Mi olyan ország, sőt, olyan világrész polgárai vagyunk, akik elképednek, ha egy több rendszerváltozáson túlesett ország vasútjának mai utódját hat-hét évtizeddel az utóbb az értelmes emberek által bűnösnek tekintett deportálások után beperlik.
Pedig lehet, bennünk a hiba. Mi már leszámoltunk a szemet szemért, fogat fogért elvével – vannak ugyan szellemileg elmaradott, a személyes bosszút a hagyományőrzéssel összekeverő apró régiók, de Európában fogynak ezek a fertőzött szigetek. Leszámoltunk, mert annyi az évezred alatt összegyűlt sérelmünk, hogy egyetlen nyugodt pillanatunk nem lenne, vagy mi akarnánk tönkretenni valakit, vagy épp ránk fenné a fogát más.
Amerika más. Nem jobb, nem rosszabb: különböző. Máshogy látjuk az egyén és a társadalom viszonyát. Eltérően gondolkodunk a személy önállóságáról és a terméket előállító, a bármely szolgáltató szerepéről előbbi felvilágosításában, kezelésében. De főleg: kevesebb a felhajtást, médiaszereplést mindenáron vállaló jogászunk.
Akik bátran, sőt, biztatólag állnak oda egy ilyen téma mögé: pereljük be annak a szánalmas, védekezésre képtelen, önérvényesítésre alkalmatlan kelet-európai ország három generációval későbbi vasútját. (Miért nem a szintén egyértelmű jogutód DB AG-nak ment neki az egyébként csupa magyar nevű felperes, mely tőkeereje vonzóbbá teszi őket pervesztes alperesként – a magyar szállításokat mondhatjuk, e cég elődje rendelte meg – talán mert ott nem gond hasonlóan rafinált jogászokat foglalkoztatni?) A MÁV annak idején állami kézben lévén, állami utasításokat végrehajtva állította ki a zsidók tömeges elhurcolására való szerelvényeit – az országot éppen akkor viszont katonai diktatúra uralta. Persze biztos volt olyan vasutas, aki ez szíves-örömest cselekedte, de közülük vajon hányan dolgoznak még a MÁV-nál?
De főleg: mi köze van ehhez a vasútnak, a tulajdonos államnak, mögötte az országnak? Kollektíve bűnösök vagyunk? Egykor annak tekintettek, 60 esztendő sem volt elég a jóvátételi kötelezettségek miatt kivont anyagi javak pótlására, mit akarnak még? Vagy már kevesen élnek azok, akikre személy szerint rá lehet mutatni, argentin búvóhelyén molesztálni, ausztrál lakhelyéről vénemberként előrángatni? És meddig? Mi vár utódainkra, mikor támadják perrel a Dunaferrt a régi öntőmesterektől a különféle kuruc lázadóknak juttatott ágyúk okán? Mikor veszik elő a mai patkolókovácsokat, elődeiknek a honfoglalás kori kalandozásokban betöltött kétségtelenül aktív szerepe miatt?
Nem hibáztatom azt a száz zsidót, aki szerepel a keresetlevélben. Biztos volt már ennél rosszabb cselekedetük is, és ha ezzel e világban nem is kell elszámolniuk, talán meglesz a módja, valamikor mégis. Őket az elődeik elvesztése, családjaik megcsonkítása, kifosztása, lakhelyéről való végleges és sokszor kártalanítás nélküli elűzése olyan érzelmek táplálására serkenti, amit csak a helyükben tudnánk felfogni – és ugye, nem kívánjuk magunkat oda?
Ellenben merném korholni azokat az ellenszenves, pénzleső, az erkölcsöt a jogra cserélő ügyvédeket, akik felkarolták az ügyet. Undorít a fajtájuk, és viszolyogtat, hogy országuk igazságszolgáltatása komolyan vesz ekkora iszonyatos képtelenségeket, ahelyett, hogy méltányosan, több százezer dollár értékben kiszabott rendbírságokkal zavarná haza őket.
Nem, ott a macskát a mikróban szárító elmebetegnek vagyont ítélnek, mert nem volt ráírva a háztartási készülékre: „háziállat szárítására használni tilos!”. Sőt, ha rá is lenne írva, akkor is megítélnék, hiszen miért nem az szerepelt, hogy „macska (kutya, papagáj, fehér egér, szobateknős, mosómedve stb.) szárítására használni tilos!” Vagy ha az egyébként néha tényleg elképesztően szűklátókörű közönség megismeri ezt és a mosógép alkalmatlanságát a játszótéren önmagát alaposan összekoszolt csemete egészben való megtisztítására, akkor keresünk új ötletet, amivel felhívhatjuk magunkra a figyelmet.
A gaz államvasút pedig fizessen. Máskor majd meggondolja, kit és mit enged fel a fedélzetre. Mentsen isten attól, hogy egyszer beváljon Orwell utópiája, tudja, az Állatfarmban leírt. Mert derék jószágoknak is lehet jogalapja a kártérítés követelésére, de még milyen számos esetben… Nem, ez nem párhuzam, félre a felháborodással, avagy az egyetértő gúnyos kacajjal: csak a képtelenség illusztrációja. A vasúttársaság nem aktív részese a szállítandó kiválasztásában, főleg nem egy katonai irányítás alatt álló országban.
Ahogy a magyar kultúrember nem azért megy Törökországba, Ausztriába, bárhová, hogy felhánytorgassa valamikori ezelőttieket, úgy a nem itt élő zsidó kultúrember se rajtunk kérje számon bűnös és remélhetőleg megbüntetett elődeink tetteit. Mi sem a repülőgépek gyártóira haragszunk, hogy a második világháborúban porrá bombázták Budapestet – vagy ideje lenne fogalmazni a periratot? A szemet szemért elv alapján. És persze kérjünk fel amerikai ügyvédeket az amerikai bíróság előtti perre, mert ott ennek lehet táptalaja…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Názáleti Blájen 2010.02.13. 13:24:44
Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.02.13. 13:39:26
Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.02.13. 14:29:47
Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2010.02.13. 15:44:26
Mellesleg szerintem egy isten háta mögötti amerikai megyei bírósággal nem kell törődni. Ha leállítja őket valami épeszű ügyész akkor jó, ha nem ,akkor fellebbezgessenek amíg jólesik nekik. :)
Benbe · http://www.benbe.hu 2010.02.13. 17:01:43
Bepereljük persze az eszkimókat, amiért hagyják elolvadni a jégkockáikat.
Elégtételt követelünk Egyiptomon, amiért kitalálták a papiruszt, és így a sumér-magyar nyelvű ősi imakönyvek mára mind elporladtak.
Honosítjuk a Real Madrid összes játékosát a magyar válogatottba, hiszen tulajdonképpen mind Öcsi bácsi kisugárzása miatt fociznak ilyen jól.
Természetesen minden atomhatalomtól (ideértve az USÁ-t, az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Kínát, Oroszországot, Indiát, Pakisztánt, Észak-Koreát, Japánt, Izraelt) követeljük az összes hidrogénbombájuk átadását, elvégre azok magyar szellemi termékek. Ha erre nem halandóak, akkor az artisjus megállapítja a tervdokumentációkért fizetendő jogdíjat (rajzonként és másolatonként 10 000 forintot).
A Wallis Zrt. magának követeli a világ teljes pulykatermelését.
És az összes Microsoft Excellel valaha készített költségkimutatás után 5% adót is, hiszen mi adtuk a szoftvert a tranzakcióhoz.
Nem lenne rossz, ha kapnánk egy hiperhajtóművet is, csak úgy...
Az Építész 2010.02.13. 21:31:38
Különben meg kit érdekel, hogy perelnek? Ha van ítélet akkor mi lesz? Semmi.
Az amcsik bölcsességét öregbíti a múlt héten leközölt hír is: Szolgálaton kívüli rendőr és családja halt meg autóbalesetben, mivel beragadt a gázpedál és az autó felgyorsult. Természetesen ilyenkor nem szabad fékezni, kivenni sebességből... Ők a helyzetnek megfelelően felhívták a 911-et, hogy imádkozzanak értük. Nem jött be. A következő kereszteződésben erősebb volt egy másik jármű...
Igen, majmolni kell a világ urát. Majd mi is idejutunk. Oktatási színvonalunk már lassan le lesz az ő szintjükre züllesztve. Így magunk fogjuk kitermelni a következő (de)generációt. Bocs a kifakadásért.
aszekelyek 2010.02.14. 06:22:51
sipanka 2010.02.15. 15:28:30
Jól be kellene perelni a az örököseiket a magyar államnak, hogy a szállítás díját kamatos kamattal együtt térítsék meg a MÁV-nak! :-)
Morbid voltam? Hát ez a hír is az...
JonC 2010.02.16. 08:26:53
Rácz Gergely 2010.02.18. 16:54:48
ZBR 2010.03.07. 22:08:58
10 pont, helyes döntés!