HTML

Mobilitás

Sokáig skizofréniának gondoltam, hogy ugyanúgy érdekel a tömegeket mozgatni képes személyszállítás és a némelyek által önzésnek nevezett autózás-motorozás. Aztán nagy keservesen megtaláltam a közös hasznukat: mindkettő mozgékonnyá, azaz társadalmi vagy nemzetgazdasági szempontból hasznosabbá teszi az egyént. Ez tehát a két fő téma. No meg persze alkalomadtán eszembe jut más is; ha nem bírom benntartani, leírom azt is.

Friss topikok

2010.01.13. 08:00 Jermann Kálmán

Aránytalan teherviselés

Ismét egy téma, amiben megelőztek minket az utóbbi időben nálunknál igyekvőbb szlovákok: náluk már nem potyáznak potom díjakért a teherautók az autópályákon és a főutakon. Itthon leghamarabb 2013-ban gondolják bevezetni a megtett úttal arányos tarifákat; addig a kommunizmus elvei szerint mindannyian fizetjük a (sokszor túlsúlyos) teherautók által szétbarmolt utak költségét. Nemcsak a hazai fuvarozók után, de szinte grátisz felkínálva infrastruktúránkat a török, a moldáv, az ukrán és még ki tudja hány unión kívüli nehéz teherautónak.
Kamioncsapdában
 
Kezdjük rögtön a szállítók-szállítmányozók igen hihetőnek tűnő érvével: ha nekik többe kerül, akkor minden drágább lesz: a kenyér, a bontott csirke, a rágógumi, a gyógyszer, a led-tévé, a sífelszerelés, a golflabda: egyszerűen minden, amit nem helyben kinyert alapanyagból, szállítási költség nélkül feldolgozva és elfogyasztva készítenek. Ez kétségtelen tény, nincs miért tiltakoznunk.
 
Más kérdés, hogy ebben az esetben előfordulhat, hogy a megrendelők átgondolják a just in time rendszer múlhatatlan szükségességét, illetve azt, vajon tényleg indokolt-e ezer kilométereket kamionon szállíttatni az árut, amikor vasúton vagy hajóval is megtehetnék.
Jobbra, majd balra kanyarodva ott az alternatíva
 
De maradjunk az eredeti verziónál: az iskolatej, a sóletkonzerv, a mosópor és a többi fogyasztási cikk aligha jut el uszályokon vagy tehervonaton a végső rendeltetési helyére – nem beszélve arról, hogy ezeknél a tételeknél nem is úgy lenne olcsóbb a szállítás. Tehát a közúti fuvarozóknak igazuk van: a magasabb útdíj megjelenik a fogyasztói árban – nem is várhatjuk, hogy valaki kigazdálkodja helyettünk.
 
Igen ám, csak ezt a költséget ma is megfizetjük, mi, a vásárló és adózó polgárok. A hazai rendszerben nagyon magas arányú a különféle adónemekből gyűjtött állami bevétel és annak újraosztása. És az autópálya- és bármilyen útépítés, a hozzájuk kapcsolódó műtárgyak (hidak, felül- és aluljárók, alagutak stb.) ezeknek a fenntartása (kátyúzása, nyomvályúk megszüntetése, tervezett felújítása, teljes átépítése) is állami-önkormányzati feladat, központi költség.
 
Leegyszerűsítve: ma az a zalaegerszegi nyugdíj előtt álló kesztyűvarró bedolgozó, aki életében nem kóstolt még chipset, nem iszik kólát, nincs autója (és már nem is lesz), adójával hozzájárul a balmazújvárosi bekötőút felújításához, ahol pár évig simábban suhannak azok a teherautók, amelyek a fenti javakat juttatják el a kiskereskedőkhöz. Zalaegerszegi bedolgozónk joggal háborodik fel azon, hogy neki attól kell rettegnie, hogy a krónikus betegségét ki tudják-e kezelni a helyi kórházban, avagy a pénzhiány okán várólistára helyezése miatt meg sem éri a nyugdíjkort – eközben a teherautók által szétrombolt utakat újítják fel a címke nélküli befizetéseiből.
 
Különösen igaza van akkor, ha megkérdezi, a török/ukrán kamionkonvoj vajon miért ússza meg egyenként röhejes 2 760,- forintból a Röszke-Hegyeshalom ~340 km-ét? Osszuk el gyorsan, mennyit is fizetnek kilométerenként: 8,12 forintot. És szinte bizonyos, hogy semmi másra nem költenek nálunk: az üzemanyagot nem itt érdemes tankolniuk, megszállni nem fognak, és ha csak átrobognak az országon, az örömlányokat sem nehéz kikerülniük - bár ezek adójából sem sok felüljáró vagy óvoda épül.
 
Mielőtt bagatellizálná a tételt, hadd utaljak arra, csak az M0-s körgyűrűt hányszor kellett újraaszfaltozni a nem is olyan hosszú eddigi életciklusa alatt? És mit gondol, ebből milyen hányaddal vette ki a részét egy átlagos hétvégi személyautós, és mennyivel a török fuvaros? Ha a használati fokot és a költséget nézzük: a külföldi kamionos sokat rombolt és keveset fizetett, a magyar kocaautós keveset koptatott és sok adóforintjába került. És kerül mindaddig, míg ki nem lépünk ebből a hamis illúzióból, hogy a megtett úttal arányos díjfizetés drágítja az árakat.
 
Közvetlenül igen, de ha a tényleges használat költségét megfizeti a hazai és a külhoni kamionos, akkor már nem a nagy közös kasszából kell finanszírozni az utak fenntartását, netán újak építését. És a kasszában megmaradt összeget vagy más jóléti intézmény kaphatja, vagy ennyivel csökkenthetőek az adóterhek. Bekövetkezik az ideális állapot: a zalaegerszegi kesztyűs bedolgozó (aki nem iszik kólát, nem eszik zacskóba porciózott sült krumpliszeletet, sőt, nem is autózik sohasem) a jövőben nem járul hozzá a tőle távol fekvő település szétvert úthálózatának felújításához. A kommunizmus elvei sérülnek – de nem Kubában vagy Észak-Koreában élünk, tán csak nem akkora gond ez.
 
Szlovákiában nem vacakoltak: bevezették az elektronikus díjmegállapító rendszert, minden 3,5 tonnánál nehezebb teherautóra és az összes legalább 9 személyes buszra. És nem tréfáltak a tarifával sem: a legolcsóbb díj a legtisztább üzemű furgonokra nettó 0,063 euró, vagyis 275 Ft/euró árfolyamon 17,325 forint egy kilométerre – mindez főúton. Ha szerényen 50 ezres éves futásteljesítményt számolunk, ne is menjen fel a kisteher a kevés szlovák autópályára, és annak is csak a 60%-t tegye meg fizetős szakaszon, az éves útdíja (30 000*17,325=) 519 750 Ft + ÁFA. Nálunk? Az éves matricával bruttó 106 500,- Ft, és abban már korlátlan autópályás és főutas használat is benne foglaltatik.
 
Még egy példa: a mi török kamionosunk ugye megússza 2 760,- forintból az egy átkelést. Bezzeg ha itt is a szlovák summát fizetné, kicsit rosszabbul érezné magát: 340 km, színtiszta sztrádás használat, vegyünk egy modern öttengelyes járműszerelvényt, ez 0,189 euró lesz kilométerenként, az annyi mint 17 672,- Ft + ÁFA – tetszik parancsolni? Vagy inkább csak Kiskundorozsmáig menne, ahol várja a lakályos fekvőhelyes kocsi, az autóját meg a RoLa?
Amikor ártalmatlan fizetővendég a tranzitkamion: RoLa-szerelvényen Ferencvárosban
 
Minden hónap a költségeinket növeli, a bevételeink gyarapodása nélkül. Egyszerűen érthetetlen, hogy a saját előzetes tervezőink még mindig nem látják be: már a Kassa-Pozsony útra is érdemes átruccannia hozzánk a szlovák belföldi fuvarra induló teherautónak. Pedig a tranzit semmi jót nem hoz, csak környezetszennyezést, dugót és felújítandó utakat. Ne akarjunk tovább Európa jófiúja, avagy balekja lenni: mindenhol elfogadták és elfogadják az arányos teherviselést – ennél eurokonformabb intézkedésünk nem sok lehetne.
 
A témához tartozik:

http://www.cesmad.sk/page.php?kat=284

2 komment

Címkék: közösségi közlekedés egyéni közlekedés


A bejegyzés trackback címe:

https://jermann.blog.hu/api/trackback/id/tr631666622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2010.01.15. 07:15:20

igen, törvényileg kéne vasútra terelni a tranzitforgalmat. és nem, nem érdekel hogy lassú, nekem is lassú kerülgetni a kamionynomvályús és tankcsapda jellegű kátyus utakat.

f.domino 2010.01.16. 13:10:48

Miért is nem baj, ha az útdíj miatt drágábbak lesznek az áruk? Mert előbb-utóbb (gondolom, elég gyorsan, ha pénzről van szó) rá fognak jönni, hogy a messziről hozott áru árában több útdíj van, mint a közeliben. És akkor nem úgy fog végződni a kesztyűvarrós történet, mint most: Egy szép napon közli a munkaadó, hogy nincs több kesztyűvarrás, olcsóbb megvenni a kínai kesztyűt készen.

Mellesleg azon is érdemes elgondolkodni, hogy jelenleg a fent említett infrastruktúrát pár millió balek gründolja össze (akik olyan szerencsétlenek, hogy nem tudják eltitkolni a jövedelmüket). És sokkal többet koptatják - ingyen - olyanok, akik minimálbérre vannak bejelentve a nyugdíjas nagymamájuk veszteséges BT-jébe.

Na meg ami már kicsit OFF, (de azért köze van a témához), hogy ha én biciklivel megyek dolgozni, a magántulajdonú udvarunkon álló autóm után ugyanannyi súlyadót és biztosítást fizetek, mint ha használnám. Plusz még megkapom a pofámba az autósoktól, hogy "minek nekem biciklisáv, amikor nem is fizetek súlyadót?"

Egyébként meg azt olvastam nemrég, hogy Fico - gondolva a választásokra - visszakozott. (hogy konkrétan mennyire, azt nem tudom)
süti beállítások módosítása