HTML

Mobilitás

Sokáig skizofréniának gondoltam, hogy ugyanúgy érdekel a tömegeket mozgatni képes személyszállítás és a némelyek által önzésnek nevezett autózás-motorozás. Aztán nagy keservesen megtaláltam a közös hasznukat: mindkettő mozgékonnyá, azaz társadalmi vagy nemzetgazdasági szempontból hasznosabbá teszi az egyént. Ez tehát a két fő téma. No meg persze alkalomadtán eszembe jut más is; ha nem bírom benntartani, leírom azt is.

Friss topikok

2010.03.05. 12:00 Jermann Kálmán

A királyné száműzetésbe készül

Ráadásul a Monarchia legkietlenebb szegletébe. És mi, a hőn szeretett alattvalói csúful cserbenhagytuk, közeledését visszautasítottuk, szolgálatát megtagadtuk.
 
Értem én, hogy a nagytermészetű, szapora utódnemzésről álmodozó császár megunta a karcsú és kényeskedő Sisi húzódozását a számára visszatetsző szolgáltatásoktól. Azon sem csodálkozom, hogy a könnyűvérű udvarhölgyek és a biztos kézzel, hasonlatosságuk szerint összeválogatott (közös tulajdonságuk, hogy Tauresának – vagy hogy írjuk - hívják őket) termetes komornák jobban tetszettek az uralkodónak, hiszen hiába lomposak, ha minden kívánságát pontról pontra kielégítik.
Látjuk, hogy mindent megpróbált: olyan mezbe öltözött, ami nagyhatalmú urának tetszett, de ő ezen is nevetett
 
Itt kellett volna a magyar nemzetnek közbelépnie: a nyílt felségárulást mellőzve, de biztos és végleges menedéket biztosítani a természete szerint mindig is közénk húzó királynénak. Gödöllőn, kedvenc kastélya városában, de bátran végiglátogathatta volna országunk számos szegletét, Szegedtől Szombathelyig, Nagykanizsától Nyíregyházáig. Ráadásul tájaink laposak, sajgó derekát nem viselte volna meg a hegyvidékek rázós meredélyeire való felkapaszkodás, lágyan ringatná a rónaság.
 
De nem tettük: először csak csodálkoztunk a hűvösödő hitvesi viszonyon, sopánkodtunk, hogy egyre kevesebb és rangjához méltatlan feladatot és felelősséget visel Sisi. Sőt, hamvas korához képest karikás szemein, megjelent ráncain szinte gúnyolódtunk, hiszen a hozományaként várt közös világkiállítás elmaradt – a mi hibánkból, de neki róttuk fel ezt is.
 
Az a szomorú, hogy senkinek nem jutott az eszébe, micsoda másodvirágzás várná hazánkban. Teljesítménye ugyan nem olyan kiapadhatatlan, mint a Semmeringen lőcsös kocsik tucatjait egyszerre átvonszoló drabális delnők (akik a helyére kerültek), de itthon nem is erre van szükség, hanem fürgeségére, kecses mozgására. Arról nem beszélve, hogy kora legszebbikeként napról napra népszerűsítené mindazt, amit végez.
Itt látszólag teljesen egészségesen, eredeti uralkodói köntösében - pedig ekkor már nem a régi, ceremoniális feladatot (pl. küldetés Bécs és Budapest között) végezte, hanem a randa, közönséges, paraszti Schlierenekkel kellett közösködnie
 
De nem, a hozzáértők egységesen elvetették befogadását. Állítom, kifogásaik gyermetegek és megalapozatlanok: kényes természetét és hamar kifáradását hozták fel az ellen, hogy jószolgáltati küldetéseket tegyen Belgrádba, Zágrábba, Aradra, Pozsonyba vagy akár néha-néha visszatérve egykori hazájába, Bécsbe, később akár Grácba. A kifogásokat azért utasítom vissza, mivel ma hozzá mérhető deli fiatalasszony alig van: helyette vén csatakancák, és pár bevándorló, akik alig találják helyüket.
 
Dehogy akartam én kontérekkel megrakott vonatokba kényszeríteni, neki a színvonalas személyszállításban szántam szerepet. Arra is van igény, bár sokan úgy hiszik, a pórnépnek mindegy, kit lát a vonat elején. Pedig nem, hiszen: noblesse oblige, kissé eltorzítva: ha nemest látunk a vonaton, nemesebbé válhatunk magunk is.
Reményt keltő felirat: a régi főúri Vindobona - ám itt is a rossz végén az induló járatnak. Balra egy kis cafka udvarhölgy, jobbra a származását le sem tagadhatóan közönséges, de bikaerős Tauresa
 

Persze egyedül nem sokra menne, ezt elismerem. Sok feladatot adna udvartartásának, hogy minél kifogástalanabb kosztümben minél többet tehessen országunkért, második hazájáért. Ellenben a zord és barátságtalan Boszniában nem vár rá más, mint gúnyájának elszakadozása, sár és por, gyors öregedés, és ahogy ő sem szerette annyira az ott lakókat, azok is hamar rá fognak unni, el fogják hanyagolni. Érthetetlen, hogy ilyen rideg szívűek vagyunk, és cserbenhagytuk...

(A fotókat a szerző készítette, a Monarchia egykori osztrák székhelyén.)

22 komment

Címkék: közösségi közlekedés


A bejegyzés trackback címe:

https://jermann.blog.hu/api/trackback/id/tr401809591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1116001 2010.03.05. 12:11:54

Hiába szép, ha csak gond van vele!
Ráadásul a mávos 0 karbantartás mellett nem húzta volna sokáig.

Szerencsére nem vettük meg őket.

Az Építész 2010.03.05. 15:22:32

@1116001:

Osztom a véleményed. Problémás sorozatot nem kell erőltetni. Műszaki, gazdasági érvek ellene szólnak, érzelmeket háttérbe kell szorítani. Hiába újabb, mint szinte a teljes gépparkunk, megint csak egy kis sorozat lenne, ezért karbantartása, üzemeltetése nem gazdaságos. Tudomásul kell venni, el kell fogadni.

Lutz Weber (törölt) 2010.03.05. 17:28:54

Na ja. Minek nekünk egy olyan mozdony, amivel csak a baj van? Erre persze nem válaszol a szerző... Mintha a MÁV tökéletes lenne a 1014-esek karbantartására - amikor még arra sem képesek, hogy a meglévő állományt normálisan kezeljék.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.03.05. 18:04:59

Tetszetős egységfront alakult ki, engedelemmel megszólalnék újra: lehet kifogás a szakembergárda hiánya? A meglévő állomány zöme miből is áll? Életciklusukon túljutott, régesrég elavult vontatókból? Tényleg más technológia kell hozzá, de bizony más kell majd a Traxxokhoz is, és más kéne a Taurushoz.

Állítom, hogy röhejes áron hozzá lehetett volna jutni, és a lízingdíj csökkentésének csak egy részét kellene a mainál jobb karbantartásra fordítani.

De 'szerencsére' nem derül ki soha, hogy kinek volt igaza. Mert az nem mérvadó, hogy a boszniai szerbek hogy fogják egy-két év alatt végleg szétverni.

Az Építész 2010.03.05. 18:38:22

@Jermann Kálmán:

MÁV állagba vétel esetén azt tudtam volna elképzelni, hogy karbantartást is vásárolt volna hozzá, mint a FLIRT esetében. Elismerem, ezt a lehetőséget nem vettem figyelembe...

1116001 2010.03.05. 19:45:49

@Jermann Kálmán:
A két áramnemét nem tudnánk kihasználni, mert már RJ-ek közlekednek. Amúgy sem nagyon szeretik a 160-as tempót.

ÉS ismét lenne egy újabb kis példányszámú sorozat.
Csak akkor lenne szabad megvenni, ha hozzá járna a karbantartás és pótalkatrészek.

bloggerman77 2010.03.05. 20:01:25

@1116001:

"ÉS ismét lenne egy újabb kis példányszámú sorozat."

***

na ez a lényeg.

Törekedni kéne egy egységes járműpark kialakítására, mert az itt-ott veszünk 10-15 darab, ritkábban új, többször inkább már le)használt vontatójárművet, az tipikusan kelet-európai (afrikai, latin-amerikai...) kisállamok nyomorúsága.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.03.05. 20:21:05

@Az Építész: "karbantartást is vásárolt volna" - ebben egyetértünk. És akár Ausztriában, ha lenne kedvvel és jól dolgozó vállalkozó - nekünk sokkal közelebb van, mint Boszniából.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.03.05. 20:30:42

@1116001: "A két áramnemét nem tudnánk kihasználni, mert már RJ-ek közlekednek" - úgy teszünk, mintha semmi más és sehol máshol nem járhatna át a két ország között, csak a Railjet, és csak Hegyeshalomnál.

Egyébként sem értem, miért lenne muszáj kihasználni ebbéli képességét?

Látszólag nem csatlakozik közvetlen a témához, de végül is ezért kezdtem bele: tegyük fel, elkészül a Kelenföld-Fehérvár szakasz átépítése, 160-as sebességre. Utána is Szilik járnak majd arra? Mert akkor minek a hajcihő?

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.03.05. 20:32:41

@bloggerman77: "az tipikusan kelet-európai (afrikai, latin-amerikai...) kisállamok nyomorúsága" - milyen szépen megfogalmaztad: bizony, nyomorult kelet-európaiak vagyunk, és szegények, mint a templom egere, nemhogy 100 db új mozdonyt vásárolnánk...

1116001 2010.03.05. 21:12:40

@Jermann Kálmán:

Nyilván nem szilikkel, de ezzel sem igazán lehetne. És mire ott 160-nal lehetne majd hasítani addigra ott lesz már 25 Traxx. Kétségeim vannak afelől, hogy belátható időn belül üzembe helyezik az ETCS2-őt. Mert addig nem is érdemes beszélni a 160km/h-ról. Nembeszélve arról, hogy elég kicsi lesz a tisztán 160as szakasz hányada.

Az Építész 2010.03.05. 23:18:37

Leghamarabb 160-as pálya a békéscsabai vonalból lesz (ha lesz). Most ugye Gyomaendrődig jutottak. Szolnok után a 100a-n mehetne Ceglédig 160-nal, utána Albertirsáig 140-nel. A hiányzó rész Szajol-Szolnok, de ezt idén vagy jövőre megcsinálják. Valamint ha Debrecenig elérne a felújítás, már azon is lehetne gondolkozni.
Egyébként én még pártolnám a stabil 120-at is, de akkor végig, lassújel nélkül... Lehet erre kellene pénzt fordítani, ez vinne előrébb...
Az ETCS-t és ETCS 2-t én óvatosan kezelném, nem olyan megváltó csoda az. Pl. ETCS2 le sem tud normálisan fedni egy Kelenföld, Fradi vagy Szolnok méretű állomást. A GSM-R sávszélesség kevésnek mutatkozik, ha sok gép tartózkodik azonos RBC körzetben. De sok kérdés nyitott még, melyekre a tapasztalatok fognak választ adni...

gigantomán 2010.03.06. 07:26:40

@1116001: Ha azt vesszük, az új TRAXX-állomány 25 db-ja se mondható vmi nagy szériának... Remélem, majd lehívják a plusz 25 darabos opciót is, és úgy már egész pofás a helyzet. 10 Teknő, 10 Talent, 60 FLIRT és 50 TRAXX szvsz min. 150 Szili kiváltására elég, bár mint eddig észrevehettük, selejtezések nem voltak, max. leállított gépek. Mire az 50. TRAXX is megjön, hőn szeretett V63-asaim kiváltása is esedékes lesz, úgyhogy gyanítom, hogy a Szilikózisok még kihúzzák az előttünk álló évtizedet...

Vieron82 2010.03.07. 11:45:50

A Sissykből kettő nem használható, a 001 és 006.
Tehát marad 16 darab. Az Öbb 560 millió forint/darab áron kínálja őket.

Ehezz hozzáraksz kb 50 milliót, és kapsz 1 Taurust, ami több mint duplája teljesítményben, a fajlagos karbantartási költségei pedig jóval alacsonyabbak, arról nem is beszélve, hogy 10 évvel fiatalabb.

Aztán hiába 3000 kW a Sissy, ha 180 km/órás áttétel van alatta. Hülyén hangzik, de a Szili a 2200 kW teljesítményvel és 130 km/órás áttételével érezhetően nagyobb dinamikával mozgatja a vonatokat.

Nem levegőbe beszélek, tapsztaltam, hiszen dolgoztam mindkét sorozattal.

Tagadhatatlan, hogy szép mozdony, és a vezetőállása kényelmesebb, mint bármely más mozdonyé, amivel eddig dolgoztam, de egy speciális feladatra készült jármű, amivel ithhon sok mindent nem tzudna kezdeni a Trakció. A Máv-Start -nál pedig nem tudom, mennyire lenne jó helyen.

Vieron82 2010.03.07. 12:14:33

Mielőt megkérdeznétek, mi az a speciális feladat, amire készült, íme:

Kis és közepes terhelésű nemzetközi személy és gyorsvonatok, valamit kis terhelésű terhervonatok tobábbítása.

Hazai viszonyokhoz mérten ez a következőket jelenti:

kis terhelésű személyvonat: 2-3 kocsi
közepes terhelésű gyorsvonat: 4-6 kocsi
Kis terhelésű tehervonat: max 500 tonna

Hozzáteszem, a 3 kocsis Eurégiót Hegyshalomból indulva Levél megállóhelyig kb 3 kilóméter távon nem tudta 120 km/óráig felgyorsítani.

Ezek után lehet gondolkozni, hogy itthon mire is lennének jók.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.03.07. 15:09:12

@Vieron82: a 1014-es vételára milyen forrásból származik? Borzalmasan soknak tűnik. Illetve a kicsivel drágább Taurust hol kínálják? Esetleg használt lenne az is? Csak mert a Traxx mintha az általad említett bő 2 millió euró másfélszerese.

Vieron82 2010.03.07. 21:25:46

@Jermann Kálmán:

Az ár az Öbb-től származik, 2.1 millió euró/darab.

Az akkori Railion (most DB Schenker) akart megszabadulni a 25 darab 182-es Taurustól, 2.3 millió euró/darab áron, de csak egyben adta volna mind a 25 gépet, így végül mentek a DB Regiohoz.

A Bosnyákok sem vételen, hanem bérlésen gondolkoznak, és ha lesz valami a boltból, akkor az Öbb TS fogja kiképezni az ottani dolgozókat a karbantartásra.

Egy null kilométeres Traxx valóban 3.1 millió euró, de a korábbi széria 7-8 éves, közel 2 millió km-et futott darabjai szintén valahol 2.2-2.5 millió euró körül mozognak.

Ilyen árak mellett nem véletlen nem tolonganak a Sissykért. A bosnyákok is azért rá kacsingatnak, mert viszonylag könnyű (76 tonna) a Traxxokhoz (82-85 tonna) és a Taurusokhoz (84-87 tonna) képest, az ottani pályaállapotok mellett ez meg nem elhanyagolható tényező. A terepviszonyokat annyira nem ismerem arra vasúton, nem tudom mennyire fogják tudni őket használni.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.03.07. 23:42:53

@Vieron82: értékes információk, kösz. Tagadhatatlanul komolytalan ajánlat, egy új mozdony árának negyedéért (tehát jóval egymillió euró alatt) gondoltam életképesnek a fentieket. Így nem.

Vieron82 2010.03.08. 06:43:21

@Jermann Kálmán:

Számold bele, hogy a gépeken lízing szerződés van.
AZ Öbb olyan árat kreált, amiből fedezni tudja a lízing költségek fennmaradó részét, és futja egy fővizsgára is.
Érthető módon nem fogja veszteséggel eladni a gépeket.

wilkommen 2010.07.10. 15:24:44

Amit én hallottam árat a GySEV-től nem tűnt rossznak.
Mindenki azon akad ki hogy megbízhatatlan. Könyörgöm az az ótvar Traxx amit vesz a MÁV szerintetek milyen lesz? (meg kell nézni pl a Talentjét a cégnek).
Az 1-es vonalról lassan eltűntek a személyforgalomból a MÁV Taurusai így maradt a rendkívül megbízható Gigant ami folyamatos késésekkel jár. Hát ezt bőven tudná hozni a Sisi is, nem beszélve arról hogy sokan kinevetik a Sisit hogy 3 kocsi való rá. Hát nem tudom ismeri e valaki az ország legnagyobb számú vontatóját... Hát azt hiszem ha egy Szili el tud vinni terhet is a picsa teljesítményével akkor a majd kétszer olyan teljesítményű 1014-es is valahogy csak megbirkózik vele.
Legjobb vétel a GySEV-nek lennének a gépek szerintem, a személy forgalomban 2-3 kocsival járnak, a Szili helyett meg azért már minőségi változás. Azt a konténervonatot amit meg Szilikkel visznek a Sisi is elviszi.

gigantomán 2016.11.07. 17:54:43

És most viszik vágni őket a románokhoz... Sic transit gloria mundi...
süti beállítások módosítása