kérhetem.

Egyébként a vétlen elütöttnek nem mindegy, hogy gyorshajtás vagy rossz fékek miatt gázolták halálra?

Máshogy: egyetlen rossz műszaki állapotból eredő baleset sem megengedhető, ha megelőzhető lenne. Arról is megvan a véleményem, hogy mit kéne tenni az "eszetlenekkel":

totalcar.hu/magazin/velemeny/szazkamerat/

Kandabula 2009.12.07. 21:53:17

@min: Számomra rejtély, hogy a repedt szélvédő miért kizáró tényező. A vezetés biztonságát nem befolyásolja. hacsak nem változik tejüveggé.

Hasta la Vittoria Siempre 2009.12.07. 21:54:37

@Ben Zinkoot:

Reggelente nem szeretnék választani, hogy egy idióta, béna segg öljön meg, vagy egy fék nélküli, kivilágítatlan roncs. Mostantól az egyik miatt nem kell aggódni!

Kandabula 2009.12.07. 21:55:44

@Jermann "egyetlen rossz műszaki állapotból eredő baleset sem megengedhető, ha megelőzhető lenne."

Egyetértek.

Kandabula 2009.12.07. 21:59:00

@Ben Zinkoot: Végre egy kultúrlény. Így maradj, ez áll neked jól. Üdv. Volt már könyv a kezedben?

Sákif za morro? 2009.12.07. 22:00:37

@mi nem foglalt még: Mivel magam is autóbuzi vagyok, ezért 4 autóból 4 menne át a vizsgán, ha 3 motorszámom stimmelne. Euro -4es motorokat kidobáltam, kaptak rendes közösnyomócsöves dízelt katalizátorral. Mivel az autók életében még csak egy perverz álom volt ez a fajta motor, ezért az autóim sohasem kaphatnának érvényes forgalmit ebben az országban. (Szlovákiába meg nem akarom vinni mert...) Ha legalizáltatni tudtam volna őket, az árából vehettem volna egy fullos Sviftet. Állambácsi szerint azonban jobban tenném ha teleokádnám a várost korommal. Így marad a feketevizsga. Az okoskodók kedvéért elmondanám, hogy a futómű, fékek a legerősebb ugyan olyan modellekből vannak, az utolsó csavarig felújítva. Vagyis nem csak megy, de megállni is tud.

Sákif za morro? 2009.12.07. 22:01:47

@Jermann Kálmán: Ne haragudj, de ilyen szűklátókörű eszmefuttatás után nehéz úriembernek maradni.

Sákif za morro? 2009.12.07. 22:04:08

@Kandabula: Honnan ismered azt a szót hogy könyv?

Hasta la Vittoria Siempre 2009.12.07. 22:04:38

@Kandabula:
Ha egyszer is a kezébe vett volna könyvet, most nem kellene egzisztenciálisan megdőlni egy vizsgára felkészítéstől.

Ben Zinkoot! Mé' nem tanultál, Te barom?

Lővenbrau 2009.12.07. 22:04:51

@gyík:
Sziasztok. Nekem egy 14 éves mercim van. Előre bocsájtom, 1.3 misiért vettem, két év alatt ráköltöttem még kettőt.Na mindig elviszem előműszakira, aztán most is pöpec volt a verda. Gondoltam elviszem a helyi hivatalos vizsgatámaszpontra, mit terheljek szerelő haverokat, hogy vigyék el.
Ahogy odaértem, már az egyik el kezdte kapargatni az ablaküveget, hogy szedjem le a fóliát, mert így nem megy át az ótó. Nem hitte el, hogy gyári hővédős halványzöld üveg van benne. Aztán kristálylámpák.. Ezt a szar xenont, azonnal kapjam ki, mert nem szabályosak. MOndom nézze már meg a lámpa feliratát, szabványos.. H4.Na bejutottam a vizsgáztató csarnokba.. Ződkártya. Zsír új katalizátor. Mérik. Igen fasza érték. Fullgáz... Sajnos a szerkentyű üresben leszabályoz 4000- nél. Nem hitték el, ez egy szar. Na mondom vissza a papírokat, már reszkettem az idegtől, gondoltam, most már egyesbe kapcsolok, aztán max7000-es fordulattal megtaposom őket. Nem adják ide, mert biztos falsba levizsgáztatom, mert ez egy szar..Csak visszaadták..Levizsgázott máshol.Na, nem fognak a szigorúbb szabályok miatt köcsögök lenni ? Szerintetek ?

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:06:52

@Ben Zinkoot: szerintem ezzel te egy ritka kivétel vagy.

Sákif za morro? 2009.12.07. 22:07:36

Amúgy, kedves emberek, próbáljunk már meg túllépni a cikkíró populista faszságain. A vizsgán megbukó autók nem azért buknak meg mert élet, vagy közveszélyesek. Megbukhat azért, mert ki van égve egy izzója, le van sötétítve, nincs műbizonylat az alufelnikről, spóóórtkormányról, nincs visszajelző az utánfutó világításáról, stb. És ezek az okok vannak többségben.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:08:28

@Lővenbrau: nem a szabályokkal volt itt gond hanme a hozzá nem értő társulattal.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 22:09:30

@Ben Zinkoot 2009.12.07. 22:01:47: nem haragszom, de te se azért, hogy azt feltételezem, ritkán szoktál úriember lenni. :-). Illetve nem fogadom el a szűklátókörűséget, tőled főleg, ahogy megnyilatkoztál.

De hogy még jobban felingereljelek, megkérdezném: mennyibe került az a 3 közös nyomócsöves motor? Mármint megéri valami öregebb járgányba drágán vadonatúj blokkokat rakni? Ugyanígy, futóművet, féket átépíteni? Nehogy sandaságot feltételezzen valaki...

Sákif za morro? 2009.12.07. 22:09:46

@Hasta la Vittoria Siempre: Nem egzisztenciálisan aggódok te fasz. Csak nincs kedvem fölöslegesen a semmiért fizetni.

Invictus 2009.12.07. 22:10:11

"A gépjárművezetés nem szociális vívmány" már a cím is bicskanyitogató.
Nem szociális vívmány, oké, de nem is kiváltság, a 21. században, Európában. Legalábbis nem kellene az legyen.
Egyébként nézz utána az USA-ban milyen a műszaki vizsga. Ott pl. tényleg csak a közlekedésbiztonsághoz szükséges minimumot nézik (fék, gumik, lámpák), le sem szarnak egy rozsdás kasztnit vagy repedt szélvédőt, horpadt karosszériaelemet, a rendőrök sem.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:10:32

@Ben Zinkoot: sötétíteni már lehet kivéve a vezető és anyós ülésnél.
a műbizonylatok meg nem felesleges faszságok.
kiégett izzót meg gondolom megengedik hogy ott helyben kicseréld mert ugye van készlet az autóban.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:12:36

@Invictus: usában nincs műszaki vagy csak egy-kéthelyen.
ellenben a te felelősséged, hogy biztonságos legyen a járgány, ott viszont vizsgálják balesetnél, hogy volt e gond műszakilag a kocsival és ha volt akkor nagyon nagyon seggbekúrnak.
ha ezt nálunk is bevezetnék a fél ország nem tudna leülni mert terpeszben járna.

Hasta la Vittoria Siempre 2009.12.07. 22:13:45

@Ben Zinkoot:
Azért néznék statisztikát. Biztos lesz néhány köcsögebb vizsgabiztos, de már annyira szarrá szabályozott a vizsga, hogy kevesebb mozgástere van a vizsgáztatónak. Ráadásul az egész procedúrát a központból online figyelik...

Kiégett izzóért buktassanak (ha valaki ekkora lúzer), műbizonylat hiányáért viszont erős lenne!

Sákif za morro? 2009.12.07. 22:14:04

@@Ben Zinkoot: : Elfogytak az érvek, hogy személyeskedéssel támadunk? Bölcsészkém....

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:15:08

akikazt kiabálják, hogy hol vannak a statisztikák.
sajna nálunk nem vizsgálják, hogy miért mentél bele valakibe, lehet simán figyelmetlen voltál de az is lehet, hogy a szar gátló miatt volt a fékutad 3 x anyi mint kellett volna.
esetleg azért nem tudtál megállni mert nyári gumival autóztál télen és még azon is csak 1 mm barázda volt.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 22:15:23

@Ben Zinkoot 2009.12.07. 22:07:36:

" Megbukhat azért, mert ki van égve egy izzója, le van sötétítve, nincs műbizonylat az alufelnikről, spóóórtkormányról, nincs visszajelző az utánfutó világításáról, stb." - az első és utolsó kivételével a többi rendben van? Tehát nyugodtan lehet paliszander fólia, gagyi felni, utángyártott, "Nono" típusú kormány, az mint ártalmatlan és abszolúte veszélytelen?

JmOS 2009.12.07. 22:15:23

@mi nem foglalt még: "nem érem miért vagy felháborodva?
neked műszakilag alkalmatlan a közlekedésben valórészvételre az autód?
ha nem akkor mi a gond?
ha igen akkor talán meg kellene csinálni. "

HÁNY ÉVES VAGY KIRÁLYFI????

Te tényleg azt hiszed a rossz autók buknak meg a műszakin?

Hát nem!
Én ezt már közel húsz éve megtanultam, amikor a nagypapámtól örökölt, enyhén szólva kifogástalan állapotú kocsimat meghúzták az autóklubnál!
Azóta még volt pár ilyen sztorim...

Sákif za morro? 2009.12.07. 22:16:11

@Hasta la Vittoria Siempre: Műbizonylat? Mondjuk veszek egy autót. Az alufelniben világosan ott virít a cég emblémája. Az autónak én vagyok a 4. tulajdonosa. Szerinted mekkora esélye van a műbizonylatnak? Ja, hogy vegyek egy garnitúra acél felnit gumival? És akkor a vizsga után tehetem vissza az eredetieket?

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:16:38

@Hasta la Vittoria Siempre: nem lenne erős a műbizonylat hiányáért képzeld elha egy nem bevizsgált horgot gyárt lajosbácsi és éeszakad a futó róla.

Lővenbrau 2009.12.07. 22:18:38

@mi nem foglalt még:
Ez a hivatalos felügyleti vizsgabázis volt. Mondták volna, hogy kenőpénz kell. De azt sem mondták...Csalódtam, mostantól úgy lesz, hogy én tudom, hogy jó és megbízható az autó, aztán meg elviszem jó helyre. Ha évente kellene vizsgáztatni, nekem az elővizsgával, szereléssel együtt 2-3 nap kiesés a melóból. Kb 200 e HUF veszteség a bevételeimből. Ez egy dolod, de értelmetlen ez az egész..

Sákif za morro? 2009.12.07. 22:19:22

@Jermann Kálmán: Az autóátépítés a hobbim. Magamnak csinálom, nem ártok vele senkinek. Nem iszok, nem dohányzok, nem játékgépezek. Vezetem a cégemet, munkát adok az embereknek, adózok, járulékokat fizetek, eltartom a családomat. Ennyi férjen már bele a szórakozásba. :-/

Kurvára nem értek egyet veled, de felnézek rád hogy kiálltál ide, és megvéded az állításodat. Sokan vehetnének példát rólad.

beszélő 2009.12.07. 22:20:04

Ezek a semmirekellők, álmukban is a korrupciót generálják.
Nincs ma Magyarországon egyetlen kormányzati intézkedés, ami nem a haverok zsebébe hajtaná lét.
Hányingerem van tőlük.
Hozzájuk képest a Fidesz glóriát kaphat, pedig azok sem szentek.
De ezek a maffiózók se nem magyarok, se nem szocialisták: ezek az ő baloldali értékük - saját zsebük.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:20:07

@JmOS: 44 éves vagyok és túl vagyok már bőven a levezetett 1 millió kilométeren.
nekem bármelyik autóm bármikor átmenne a műszakin ergó nem is kell külön műszakira felkészítenem csak elviszem amikor eljön az idő mert nem azért tartom jó állapotban mert megkövetelik hanme mert nem akarok megdögleni vagy megölni másokat vagy nem akarok lerobbanni éjjel hófuvásban nyíregyháza és pest közt.
nézd ha valós az ok akkor javítsd ki ha csak szopatni akarnak akkor pereld be őket.

Sákif za morro? 2009.12.07. 22:20:43

@mi nem foglalt még: Ez így van amíg eladják. Hogy utána mi lesz vele....

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 22:21:13

@Invictus 2009.12.07. 22:10:11: nemigen érdekel sem az USA-beli, sem az új-zélandi szabályozás (lásd itt:
totalcar.hu/magazin/kozelet/ujzeland/).

Itt vagyunk, a lélekben a Balkán peremén: ha majd lesz annyi felelősség az emberekben, hogy nem mennek ki az utakra romhalmazokkal, beszélhetünk a liberalizációról.

Sákif za morro? 2009.12.07. 22:22:51

Megyek aludni, jól fel lett cseszve a vércukor szintem. :-S

Jó éjt tezsvíreim!

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 22:27:18

@Ben Zinkoot 2009.12.07. 22:16:11:

Isten bizony nem pécéztelek ki, de ha már vállaltad a hálátlan szerepet: "És akkor a vizsga után tehetem vissza az eredetieket?" - tegyed. És nem kívánom, hogy okozója legyél egy balesetnek, ahol mondjuk a károsult ügyvédje a kötelező biztosítód által fizetetten kívül mondjuk egy polgári perben azt feszegeti, mennyire volt eredeti az autód, és ennek vajon tudatában voltál-e, amikor kimentél vele az útra? Érted, felni, motor, fék, futómű. és amit nem is említettél...

gyík (törölt) 2009.12.07. 22:27:32

"A gépjárművezetés nem szociális vívmány"
És a kátyúmentes utak?

Ugyanis a gépjárművek egyik legfontosabb részének, a futóműnek jelentős mértékű amortizációja, meghibásodása és sérülése nagymértékben az útviszonyok állapotára vezethető vissza.

Ok-okozat.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:30:14

@Ben Zinkoot: el kell tenni ezeket a papírokat, úgy ahogy a forgalmit is elteszed meg a törzskönyvet.
aki elhagyja véletlenül az szarban van de esetleg meg lehet próbálni beszerezni a gyártótól.
valahogy ellenőrízni kell hogy ne azt rakjon be a kocsiba mindenki amit akar.
németeknél kicsit még szigorúbbak, olyan felnit és gumit tehetsz fel a kcosira amit a gyártó megenged.
ha ez lenne nálunk is akkor nagyon sok kocsit kivonhatnának a forgalomból.

JmOS 2009.12.07. 22:31:16

@mi nem foglalt még:
Bazz, ezt csak képletesen mondtam...
Egyébként én is.

A lényeg, hogy szerintem NAGYON optimista vagy, kívánom hogy ne csalódj a magyar valóságban...

Én már csak ismerőssel vizsgáztatok, és nem azért mert gond lenne az autóimmal...

Konkrétan egyik megyei felügyeletnél pl. közhely hogy az "egyik" sorra nem szabad iratkozni, mert ott tuti megbukik az autó. Benfenntesek tudják...
Meg azt is mennyit kell tolni zsebbe és kinek hogy - az amúgy hibátlan gép - átmenjen. Ha idegenként odamész, vagy iszonyat szerencse, vagy tényleg TELJESEN makulátlan autó kell. De olyan azért nem annyira van. (Ha még a 0km-est is meghúzták...)

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 22:31:26

@Ben Zinkoot 2009.12.07. 22:19:22: oké, szórakozás és ilyenek - ha mondjuk zárt pályára szánod, még meg is értelek. De mégiscsak, rizikós, ha valami történik, nem bújhatsz a vizsgabázis mögé.
Érted, a mi szabályaink nem adnak tág teret a mégoly hozzáértők kísérletezésének. Mondanám, sajnos, de ha legálisan építhető mondjuk egy trike, ki hajlandó megfizetni a tervezés és a vizsgálat költségeit?

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:33:11

@gyík: ebben igazad van de az nem mentesít téged mert az állam is egy barom.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:35:07

@JmOS: nézd nagyon egyzserű.
meg kell nézni miért húzták meg a kocsit ha nem valós a hiba akkor viszon iszonyatos botrányt csinálni és feljelenteni az embert.
azt nem kell hagyni, hogy szórakozzanak veled.

gyík (törölt) 2009.12.07. 22:35:32

@mi nem foglalt még:
Ezt nem is mondtam, hogy mentesít.
Én csak kérdeztem.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:38:36

@gyík: engem ugyan úgy bosszant mint téged.
3 év után ki kellett cserélnem a stab rud kitámasztókat mert széntment a szilent benne és ez egy veterán autó volt amit ugye nem sokat használok.
én az állami aparátust is nagyon keményen büntetném ha rajtam múlna mert a befizetett adókból meg útalapból rendesen karbantarthatnák az utakat ha nem lopnák szét a pénzt.

gyík (törölt) 2009.12.07. 22:38:43

@gyík:

Az állam ne követeljen tőlem kétnaponta futóműjavítást úgy, hogy naponta ő veri szét.
Kicsit sarkítva.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.07. 22:40:14

gyík 2009.12.07. 22:27:32: hát sajnos az sem... Merész kombinációim vannak az útfenntartók és a Futóműalkatrész-gyártók Szövetsége közötti összefonódásról, illetve a direkt feltöredezősre-megsüllyedősre épített, programozottan nyomvályúsodó utak építőinek önmaguk számára örök életre biztosított megrendelésállományáról - sajnos csak az elsőhöz tennék szmájlit.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:42:56

@Jermann Kálmán: egyetértünk abban, hogy direkt szarul építik meg az utakat, hogy legyen folyamatosan munka.

JmOS 2009.12.07. 22:52:55

@mi nem foglalt még:
És hogyan gondoltad bizonyítani a nagybetűs HATÓSÁGgal szemben az igazadat?
Hagyjuk...

A másik sztori:
Mostanában a biztonság kedvéért egy kihelyezett vizsgaközpontba vittem az autóimat. Tényleg korrektek, javítottak - de csak ha kell - átvitték az autókat.
DE
Mindkettőnek ütött a féke, amikor elhoztam, pedig előtte hibátlan volt!
No?
(az egyik egy fiatal Suzuki egyébként, semmit nem javítottak rajta mert szerintük is hibátlan volt)
Ez normális?
Normális hogy a vizsga tönkreteszi a féket??? Így kell megmérni??? Biztos?

Lővenbrau 2009.12.07. 22:52:56

@mi nem foglalt még:
Iszonyatos botrányt csinálni ?? Ez barátom olyan mint a katonaság vagy arendőrség. Magas ló, semmi bizonyíték, stb , stb... Sóhivatal..
Az én IIsszzonyatos botrányom kimerült annyiban, hogy visszakaptam a papírjaimat. Aztán még én szégyelltem magamat. :-)

mi nem foglalt még 2009.12.07. 22:56:28

@JmOS: független bírósági szakértő.
szerintem vizsga nem teszi tönkre a féket szerintem nem szírozták be a ynerget és szorult, az egyik fele elöbb érte el a tárcsát a betétnek.

Rocko- 2009.12.07. 22:57:51

de Kálmán (már ha szabad, mint olvasód és földid), Te is tudod jól, hogy ez marhára nem erről szól. ez egy szimpla lehúzás, h ott vágjanak az ember alá, ahol érik.

drákói szigor kell? legyen random helyű, de rendszeres közúti műszaki ellenőrzés (lehetőség van rá, Rácz Tomi megírta: totalcar.hu/magazin/kozelet/zsigavizsga/ ), ami után kiderül, hogy ki adta ki a rohadó Ducatonak az engedélyt. mert az nem állapot, hogy valakitől elkobozzák az autót, egy hasraütéses ok miatt, ellenben más meg igazi bontószökevénnyel rohangál az utakon.
irreális.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 23:00:23

@Lővenbrau: énmgán helyre viszem a kocsikat vizsgáztatni, nem érdekük, hogy szopassanak.
volt olyan, hogy valakinek gond volt a kocsival de gyorsan javítható volt, átvitték a műhelybe megcsinálták és ment át a vizsgán.
ahol barmok vannak azt a helyet kerülni kell.
egy vizsga nem anyira bonyolult azért, fékpad mérése objektív, hogy lóg valami vagy nem az szubjektív de nem hiszem hogy egy nem lógó futóműre azt merik mondani hogy lóg.
nem rá való kerekek nincs műbizonylat, nem szabványos világító berendezések azok amik miatt tudnak szopatni de nem is bánnám ha kivonnák a forgalomból a sok hibás lámpával utólag xenonosított kocsit.

müszi 2009.12.07. 23:01:23

aki ezt a baromságot kitalálta ,még nem járt müszaki vizsgálóállomáson!
hogyan viszem el megjavittatni a kocsit ,ha érvényteleniti a forrgalmimat?
hogyan lesz ismét érvényes a gk.forgalmim?
valami orvoslási lehetőséget hagyni kellene!
nem akarok én lepukkant kocsival járni,nem erről van szó
!

mi nem foglalt még 2009.12.07. 23:01:50

@Rocko-: M2-őn szoktam mobil vizsgaállomással ellenőrízni.

Lővenbrau 2009.12.07. 23:02:00

@Rocko-: Legyen drákói, de igazságos. Szerinted ez létezhet most Magyarországon ? Alulfizett közszolgák esetében ? A mohóság meg nem ismer határokat :-(((

mi nem foglalt még 2009.12.07. 23:04:06

@müszi: tréler, útvonalengedély.
megjavíttatod és újra műszaki vizsga ha átmegy akkor lesz érvényes forgalmid.
nem kell megvárni míg kivonják hanem vizsga elött megcsináltatni a kocsit.
érdemes folyamatsoan úgy karban tartani a magad jól felfogott érdekében is, hogy bármikor vizsgaépes legyen.

müszi 2009.12.07. 23:10:46

@mi nem foglalt még: értem én!ismétlem nem akarok én hibás autóval járni,eddig sem tettem!
de adódhat egy apró hiányosság ,amit könnyedén meg lehet oldani,de ezért nekelljen már tizezreket meg napokat elkölteni egy új üzembehelyezésért!

ügyfélszolgálatos 2009.12.07. 23:13:45

@Ben Zinkoot: Öreg az ikes igékről hallottál már?

müszi 2009.12.07. 23:14:26

már azt hittem én,kis naiv,hogy mostanában nem tudnak újat kitalálni ezek a nagyorrúak az autósok megsarcolására!

Lővenbrau 2009.12.07. 23:21:51

@ügyfélszolgálatos:
Ammeg mi ? Témába vág , vagy csak okos vagy ? Hidd el, én is tudok sok olyan dolgot, amit Te sem tudsz.. a kislányom is olyat, amit én sem tudok...:-)) Bocs..

Devil 2009.12.07. 23:23:12

A balesetek nagyon-nagyon kis része, talán 1% történik a jármű műszaki hibája miatt.
Igy ezen izmoszni egyszerűen semmivel sem indokolható HÜLYESÉG.
Lejárt műszaki vizsgával eddig sem volt tanácsos közlekedni mert a rendőrök 5 perc alatt kiszúrják (nem vicc, tényleg) és csúnyán megbírságolhatnak, akár a forgalmit is elvehetik. Szóval emiatt duplán baromság már a műszakin egy javítható hiba miatt bevonni a forgalmit. Egsyszerűen nem találok szavakat, ez annyira kibaszás az autósokkal.
Mind1 úgyis márkaszervízben műszakiztatok, ott tuti nem vonnak be forgalmit mert ott készítk fel, ott van helyben a viszga is és nem fogják szivatni a fizetős ügyfelet :)

mi nem foglalt még 2009.12.07. 23:26:27

@müszi: ezzel egyetértek én is.
nemén találtam ki a szigorítást csak nem vagyok tőle megrémülve.
azért érdemes megkérdezni esetleg a környezetedben, hogy ki mikor cserélt fékfolyadékot.
mert ugye 2 évente kellene, még jó hogy nálunk nincsennek nagy hegyek.
voltolyan ismerősöm akitől megkérdeztem nem is értette miért kellene.
és ezek azok az emberek akik meg sem nézik a gumi fékcsövek állapotát nme hogy kicseréljék ha repedezett elöregedett.
ezek most rá lesznek kényszerítve.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 23:29:18

@Devil: nem is vizsgálják csak ha valami nagy katasztrófa történik kiránduló busz szakadékba.
én még nem tapasztaltam hogy amikor belémjött valaki a biztosító mert ugye ha elismeri rendőrt nem is hívunk megnézette volna menyire volt kopott a gumi, menyire volt szar a gátló stb..

hhh. 2009.12.07. 23:31:23

ez index címlap? miért?

Mouth Hero 2009.12.07. 23:34:55

Azok a gépjárművezetők, akik kocsijukat közúti forgalomban használják, s szándékosan "hangosítják" mindenféle "tuning" szir-szarral, különösen nagy suttyók. Az ilyen kocsikat kapásból nem engedném utcára.

Evil One 2009.12.07. 23:35:48

Még egy bejegyzés?
Minek?

Adsz zsebbe egy kicsivel többet, aztán a kocsi már át is ment, még ha kerék sincs alatta. Na, ha ezt ezentúl évente megteszed, tuti biztonságosabb lesz a közlekedés.

Egyébként a kocsim hibátlan -lekopogom- de szarjon sünt mind, aki ezt támogatja.

Kandabula 2009.12.07. 23:36:48

Ben Zinkoot-tól tanultam:

"Kedves cikket megíró kretén! Mi az anyád picsájáé' élsz egyáltalán? Gondolkozni szokol-e? Húzd már ki a fejedet a seggedből, és nézz szét, mennyi baleset írható a rossz műszaki állapot számlájára és mennyi az eszetlenségére?Neked mennyivel lesz jobb ha bennünket szívatnak ezzel? Barom..."

Egyébként már majdnem volt egy könyvem, de elittam. Viszont nem szeretnék a "bennünket" családjába tartozni. Jó volt Veled ebben a blokkban találkozni. Az utakon kevésbé. Ha érted, mire gondolok. Ha nem, nézd meg könyvben.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.12.07. 23:38:20

Sok frusztrált rosszindulatú kispolgár.

A KFF-et a picsába be kellene zárni, valósághoz közenincs elmebetegek gyülekezete akik nélkül az ország élhetőbb lenne, de ez szerintem minden normális embernek evidencia.
Ami a vizsgát illeti idáig is virtigli mocskok dolgoztak az állomásokon, előttem engedtek át lógó belű transzportereket "Sziaszevaszkarcsikám hogyvagy" alapon, miközben mögöttem meg szúrós szemmel baszakodtak egy szerencsétlen nyugger skoda favoritjának rendszámtáblavilágításán.

Nincs igaza Kálmánnak, mert ebben az országban sok minden szarul van kitalálva, de pont ennyi méltányosság még maradt: ha valaki olyan naív volt hogy nem a bejárós spannoknál vizsgáztatta a kocsiját vizgadíj + span jutaléka + vizsgabiztosok zsetonja leosztásban hanem nagy naív ügyfélként ott ombrézolt a gyökér vizsgabiztosok előtt szóbelizve, annak is dobott ki a gép még egy lehetőséget hogy átgondolja, merre hány óra, mielőtt legközelebb még közelebb.

Állítom egyébként hogy a forgalomban levő járművek objektív aktív és passzív biztonságához semmi köze a műszakinak, és igaz hogy aki fék nélküli autót vezet az saját bőrét viszi a vásárra, de úgy is vezet mint ha a saját tökén járna.
Ugyanakkor ne mondja nekem senki hogy egy fólia miatt megbaszott páréves ötös bimmer nagyobb veszélyt jelent a forgalombiztonságra mint egy katalógus állapotú frissen vizsgázott Moszkvics De Luxe.

Kandabula 2009.12.07. 23:40:57

Most látom, hogy van haverod is:
Hasta la Vittoria Siempre 2009.12.07. 22:04:38
@Kandabula:
Ha egyszer is a kezébe vett volna könyvet, most nem kellene egzisztenciálisan megdőlni egy vizsgára felkészítéstől.

Ben Zinkoot! Mé' nem tanultál, Te barom?

Jól megvagytok?

vjalle76 2009.12.07. 23:42:22

Javaslat a torvenyalkotoknak: ha valaki megbukik az orvosi vizsgalaton, mert erosebb szemuveg kene, akkor a regit azonnal torjek ossze, szurjak ki a masik szemet, szazalekoljak le, es automatikusan rugjak ki a munkahelyerol.

mi nem foglalt még 2009.12.07. 23:45:27

@vjalle76: ez történt, aki megbukott az orvosi vázsgálaton nem kapott érvényesítést.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.12.07. 23:46:00

@vjalle76: Látom, te is érzed hogy miért idióta ötlet ez. Megint egy szög a méltányos és szolidáris társadalom koporsójába. A rendőrállam az atomizált kispolgárok utolsó menedéke.

GergőÁron (törölt) 2009.12.07. 23:52:43

Egyet értek, a poszt írójával

de szerintem nem jó helyen van meghúzva a határ.

Azt a sok köcsög szuzukist, négy éves puntóval, meg astrával járó csóró kis gecit is ki kéne vonni. Potenciális gyilkosok azok is.
Az én 15 millás autómon elöl faszomtudja milyen multilink, hátul meg mittoménmiylen kurvavasza soklengőkaros futómű van, akkora rajta a tárcsafék, mint egy kibaszott dohányzóasztal, és olyan széles gumi vannak rajta, mint a csuklós buszon.
Ennek megfelelően sokkal jobban kanyarodik, és sokkal rövidebb úton meg is tud állni, mint az a sok egyenfocus, amikkel a prolik járnak.

Az autózás nem szociális alapon kéne hogy menjen, nem bánnám, ha ezt a sok balesetvezsélyes parasztot letiltanák az utakról. Aki nem tud kicsengetni 10-15 millát egy rendes személygépjárműre, az ne akarjon már autózni, légyszi.

Szeretnék biztonságban, gyér forgalomban krúzolni a főváros útjain.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.12.07. 23:59:35

@GergőÁron: Így is van. Egy ideális államban csak űrhajósvizsga, és bolondbiztos high-tech csúcsmodellek mehetnének az utakra. A többi járjon Csepel biciklivel, hátul malaccal, elöl PB palackkal kivilágítatlanul, szinusz görbét leírva az út középvonalához képest. :-) Nem mellesleg nem kellene a dugóban szarakodnunk mire levontatjuk a Range Roverrel a Baylinert az öbölbe. :-) Kálmán for prezident.

Kandabula 2009.12.08. 00:00:55

Amennyiben megengeditek, összefoglalom az eddigieket: műszaki vizsgára nincs szükség. Az egész egy faszság, a dolog a maffia és Józsi bácsi kezében van, nagyobb korrupció mint a BKV és a MALÉV együtt. Mindenki közlekedjen úgy, ahogy akar, ha nincs pénze járjon homeless autókkal, az utakra ragadjon rá a kosz és az elragadt masinák tömege. Felelősség nincs, (a szót sem értem), hanem a szabadság érzése! Éljenek a falfirkálók! Tegyék tönkre a városokat, Ti pedig a közlekedést.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.12.08. 00:08:45

@Kandabula: Kicsit sarkítasz, de 90 %-ban - leszámítva amit a felelősségről írtál - rendben is lenne így, egyébként a világ nagyobbik felén így is működik, igaz ott nem olyan gyermeteg etatista infantilizmusban szenvelegnek még az emberek mint itt.
Boldogok, nem irígyek, van egyéni felelősségük. Amúgy ez utóbbi a kulcsszó.
A ma európai embere sokkal kisebb felelősséget vállal a mindennapi cselekedetei során azok következményeiért mint akár egy átlag afrikai, dél ázsiai vagy indiai, akár egy századfordulón (1900-as évek eleje) élt elődünk.

Kandabula 2009.12.08. 00:18:13

@GergőÁron: egyetértek. A hülye Ford kezdte ezt a tömegautózást, ezzel elvette a kedvünket az egésztől. Számomra kikapcsolódást már csak a lovaspóló nyújt, ennek is csak az ága, amikor aranyfejű botokkal ütjük a golyót.
Újabb szórakozásba kezdtünk, ami arról szól, hogy műszaki vizsgán nem átment gépkocsikkal versenyzünk. Kell egy kis rizikó az életben. No, pá.

Martian (törölt) 2009.12.08. 00:18:59

Azért jobban megbízom egy csotrogányát jól ismerő, rutinos vezetőben, mint egy full extrás vadiúj autó tapasztalatlan sofőrjében.
Az "események" 90%-a a vezetőn múlik, 10%-a a jármű állapotán.

Átvitel honvéd 2009.12.08. 00:19:40

A post naív, a fenti rendelkezés egy irodai szakember számára egy jópontot jelentő ügy kipipálását, a sokszámú, ezzel foglalkozó emberke számára pedig jó adag pluszpénzt jelent, mármint a zsebbe. Hogy miért? Mert ezekkel a feltételekkel (értsd: mekkora szívás, ha a műszaki vizsgáról úgy jössz haza, hogy nagyszerű, akkor most kezdjük el szépen az autó ismételt forgalomba helyezését intézni) a vizsgahelyek sokkal erősebb zsaroló-potenciállal, s ezért az ott dolgozók sokkal jobb "alkupozícióval" rendelkeznek az egyszeri szerencsétlennel, vagy adott esetben az ügyet intéző szerelővel szemben.

...Ez egy baromság, tipikus aktakukac-stílusú, semmit nem értő, semmire tekintettel nem levő, adminisztratív látszatintézkedés -- ami jó magyar módra a szándékkal (mármint, hogy kevesebb roncs közlekedjen; bár időnként ebben sem vagyok biztos) a gyakorlatban pontosan ellenkezőleg sül el.

Kandabula 2009.12.08. 00:23:13

@Karmadealer:
"A ma európai embere sokkal kisebb felelősséget vállal a mindennapi cselekedetei során"...
Persze, mert feltételezi, hogy az állam előírja és betartatja az őket védő szabályokat.

Kandabula 2009.12.08. 00:31:50

@Martian: ismerd fel. Mész az úton, és felismered. Észnél vagy?

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.12.08. 00:35:08

@Kandabula: Mert pont az államra hárítja a saját egyéni felelősségét. Látod te ezt. Ha nem lenne etatista, nem erre nevelte volna a paternalista Kádár rendszer akkor olyan vidám autók lehetnének forgalomban mint az Ariel Atom meg a sok kis manufaktúrás street legal kocsi Angliában, és nem papírszagú jogszabályoktól várná hogy megvédje hanem a saját felelősségétől, előrelátásától és körültekintésétől. Véletlen hogy a büntethetőség korhatára is sokkal alacsonyabb ott?
Aligha. Ezért mondom hogy felnőtt gyermekek vagytok, akik az állam emlőjét szorítjátok fehéredő ujjakkal.

Árpi 2009.12.08. 00:44:02

Különbséget kellene tenni a "nem felelt meg" állapotok között. Mert aki odavisz egy szétrohadt csotrogányt, az megérdemli, ha kivonják a forgalomból az ócskavasát. De ne felejtsük már el azt a másik változást se, hogy együtt lesz a "zöldkártya" és a műszaki vizsga. Mi van akkor, ha nem veszed észre, hogy a katalizátorod már éppen nem tökéletes?
Eleve: miféle államigazgatási eljárás az, ami ilyen rögtönítélő módon működik? Ebből is csak az lesz, hogy aki a szarát akarja áttolni, az jó vastagon fizet... A többi meg hadd aggódjon csak! Párat jól megszívatnak, a többiek meg majd beállnak a mutyi-sorba...

Árpi 2009.12.08. 00:47:12

@vjalle76: Ha tudnád, milyen egészségi állapotú embereknek adják ki a dokik az igazolást! És amíg egy egyszerű autószerelő szakmunkást lecsukhatnak, ha egy csavart nem húz meg, addig a diplomás orvosnak gyakorlatilag semmilyen felelőssége nincs, hogy kit enged az utakra.

Árpi 2009.12.08. 00:52:26

@Karmadealer: Azt hiszem,nem az egyéni felelősségről van szó. Az útkezelők többsége olyan utakat "biztosít", amelyek önmagukban veszélyesebbek akárhány lógó futóműnél. És akkor még nem beszéltünk a helytelen felfestésekről, táblázásokról. Sokan nem is sejtik, mennyire részletes előírásokat nem tartanak be az utak kezelői, az állam és az önkormányzatok. Az ő felelősségük viszont a legritkább esetben jár a személyi felelősség megállapításával. Következmény: tojnak a szabályokra. Olyan szinten, mint amikor egy autós részegen 120-szal megy át zebrán a piros lámpán a buszsávban a pesti Kossut Lajos utcában. Akire ugye joggal mondja mindenki, hogy lőjék tökön az akasztófán. De ha az út, vagy valamelyik szabálytalan forgalomtechnikai megoldás okoz súlyos balesetet? A rendőr nem is tudja, hogy egyáltalán keresni kéne a felelőst azon az oldalon is. Kizárólag az autóst meszelik el, amíg nincs komolyabb tömegszerencsétlenség.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.12.08. 01:03:08

Üdv a társaságnak! Tudom nem vagyok sikeres, stb, de elmagyarázná valaki normálisan egy ilyen magamfajta 5 éve autózó kezdőnek, hogy mifranc az a műbizonylat? Mert én nem emlékszem, hogy lenne ilyenem és talán a legközelebbi vizsgára már kelleni fog. Köszi.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.12.08. 01:07:51

A témához szólva: Majd ha a sok korrupt szarházit a gyanu legkisebb jelére kivizsgálják és kihajítják a vizsgahelyekről, akkor lesz hiteles, ha szigorításokat vezetnek be a rendszerben, emrt ez így ebben a formában erősen bűzlik.
Mert lehet, hogy az elv amiért bevezetik szép és jó, de mint ahogyan azt már oly sokan elmondták elöttem; Magyarországon élünk és nem hinném, hogy akár a kedves cikk írónak külön be kéne mutatni a magyar korrupt bürokratákat. Ha még nem látott ilyet, akkot viszont vagy nagy szerencsés, vagy nagyon fiatal (kb. csecsemő), vagy hazudik. Ja, vagy nem is Mo.n él.
Ez a módosítás így tehát színtiszta orális szex (és az a szopás)!

ecodin 2009.12.08. 01:23:48

Én is autós vagyok, túlságosan is, mindenhova azzal megyek. Ennek ellenére örülök a szigorításnak, mert a jelenlegi állapot, miszerint 1-2 száz lóerő mozgat meg 1-2-3 embert az annyira pazarló, hogy nem lehet hosszú távon fenntartani (nem is kell). A XX. század második felétől kezdődött és szerintem még max 50 évig lesz ez az eszméletlen pazarlás. Se előtte, se utána. Én mondjuk örülök, hogy pont ebbe a száz évbe születtem bele mert imádok vezetni, de még egyszer: az a normális, ha ez megváltozik és minél hamarabb, annál jobb. Bocs, ha offnak tűnik, nekem ez jutott eszembe a cikkről.

webmasfel 2009.12.08. 01:55:53

Alapvetően egyetértek. A kérdés, hogy a tömegközlekedés vajon jobb állapotban van-é?

magyar-magyar szótár 2009.12.08. 02:10:43

A k"közlekedési hatóság" az állam meghosszabbított sáphalamoló jobbkkezén jó nagy karmos ujj. A "kápéem" azért van, hogy beszedje a pénzt, az újautóvsárlások elmaradása a vártnál nagyobb lyukat hagyott a költségvetésben.

40 éve van arról szó, hogy a szigorítások után majd kevesebb "roncs" vesz részt a forgalomban, ám a valóságban sohasem javul annyit a helyzet, mint amiről a propaganda dumál üres frázisokat.

E bejegyzés írója parttalan vitát akart generálni a magasabb kattogásszám elérésére (látogatopttságmarketing) egy álságos jópofi-jógyerek dumával.
Az ország útjainak 33 %-a olyan állapotban van, hogy egy átlag nem-terepjáróval végigmenni bizonyos szakaszokon egyenlő azzal, hogy lógni az összes gömbfej meg szilent... egyetlen kátyu elintéz egy gömbfejet...

A kápéemesek a saját központi vizsgahelyükön is a legvérlázítóbb ganaj aljas módon szelektálnak, csókosautó átmegy, akire pikkelnek, annak az új autója is megbukik.
Az egyik megyében átmegy, a másik megyében nem megy át... ugyanaz az autó.
És nehogy azt gondolja az ábrándoslelkű népiromantikus bejegyzésíró, hogy ez a szigorítás fékekről meg futóművekről fog szólni!

öregmogyi 2009.12.08. 02:33:17

És mi lesz a BKV és Volán buszokkal?-))

A legutóbbi átvizsgáláson is egy csomó busz nem kapta meg elsőre a műszakit. Most még ki is vonják őket... Az is plusz pénz... és főleg: több idő.

Mellesleg egy kiskeresetű ember nem viccből kocsikázik. Ezzel a kivonósdival max a munkanélküliek táborát (vagy a gyorskölcsönt felvevők táborát fogják gyarapítani) mert a vizsgát így is, úgy is meg kell valahogy szerezni az autóra.

Vagy a másik eset, hogy az illető föladja... leteszi az autót, és ezzel együtt a szerszámot. A tehetősebbek pedig még nagyobb arányban állnak át a szlovák autókra.

mikrobi42 2009.12.08. 03:20:15

sziasztok,

akkor van igazán baj, ha a hülyeség szorgalommal párosul, akármelyik oldal legyen is.
Hát mint a viccben az öreg paraszt a szekérrel, aki felvett egy stoppost: hát most már biz'a messze vagyunk.

A nagyközönségnek szóló látszatcél a rossz műszaki állapotú autók kiszűrése a forgalomból - hát tisztelt uraim, a jelenlegi szabályok is megfelelőek és humánusak, élni kellene vele. Vizsgán rossz az autó? korlátozzuk az érvényességet (megadjuk mondjuk 2 hétre) és visszarendeljük, egészen európai módszer.

A valóságban működik az autólobbi-addig szivatjuk azokat, akik az utóbbi időben pofátlan módon nem ugrottak bele valami autóba, hogy most majd idegességükben igen.

Ezek az ellenőrzések egyébként pillanatnyi állapotot rögzítenek (kölcsönkerék visszajár), és igen, egy sokat futó autót két vizsga között is szoktak javítani.

A letépem a rendszámot mobil ellenőrzésen, meg a lehet trélerezni a vizsgáról a szerelőhöz című műsorhoz:
Ha olyan állapotú az autóm(mindegy hogy 1 vagy 21 éves), hogy nem lehet vele biztonságosan közlekedni, akkor elvileg nem indulhatok el vele. Kérdezem, hogy ki mikor állt félre az autóval és hívott trélert azonnal, mert valami elkezdett kopogni "valahol alul" ? pedig elvileg senki nem tudja megmondani, következő 10 méteren kiugrik-e a gömbfej és felszaladok a járdára, vagy kibír még 5000 km-t.(nyilván lehető leghamarabb cserélem) Szerintem egyszerűen a helyén kell kezelni a dolgokat, és vizsgán nem kell mintegy 46-szorosra nagyítani minden hülyeséget.

Persze, vizsgasor végén az egyik irány a kijárat, a másik meg a fogaskerekes fémdaráló mindjárt.

Úgy részt vennék megfigyelőként azon is, amikor a bkv autóbuszai vizsgznak, és legnagyobb részükről izibe leugrik a rendszám.(tudom, tudom, 2 naponta átnézik....)

Ui:
a nem annyira fiatalok talán még emlékeznek arra, hogy egykor vizsgán sorra buktak meg az új abs-es autók, mivel a murvás vizsgatelepen nem tudták állóra fékezni a kereket.

pappito · http://pappito.com 2009.12.08. 03:58:37

ha már valaki újzélandot ajánlgatta. (mondjuk az totalcar vonatkozó cikke több helyen is, khm, pontatlan)

Itt 6 (HAT) HAVONTA van műszaki vizsga (warrant of fitness). Kötelező. Futómű, fékek, lámpák, nyitható ajtók, övek, tükrök. Asszem füstöt nem mérnek, nem láttam ilyen co2 masinát. Teherviselő elem nem lehet rozsdás.

Az igazolómatrica ott van a szélvédőn, ha a rendőr megfog, hogy nincs wof, megbüntetnek, erősen. Ha nincs semmi baj, akkor a vizsga bagó, fél óra, 30-40 dolcsi, nem pénz.
Ha valami miatt nem megy át a kocsi, akkor feljegyzik, hogy mi miatt nem ment át, elviheted megjavittatni akárhova. Új próbálkozásnál először azt nézik ami a lapon van. Központi nyilvántartás van, nem lehet másik helyre menni, hogy ott nem veszik észre.

Nejem 20 éves mazdája csont nélkül megy át, sokadszorra. Ja, nem, egyszer kopott volt a gumi, kellett másikat venni.

Még egyszer mondom, HAT HAVONTA.

(itt is lehet sunnyogni, nyilván, de nem célszerű, nem is partner benne a vizsgahely, ha elbukja a vizsgajogot, az életben vissza nem szerzi)

pappito · http://pappito.com 2009.12.08. 03:59:24

ha már valaki újzélandot ajánlgatta. (mondjuk az totalcar vonatkozó cikke több helyen is, khm, pontatlan)

Itt 6 (HAT) HAVONTA van műszaki vizsga (warrant of fitness). Kötelező. Futómű, fékek, lámpák, nyitható ajtók, övek, tükrök. Asszem füstöt nem mérnek, nem láttam ilyen co2 masinát. Teherviselő elem nem lehet rozsdás.

Az igazolómatrica ott van a szélvédőn, ha a rendőr megfog, hogy nincs wof, megbüntetnek, erősen. Ha nincs semmi baj, akkor a vizsga bagó, fél óra, 30-40 dolcsi, nem pénz.
Ha valami miatt nem megy át a kocsi, akkor feljegyzik, hogy mi miatt nem ment át, elviheted megjavittatni akárhova. Új próbálkozásnál először azt nézik ami a lapon van. Központi nyilvántartás van, nem lehet másik helyre menni, hogy ott nem veszik észre.

Nejem 20 éves mazdája csont nélkül megy át, sokadszorra. Ja, nem, egyszer kopott volt a gumi, kellett másikat venni.

Még egyszer mondom, HAT HAVONTA.

(itt is lehet sunnyogni, nyilván, de nem célszerű, nem is partner benne a vizsgahely, ha elbukja a vizsgajogot, az életben vissza nem szerzi)

Unter Bahn (törölt) 2009.12.08. 07:21:03

Két esetet említenék, ami életszerű (mert megtörtént) és jellemzi, hogy mennyire nem old majd meg semmit a rendszer:

1. Ismerős pár éve megvette a zsír új Citroen Jumpy-t, a kereskedés forgalomba helyezte, lepapírozta meg rendszámozta, very happy... Akart rá vonóhorgot is, de ezt azért nem a márkaszervizzel csináltatta meg, mert kiszámolta, hogy az ismerős szervizében még egy új vizsgával együtt is fele annyiba kerül ugyanaz a vonóhorog, mint a márkaszervizzel szereltetve. A szaki elvitte tehát az 50 km-t futott autót a KPM-hez, ahol az... MEGBUKOTT!!! A hiba: a megengedettnél nagyobb eltérés a két oldal fékerői között. Ismerős hívta a márkaszervizt és kérte hogy a vételárral szíveskedjenek megjelenni a KPM-nél és vagy a pénzt adják vissza, vag az autót viszik át a műszakin. Vajon mi történt???

2. A másik eset saját autómmal esett meg: műszakira vitettem a gépet, igen: tudtam hogy kifúj a kipufogó, kb. két hónapja mérettem fel a gépet neves márkaszervizben és aszerint javíottam ki mindent, kivéve azt. Meg a fényezést, ugyanis egy korábbi baleset miatt egy műanyag küszöbtakaró, egyik oldali sárvédő és az első lökös cserélve lett, sajnos a bontó már csak olyan, hogy nem lehet válogatni, a három pótalkatrész eleve három színű volt, + az autó alapszíne.

Délután szóltak, kész a kocsi, hozták-vitték, nekem csak a pénzt kellett csengetni. + 15ezret kértek, mert 'zűrös' az autó: lyukas kipufogó, mind a négy lengéscsillapító gatya és túl sok a szín, mert max. kettő lehet.

Mivel haver volt, odaadtam neki a kenőpénzt is, de megmutattam a márkaszerviz két hónapos papírját is: a legrosszabb lengéscsillapító is 40 %-os volt (egy szervízben mondták, hogy 20% a minimum, de ahány helyen fogom méretni, mindenhol márt fog mutatni), még reggel mutattam a két flakon akrilfestéket, hogy ha problémáznak a szín miatt, a három alkatrészt fújják be a csaknem egyező árnyalatú színnel, bár szerintem nem biztonsági tényező az hogy egy autó hány színű. És hát a pufogó: szóval ez a vizsgaállomás egy másik márkaszerviz volt. Ha tudnak hegeszteni, akkor biztosan tudnak festeni is, meg is dolgozhattak volna a 15 rugóért és nem szívnám a fogam, így viszont kicsit olyan érzésem volt, mintha átbasztak volna, mert látszólag sziveséget tettek nekem azért, hogy a 'szaromat' - ami azért annyira szar nem volt! - átsegítsék a műszakin.

Egy másik szervizben az utánfutó műszakizott, azon is szinte minden fel volt újítva. Rámszóltak telefonon, hogy mindössze annyi hibát találtak, hogy kopot a vonófej, így nem megy át. Vettem egyet, odavittem, ők beszerelték, felszámolták rá a rezsióradíjat és végül megkaptam az érvényesített forgalmit. Ugye hogy így is lehet???

Ez az új rendszer - addig amíg Magyarország a korrupciós listán szinte az összes volt szoci országot megelőzi - csak arra lesz jó, hogy a helyezésünket bebetonozzuk vagy esetleg még jobban az élre törjünk:-(((

Van egy másik autóm is, hobbi célra vettem, olyan szinte volt kirohadva, hogy a hátul ülők kis híján lábbal hajthatták volna az autót. Megnézte egy nepper-forma gyerek és mondott egy tetemes, de a rendberakási költségnél még mindig jóval alacsonyabb összeget, hogy műszakija-zöldkártyája legyen... Ott bujkált a kisördög, végül 1800-ért ideiglenes kivonást kapott és lassan de biztosan megújul... mert szarral járni én sem szeretek!

Bár van akit ez nem tartana vissza:-(((

Viktus 2009.12.08. 07:28:53

Fékek, fények, meg a gumik legyenek jók a gépen minden más csak NKH baromsága.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.12.08. 07:56:47

@magyar-magyar szótár: "E bejegyzés írója parttalan vitát akart generálni a magasabb kattogásszám elérésére (látogatopttságmarketing) egy álságos jópofi-jógyerek dumával."

Kálmán egy cinikus demagóg aki aprópénzre váltja a kisemberek irígységét, etatizmusát és gyűlöletét amikor véres koncot dob a piranhák közé és közben csapkodja a térdét.

Viktus 2009.12.08. 07:58:28

Egyébként kedves blog író, ha az NKH-t annyira a közlekedésbiztonság vezérelné a méregdrága vizsgadíjból az ő százalékát kitevő részt mondjuk letétnek venné át a vizsgáztatás során, és ha szarok a gumik négy gumit vásárolhatna a gépére a csóri proli vagy fékpofit a szar fékekre ...

sztivo 2009.12.08. 08:29:51

Miért érzem úgy, hogy itt megint nem a veszélyes járművek kiszűrése lesz a cél? Ezt eddig is megtehették volna! Milyen veszélyt rejt magában egy nyikorgó ajtó???(életből vett példa, +5) És még sorolhatnám...ellenben volt olyan is, hogy az én kocsim CO-ját mérték a mögöttem álló verdának is, hogy át lehessen tolni!!!! Akkor mos hogy is van ez?

citrix 2009.12.08. 08:30:38

"Aki nem tud kicsengetni 10-15 millát egy rendes személygépjárműre, az ne akarjon már autózni, légyszi." Azt hiszem,ettől még egy kicsit messze vagyunk.Talán ha mindenki a BKV,MÁV,egyéb állami vállalat vezető beosztásban levő csinovnyikja lehetne akkor megengedhetné magának.Ha nem,az azonnal megér egy apeh vizsgálatot (csőd előtt álló veszteséges vállalkozások Audi Q7-es céges autóval,ha lehet szlovák rendszámmal,mozgássérült kártyával).Tulajdonképpen mit nem tud egy Focus,Astra,Golf,SX4,Honda Jazz amit tud közlekedésbiztonságban egy 15 milliós 300 lóerős verda?Zavaró tényezők,mert elállják a luxusautók útját,ez igaz.Azonkívül nagyon is jók,használhatók,fenntarthatók és meg is tudnak állni.Nem úgy az árokba röppenő BMW-k,Audik és társailk.Az autózás nem szociális járandóság,ne is legyen az,a lepukkant roncsokat vonják ki a forgalomból.Ez hatványozottan vonatkozzon a BKV járműveire is,ne a jónépet szopassák kukacoskodással.

Unter Bahn (törölt) 2009.12.08. 08:40:39

@Viktus: A fejlett országokban egy vizsgaállomás alapvetően nem csupán hatósági para-kiváltó hely, hanem - úgy mint egyre több helyen Mo-n - műhely is, szerviz.

Nem hajtanak el - a forgalomból kivonás mellékbüntetéssel spékelve -, hanem ha szar a fék, nem világít valami vagy rossz helyre, akkor nekiállnak megjavítani, aztán kifizettetik. Szvsz nem kell a vizsgadíjból semmit a javításra fordítani, az legyen a vizsgázó plusz költsége, de az elvárható lenne, hogy - mint mindennek - a reális árát kérjék meg. Viszont amíg egy vizsgabiztos egy külsős állomáson naponta az én havi fizetésemet teszi el jattként azért hogy enyhe! poblémák esetén félrenézzen, addig nem fog elérni a tudatukig, hogy normális ember számára már a vizsgadíj és a zk díja is rablást valósít meg, nem beszélve az átírások illetve eredetvizsgák költségeiről...

Persze a szerintem nemzeti vívmány utólagos xenon-szettek világában nincs sok javítanivaló: vagy visszarakja a gyárit, vagy tényleg megy kifele a forgalomból... ölni tudnék egy szar xenon-szett vagy egy vörös ködlámparagyogásban kígyózó kocsisorban, ahol ha utolér valaki, még mindig nem alap, hogy lekapcsoljuk a hátsó ködlámpát, esélyt adva a mögöttünk jövőnek.

Hát bizony ami meg szétrohadt, azzal a műhely nem sokat tud csinálni: valóban kell az ideiglenes kivonás és irány a karosszériás... feltéve hogy megéri és/vagy ragaszkodik a tulaj a gépéhez.

Saját szememmel láttam, amikor az első autó reggel félig a műhelybe gurult CO-mérésre, majd mikor a szerelő kiszállt, behúzott kézifék mellett vissza ki is gurult onnan... és ami baj: nem álltak félre vele, mondván hogy ez így nem megy át: csendes szentségelés mellett leműszakiztatták a Zastavát:-(((

Acmee 2009.12.08. 09:14:00

Akkor írnék hozzá Én is egy kis sztorit.

Mi restauráltunk egy csillagos autót:

1. Az alsó gömbfejet nem akartuk beleütni az öntvénybe, elvittük szerelőhöz, gondoltuk neki van ehhez tapasztalata, hogy károkozás nélkül bepréseljen egy gömbfejet. Visszakaptuk a tengelycsonkot levert szinterezéssel, szétvert gömbfejházzal. Köszi.

2. Az első rugó berakásához kell összehúzó, ehhez is hívtunk egy szakit(mivel nem a műhelyünk közelében voltunk), aki a rugóösszehúzót egy baromi nagy csavarhúzóval feszegette ki a menetek közül. Szinterezés szintén off. Köszi.

3. Az autó fényezése csapnivaló lett, pedig nem kevés összegbe és időbe került. Holott elég jó nevű fényező csinálta. Megint köszi.

4. A motort elvittük (natúr blokk, de egyben) gépműhelybe. Előre szóltunk, hogy úgy csinálják meg, hogy 40évig megint ne legyen gond vele. Nem telt le a bejáratás, elkezdett füstölni. Elvittük egy másik műhelybe, a veszteség 50 és 70% között volt minden hengernél. Ami a szétszedés után kiderült: 3 marék homok volt a blokkban, bugyiacél gyűrűk, rommá kopva, 0-ra szaladt főtengely(holott az előző szerelő dícsérte, h mennyire jó állapotban van a főtengely), stb. Ennek eredményeképp a friss motorfelújítás után 1000km-rel: fúrás, dugó, gyűrű, főtengely- köszörülés, -centírozás, komplett hengerfej felújítás(holott az előző is megcsinálta), csapágyak,stb. Ergo egy új motor. Na ez az überköszi.

Így szerintem a "vigyük el az autót szerelőhöz, és akkor átmegy a műszakin" dogma elég sánta.

E mellett pedig egy 15éves autóval járok, aminek a fékje, futóműve, motorja 1. osztályú állapotban van (magam tartom fenn ezt az állapotot, olajcserénkénti teljes, aknás ellenőrzéssel), igaz a kaszni rohad. Kívülről bontószökevény, szerkezetileg(ugyanis a főtartóknak semmi baja) pedig ritka az ilyen jó állapotú ezen korosztályban márkán belül(főleg, hogy dobozos).

Ezzel csak arra céloznék, hogy ami kívülről rohad, szakadt állapotban van, az nem biztos, hogy szerkezetileg is fos.

Kérdem Én, hol jó az, hogy a 10év feletti autókat évente kell hordani műszakira, az újat pedig 3-4évig nem?

Példa: Ismerősi körömben nem egy ember 80.000km körül fut évente. Ez új autónál 320.000km mire eléri az első műszakit. UGYE azt senki nem gondolja komolyan, hogy a fék, futómű, de egyes fajtáknál a motor is tip-top állapotú? Főleg ezeken a hoki utakon.

Ezzel ellentétben pedig bnőm papájának Pug 106-jában tizen-x éves korában 52.000km van, fűtött garázsban ácsingózás mellett.

Akkor ki melyik autóval szeretne inkább elindulni vhova? A 4éves 320.000km-sel vagy a tizenéves 52.000km-sel?

Mielőtt még jönne a "deeznagyonritka". Nem, kurvára nem ritka. Csak számoljunk minden 4. nyugdíjasra egy ilyen autót, akkor is meglepő számokat kapunk...

Acmee 2009.12.08. 09:31:22

Ja, bocs, a legjobbat kihagytam:

Futóműállítás szerelőnél:

"Elfelejtette" meghúzni a kormányösszekötő gömbfej csavarját (hogy minek lazította le nem tudom, előtte nyomkulccsal lett végigellenőrizve az összes csavar), az lepörgött, és merő szerencséből nem szállt le a frissen restaurált autó az útról. Ennyit a szerelőkről...

Acmee 2009.12.08. 09:40:34

Na, a legjobbat kihagytam.

A nagymotoromat kellett vizsgázni vinni. Első tulaj vagyok, márkakereskedésből, 0km-rel hoztam ki. Második (!) műszakija volt a motornak, teljesen hibátlan az egész gép, rendben tartom. Nem volt időm elvinni műszakira, így apám vitte el. Csörög a telefonom, apám az. Azt mondja, h ki akarják kúrni a mocit, nem stimmel a motorszám!!!!!!

Mivaaaan?

Erre a vizsgabiztos: Hát ebből eredetvizsga, új forgalmi, stb. lesz. (Senkinek nem kell elmesélni, h mekkora szopi mindezt elintézni).
Érdekes, előkerült egy ismerős, egyből kiadtak egy módosító lapot, mellyel bebattyogtam az ocsmányirodába, és 480Ft+xFt ellenében kaptam az új forgalmit, törzskönyvet, matrinyát a rendszámra, stb.

Kérdem Én: Mi a büdös kurva anyját képzelnek ezek a gyökér vizsgabiztosok? Ők elbasszák a motorszám beírását (mert ugye a forgalomba helyezésnél baszták el(ráadásul a motorszám kellős közepéről maradt ki 3db(!!) 0 )), engem akarnak még grátiszban is megszopatni, nem sűrű elnézések közepette kiadják a módosító lapot, á dehogy.
Másik: Mi a büdös francért menjek eredetvizsgára, mikor Én vagyok az első tulaj, az Én nevem alatt állították forgalomba a járgányt. Mit akarnak ezen ellenőrizni, mikor múltja sincs a motornak rajtam kívül???
Aljas köcsög buzi banda...

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.12.08. 09:52:09

Semmi sem fog ettől megváltozni. Talán ha olyan vizsgahelyek lennének, ahol teljes mértékben ki van zárva a korrupció lehetősége, de ez elég futurisztikusan hangzik...

Devil 2009.12.08. 10:14:55

@mi nem foglalt még: Nos hat amir nincs bizonyiték, tehat hogy a balesetek "lappangó" oka a műszaki állapot, és nem a vezetők balfaszsága az nekem legfeljebb ködös összeesküvés-elmélet, nem bizonyított tény. És ha ilyen indokkal hoz egy balfék ilyen eblaltázott intézkedést, az tényleg keressen másik munkát magának.
Ha pedig az állampolgár-barát műszaki vizsgárol akar valaki olvasni (ugye ez az a modell amikor az állam SZOLGÁLTAT az állampolgárnak mert külömben nem szavaznak majd rá a köv. választásokon):
autozz.blog.hu/2009/07/28/muszaki_vizsga_kicsit_maskepp

autozz.blog.hu/2009/07/28/muszaki_vizsga_kicsit_maskepp/fullcommentlist/1#c6623515

autozz.blog.hu/2009/07/28/muszaki_vizsga_kicsit_maskepp/fullcommentlist/1#c6623589

szoval azok akik szerint szigorítani kell (tehát még jobban halálra szopatni a magyar közigazgatás túlbürokratizált, mégsis reménytelenül impotens karmaiban vergőgő egyszerű aááalmpolgárt) az gondolja meg hogy az USA-ban pld hány autó van, hányan vezetnek, hány kilómétert... ha ott ez a műszakiztatás-terror nem téma akkor mi a francot ugrálnak ezek itt nálunk???

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.08. 10:27:24

@Karmadealer 2009.12.08. 07:56:47:

Tetszett a kép, köszönöm. Megmondom őszintén, amikor épp nem a kisemberek irigységére játszó, a kemény központi hatalomban biztonságot láttató posztokat írogatok, akkor kedvenc mulatságként az ezért kapott busás honoráriumból dél-amerikai folyóparton véres húsdarabokat vetek a piranhák közé, és kitűnően mulatok.
Sőt, nem is vagyok képes máshogy átvészelni a két amazonasbeli kirándulást máshogy, csak ha negyedóránként megnézem ezt a filmet:
www.indavideo.hu/video/DURVA_piranha_etetes

Ja, egyébként várom az alternatív javaslatodat, mert azt értem, hogy a fenti miért nem jó, de mégis, hadd tudjuk, te hogy csinálnád? 10 milliós népességünk agymosása, átnevelő táborokba küldése, ilyenek nem érnek: reális, január elsejétől működő dolgok érdekelnek. É ne magyarázd azzal, hogy 20-40-80-500 éve valaki más véglegesen, visszafordíthatatlanul elbaszta.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.08. 10:36:30

Hahó, jóemberek, az, hogy a baleseti okok közül "csak" x% vezethető vissza műszaki problémákra, miért teszi indokolatlanná az ilyesféle szigorítást? A vadbarmok megfékezése és az veszélyes amatőrök kiszűrése más kérdés, ezt sem a jogszabály, sem a poszt nem tárgyalja.

Különösen kedvelem egyébként az olyan témájú véleményt, hogy "miért beszélünk erről, amikor vannak fontosabb megoldandók is". Hogyne lenne, csak épp az egyéni érdekek szerint mindig más a fontossági sorrend.

Vagy így kérdezem: vajon nincs szükség a komolyabb, nem pofára történő vizsgáztatásra? Akárhogy is lesz, alapvetően az elmúlt év intézkedéscsomagja (szigorúbb zöldkártya, évenkénti vizsgáztatás - újbóli - szükségessége, és ez is, meg persze a számítógépes összeköttetés, a kamerék stb.) mégis azt mutatja, hogy a szándék megvan a javításra - az más kérdés, hogy vajon mikorra szűnik meg a korrupció, az eltussolás és társai. De ettől még nem szívesen nyugszom bele a mostani helyzetbe.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.08. 10:38:45

És még egy: nem is tudom, lesznek olyanok, akik nem is járnak annyira rosszul anyagilag a forgalomból kivonással: túlesik a kínos procedúrán, nem kell küszködnie a teljesítményadó alóli kimenekülés fárasztó, időt rabló feladatán...

V8 2009.12.08. 11:22:55

@Jermann Kálmán: Ugyanaz a megoldás, ami szinte minden területen működne. Egyszerűbb, életszerű szabályozás. Jelen esetben a műszaki a tényleges alkalmasságról szólna (fék, kormány, futómű, világítás, teherviselő elemek épsége), kis hiba esetén helyben javítás, közepes hiba esetén x hét után alanyi jogon ingyenes új lehetőség (csak a feljegyzett hibákat kell újra ellenőrizni), nagy hiba esetén azonnali kivonás.

Továbbá betartatni úgy kéne, hogy szúrópróba alapon gyakrabban kellene ellenőrizni az autókat, de tényleg csak a közlekedés biztonságára hatással levő dolgokat. Így bőven elég lenne a két évenkénti vizsga.

A szabályok kijátszása viszont vonjon magával kemény büntetési tételeket.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.08. 11:30:26

@magyar-magyar szótár 2009.12.08. 02:10:43:

Ezt hívják kommunikációs zavarnak: egy véleményen vagyunk, mégis ellenségnek gondolsz.

Az álságos jópofi-jógyerek dumáról ennyit, ezt is én írtam. Bő három éve, de vállalom az akkori véleményem, még ha a tények (néhol, főleg megnevezések terén) változtak is:

totalcar.hu/magazin/velemeny/kffnekro/

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.08. 11:34:49

@V8 2009.12.08. 11:22:55: egyetértek, egyedül azzal az apró igazsgátalansággal nem, hogy közepes hibánál ne legyen ingyenes a második próba. Mert ha én pénzt és időt nem kímélve képes vagyok felkészíttetni hibátlanra az autómat, legyek már kicsit kedvezményezett azzal szemben, aki nálamnál hányavetibb módon kezeli a kérdést.

De az alapja a javaslatodnak ugyanaz, amit én is gondolok: legyen felelőse, legyen felelősségérzete végre valakinek. Vagy a vizsgáztatónak, vagy a jármű tulajdonosának.

V8 2009.12.08. 11:42:58

@Jermann Kálmán: OK, felőlem lehet a második alkalom is fizetős, de azt is igazságtalannak tartanám, hogy egy már átvizsgált és jónak talált autó ha visszamegy új gumikkal (mondjuk ez volt a hiba), akkor fizesse ki a teljes vizsgadíjat.

Egyébként pont az a baj, hogy a jelenlegi szigorítás még inkább a szürkébe-feketébe tolja el a dolgot, ugyanis a mutyizás játékelméleti értelemben vett hasznossága nő a tisztességes viselkedésével szemben.

A vizsgáztató többet kérhet el a biztos siker érdekében, míg a jóhiszemű felhasználónál egy apró hiba is aránytalanul nagy negatív vonzattal járhat. Így mindkettőnek nő az érdeke a "megoldjuk okosban"-ra.

V8 2009.12.08. 12:01:11

@V8: Ami még erről eszembe jutott, hogy az a jó szabályozás, ami önmagától a kívánatos végeredményre vezet. Azaz azt kell feltételezni, hogy minden egyes játékos kizárólag a saját érdekeit nézi, és a számára legnagyobb várható haszonnal rendelkező lehetőséget fogja választani, ha kell, a szabályok megszegésével.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.08. 13:07:09

@V8 2009.12.08. 11:42:58: erre sokadszorra is azt mondom: igen, gyaníthatóan így lesz - amíg így lehet. Ettől a mai rendszer még nem jó, kell a felelősség. Igen, most is a kisembereket büntetik, de a halálos áldozatnak mindegy, hogy egy gyorshajtó a Q8-assal gázolta el, vagy egy fék nélküli Kispolák ment rajta keresztül. A fentiek csak utóbbi ellen használhatók.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.12.09. 00:04:07

A korrupció megszünése utópia. Soha nem fog megszünni, mint hogy még a "legszebb" országokban is van, de törekedni kéne egy minimális szint elérésére.

Az a baj veled J. Kálmán, hogy simán leírod: "Igen, most is a kisembereket büntetik, de..." és itt a bibi, miért kell egy olyan szabályozást kihozni, úgy rendeletet módosítani, hogy valakinek szívnia kelljen? Az a baj, hogy te ezt símán elnézed nekik, tudod ez az ami sok embert felháborít itt a posztoddal és a kommentjeiddel kapcslatban (engem is). Az, hogy nem érdekel téged, hogy a "jó ügy" érdekében százezrek szívnak még minimum évekig (vagy inkább örökre), hiszen így lehet, hogy x% ember, talán megmenekül. Mert nem bizonyított az csak talán. Ami biztos, az a szopás ami lesz ebböl, az biztos csak.

Nem vagy te egyébként rossz ember, értem én a nemes célt, csak ez így hurráoptimizmus a részedröl. Az Ő részükről pedig, már megint más faszával verik a csalánt.

Látod ennyi ez a baj az írásoddal. Azok sem akarnak halálos áldozatok tucatjairól hallani -neadjisten-, felelni értük, akiknek nem tetszik az írásod, csak bennünk van realitásérzék a nagy magyar rögvalóság irányában.

Nem kétséges tehát, hogy az ügyben tenni kellett volna valamit, senki nem akar embert ölni a kopott gumijával direkte, elörre megonftolva, de azt sem szeretnénk, ha már megint a fasznak csak a rosszabbik vége jutna nekünk, tényleges eredmények nélkül.

Esküszöm neked, hogy ha a jövő évi bevezetést követően a baleseti statisztikák olyan javuló tendenciát fognak mutatni, ami szignifikáns az egyébként elvárhatótól, akkor én piedesztálra emellek és, mint nagyrabecsült prófétát foglak megkövetni külön cikkben -nagy nyílvánosság elött- és még több szigorításért esedezem a feljebbvalóinkál.

További szép estét!

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.09. 12:33:16

@Skulo 2009.12.09. 00:04:07: annyiban tér el a véleményünk, hogy én egy megmentett életet értékesebbnek gondolok némi, nem áthidalhatatlan nehézségnél. És persze - pár hozzászólóval szemben - nincs okom büntetésnek gondolni: eddig is olyan autókkal jártam, amelyek műszaki állapota megfelel a kívánalmaknak. Ennyi: ha a zöm így gondolkodik, akkor nem büntetés.

Acmee 2009.12.10. 14:14:06

@Jermann Kálmán:

Igaza van Skulo-nak. Megpróbálok rávilágítani, hogy miért.

Azt írod, hogy Neked megér egy rendszeres szopás egy emberéletet. Eddig nagyon becsületes, kinek nem?

Ezzel a szemlélettel viszont tiltsuk be a buszt, a vonatot, az építkezést, az autózást, zusammen az életet. El kell fogadni, hogy _mindig_ volt/van/lesz bizonyos dolgoknak áldozata. És amíg valaminek csekély mennyiségű áldozata van, addig azt nem érdemes túlszabályozni.

Így van ez ezzel a műszaki kérdéssel is. Jogos sok emberben az igazságtalanság érdeke, mivel szinte _nem kimutatható_ a baleseteken belül a rossz műszaki állapot miatt (és csakis az miatt, ebből vegyük ki a jeges utat, hülye sofőrt, stb.) bekövetkezett balesetek.
Ezt az információt tudva viszont faszság a szigorítás.

Miért?

Mert a bundás autót így is úgy is át fogják küldeni a műszakin. Ezt talán úgy lehetne kiszűrni, hogy mobil állomásokkal, a feltűnően szakadt autókat kivenni a forgalomból, és ott helyben bevonni a forgalmi engedélyét, ha valami szar. Aztán lehet vinni újrára, ha már jó. Aztán visszakeresni, hogy előtte melyik műhelytől kapott műszakit, aztán kicsit sűrűbben random ellenőrizni azt a műhelyt.

Ha a forgalomban lévő járműpark kitisztítása lenne a cél, annak lenne sokkal megfelelőbb, és az autósok számára sokkal kevesebb kellemetlenséggel járó megoldás. Amíg pedig csak azt látjuk, hogy megint egy félmegoldás, nemes célra ráhúzva -ráadásul úgy, hogy megint drágább- akkor senki ne akarja elmagyarázni, hogy ez milyen jó lesz. Nem, nem lesz jó, mert _egy darab embert_ nem fog megmenteni, viszont pár milliót alaposan lehúz és megszívat. Ezután is ennyire jól néz ki ez a rendelet?

Acmee 2009.12.17. 13:45:25

Khm....

Tisztelt Szerző:

"Tavaly a személyi sérüléses balesetek 0,3-0,4 százalékánál volt műszaki hiba az ok. Az idén novemberig már annyira kevés ilyen volt, hogy a vonatkozó sajtdiagramon nullaként jelölik. Azaz cirka tizenhatezer balesetből ötvennyolc darabot okozott műszaki hiba."

Szerinted akkor miről beszélünk?

Amúgy valszeg nem vezetik be a 10év feletti autóknál az évenkénti műszakit...

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2009.12.17. 17:15:02

@Acmee: A statisztika szerintem lófüttyöt nem ér. A téli balesetnél a kopott nyári gumi szerinted műszaki hiba, mint ok? Vagy az elvakító gagyixenon? Szerintem igen, de tuti nem számolják bele. Pedig a műszaki hibák java olyan, hogy nem lenne, ha emberi hülyeség és hanyagság nem lenne.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.17. 19:24:15

@Acmee:
Idézek a Belsőség blogról, mivel válasz a felvetésre:

belsoseg.blog.hu/2009/12/16/a_muszaki_vizsgaval_nincs_baj?fullcommentlist=1#comments

"The Good Boy 2009.12.16. 17:57:48
Akkor egy kis kiegészités: sokan fenn akadtak a pár tizedszázalékos müszaki hibából eredő baleseti számtól.

Szóval. Tudomásom szerint akkor minősül egy baleset müszaki hibából bekövetkezőnek, ha a balesetet okozó erre hivatkozik. Tehát nem a rendőr dönti ezt el általában (az, hogy egy síkos uton nyárigumival történő megcsúszás nem minősül müszaki hibának, az két dolog miatt van: 1.: nem kötelező a téligumi, 2.: a legfőbb gumiszabály a nem az útviszonyoknak megfelelő vezetés azaz a relatív gyorshajtás, vagy a figyelmetlen vezetés könnyebb, egyszerűbb betenni a statisztika megfeleő rovatába), hanem az ilyen esetet követően kirendelt müszaki, gépjármű szakértő.
Másik dolog: miért nincs több ilyen hivatkozás? Mert ilyenkor a rendőrség a vizsgálat idejére lefoglalja a gépkocsit, és ez elég döntő érv XY-nak, hogy ne erre hivatkozzon (ha csak egyszerű koccról van szó). De erről a részéről valami komoly rendőri szakember biztos pontosabban tudna nyilatkozni.
Én már voltam passziv szemlélődő olyan balesetnél, ahol a nem jelentős összegű koccot okozó végig fékhibára hivatkozott, egészen addig, amig a helyszinelő rendőr nem közölte vele, hogy ebben az esetben hatósági áron hivott tréler fogja elvinni a vasat a lefoglaláshoz, aztán pár hét múlva az user talán visszakaphatja, és nem mellesleg fizetheti a szakértői dijat is. Hát ezért van csak 58 esetben müszaki hib(ára)a hivatkozás..."

Acmee 2009.12.19. 12:15:35

@bonifac:

"Tehát nem a rendőr dönti ezt el általában (az, hogy egy síkos uton nyárigumival történő megcsúszás nem minősül müszaki hibának, az két dolog miatt van: 1.: nem kötelező a téligumi"

Ergo nem minősül műszaki hibának, mert nem műszaki előírás. Műszakin sem nézik, h téli vagy nyári, csak a profilmélységet. Így az új rendszerrel sem szűrhető. Ez nem indokolja a szigorítást.

@Jermann Kálmán:

Igen ez tény, h kicsit érdekes dolog. Viszont ha valaki tudja, h pl. tényleg műszaki hiba miatt csúszott bele az előtte lévőbe, akkor miért mondaná azt, hogy nem. Nem ismerem a biztosítók ilyen irányú stratégiáját, de nem lehet, hogy ilyenkor a felelősség nem igazán róható fel (csak a műszaki állapot miatt, nem megfelelő útviszony, követési távolság, stb. miatt pedig nem, ergo nem a vezető hibázott, hanem a technika).

Felesleges és szerintem meddő is ez a vita. Főleg úgy, hogy tudjuk, hogy Mo.-n nem mindig (soha) nem olyan mederben folynak a dolgok, amit a logika/ész/szakmaiság diktálna. Mindig a felsőbb érdekek szerint történik a döntés, (szinte) soha nincs figyelembe véve az érintett csoport. Szakmaiság is legfeljebb kicsit.

Ezzel pedig arra szeretnék célozni, hogy az új rendszer sem lesz teljesen alkalmas a műszakilag szar autók kiszűrésére, viszont grátisz gyomorideg a rendszám/műszaki bevonása miatt (milyen kedve van a vizsgabiztosnak. Azt pedig tudjuk, h a "történelmi emberek" erősen tudják befolyásolni a kedvet...).

Én személy szerint azt látom, hogy megint egy félmegoldás született, ami jobbá nem sokban teszi a rendszert, viszont szívatósabbá igen.

Nem áll szándékomban meggyőzni senkit, inkább a visszájára szerettem volna rávilágítani a dolognak, ezt a részét is gondolják át az olvasók. Ez pedig remélem sikerült.

Capt.Power 2009.12.22. 10:39:48

Alufelni műbizonylat? Miről van szó? Látott már valaki alufelniről műbizonylatot? Mi a bánatnak? Nincs is olyan. Márkakereskedésben dolgoztam 9 évig (csillag volat az autó elején), SOHA nem adtunk műbizonylatot az autók kerekéről. Minek? Milyen segg szedte ezt elő a homloka mögül? És ki mondja meg, hogy milyen kerék lehet rajta, és milyen nem? Néhány éve még a 14"-os felni nagy volt, a 15-ös nagyon nagy. Ma már a Toyota IQ-n vagy a Yarison is 15-ös van.

Más: mit jelent, hogy gyári valami? Pl spoiler. Mondjuk egy ABT Audi porig ültetve nem nevezhető gyárinak? Ki állapítja meg, hogy mi lehet egy autón, és mi nem? És hol lehet elérni ezt?

Két NKH telephely között sincs összhang, így is átmegy az egyik helyen, amit a másikról kiszórnak, még ha az ember senkit sem ken meg, akkor is. Az egyik így, a másik úgy értelmezi a jogszabályt. Veszprémben például a belföldes autóbuszon műszaki vizsgán megbontották a féket (nem vicc), ami csak a nemzetközis buszokra kell, ott is csak 5 évente, és nem is jogosultak erre, csak x kijelölt szakműhely. Kérdésemre, hogy miért is, elhajtottak egy buktás eredménnyel. Szfváron bevittem, szintén NKH-s vizsgasor, no span, no zsebpénz, mégis átment, mert jó volt. Amíg így megy, valóban megkérdőjelezhető a műszaki vizsga értelme, még ha egyébként alapvetően én is fontosnak tartom.

R242 2010.01.06. 12:56:25

Friss taasztalat, és bosszűság, +lehúzás:
Az autónak volt törzskönyva, géppel nyomtatott (újabb) forgalmija, erre a vizsgán kiderül, az autó NEM szerepel a BM/NKH adatbázisában, ezért a vizsgadíjon felül még ki kell csengetni 20.000 Ft-t az eredetiség vizsgálatért, aminek valójában semmi köze az adásvételkor szükséges eredetiség vizsgálathoz.
Tehát a BM/NKH mehet lapátolni csirkeszart a francba...
Ez nagyon durva lehúzás, a BM hibájából. A vizsgáztatók szerint az autók nagyobb része NINCS benne a rendszerben, ezért akik mostanában vizsgáztatnak majd, készüljenek fel exta 17500-20000 Ft.-tal.
Abszurdisztán ez, és mi tűrjük.....
R.

R242 2010.01.06. 12:57:01

elnézést az elírt karakterekért :)
süti beállítások módosítása