HTML

Mobilitás

Sokáig skizofréniának gondoltam, hogy ugyanúgy érdekel a tömegeket mozgatni képes személyszállítás és a némelyek által önzésnek nevezett autózás-motorozás. Aztán nagy keservesen megtaláltam a közös hasznukat: mindkettő mozgékonnyá, azaz társadalmi vagy nemzetgazdasági szempontból hasznosabbá teszi az egyént. Ez tehát a két fő téma. No meg persze alkalomadtán eszembe jut más is; ha nem bírom benntartani, leírom azt is.

Friss topikok

2010.10.30. 13:00 Jermann Kálmán

Oszd be és uralkodj!

Vége a boldog, előbb szinte szamizdatos, aztán a megszólított részéről csak hepciáskodó krakélerségnek látott tevékenységnek: mostantól Vitézy Dávidnak kényesen kell egyensúlyoznia a sértődős szakma és a türelmetlen utasok között.

Tarlós István, fővárosunk első embere – meg ne sértődjön, hisz’ bóknak szánom - egyszerre nagy stratéga és kifinomult provokátor: az okkal életre hívott Budapesti Közlekedési Központ Zrt. élére a leghangosabb civil szervezet kerteléssel, óvatoskodó nyilatkozatokkal sosem operáló szóvivőjét nevezte ki.

Az írás az Indóház vasúti magazin online kiadásán folytatódik, kérem, kattintson, ha szeretné végigolvasni:

Oszd be és uralkodj! (Indóház Online-jegyzet)

 

7 komment

Címkék: közösségi közlekedés indóház


A bejegyzés trackback címe:

https://jermann.blog.hu/api/trackback/id/tr752409512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hegyaljai 2010.10.30. 14:20:45

Mindenesetre érdekes, hogy most kellett megtudni Vitézy Dávid nyilatkozatából, hogy az EU a 4-es metró támogatását dugódíj bevezetéséhez kötötte.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.10.30. 14:28:21

Ami nem lenne természetellenes - ha nem hiányozna még ezernyi egyéb megoldandó dolog. Egyébként én a dugódíjat nem jó megoldásnak tartom (a bevétel természetellenes helyzetbe kergeti a városvezetést: ha tovább korlátoz, akkor pénztől esik el), inkább a zónásítást forszíroznám. Természetesen nem úgy, hogy innentől csak a hivatalnokok és a kiválasztottak kapnak behajtási engedélyt, hanem ha valóban indokolt esetekben osztogatnák. Igaz, előbb meg kell oldani a könnyű elérhetőséget, bárhonnan is akarunk mondjuk az Astoriára eljutni.

Garficicus 2010.10.30. 17:20:01

Először is kapásból felezni kellene a BKV tarifákat. Önmagában már az a tény, hogy 320 Ft egy jegy, 9800 Ft egy havi bérlet már azonnal bliccelésre vagy autóval való közlekedésre buzdit minden épeszű embert aki nem a pénztárcája ellensége.
Dugódíjat akkor szedjen bármelyik városvezetés, ha a tömegközlekedés feltételeit előbb biztosította. Kérdezem én, hogy hol vannak ezek? 40 éves metrók, HÉV-ek, 25 éves buszokkal tömegeket elszállítani?? Ennyi pénzért ennyit kapunk? köszönöm, de inkább maradok a tiszta, télen meleg, nyáron hűs autómnál még a 350 Ft-os benzin ár ellenére!
Egyik kedves külföldi barátom itt tartózkodása alatt meg is kérdezte: Kizárólag Nosztalgia szerelvények közlekednek ma? És majd leesett az álla amikor elárultam, hogy nem nosztalgia nap van, hanem ezek a normál járművek és minden nap ezek kocognak...
Szégyen ami itt folyik...

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.10.30. 21:00:28

A tarifán sok minden múlik. Szerintem az alacsonyabb jegyár több bevételt hozna - főleg ha végre nem egy vonalon (kivéve a metrót, mert ugye ott a sima most is átszállójegy) lehetne használni, hanem mondjuk 60 percig.
Sokkal több az olyan alkalmi használó, akinek nem jó a bérlet, mint hinnénk.
De igaz, a bérlet is vastagon felette van a könnyen tolerálható szintnek.

stepboy 2010.10.30. 23:44:11

@Jermann Kálmán: ez erősen kérdéses. aki most egyszer átszáll a metrón kívül az kétszer lyukaszt, ez dupla bevétel egy időalapú jegyhez képest (ott csak egy érvényesítés van egy időkeretnél). tehát tudni kellene, h pontosan mennyi is a jeggyel utazók száma a rendszeres (valószínűleg bérlettel) utazók számához képest. ha csak a mostani utasok számából indulunk ki, akkor a bevétel szinte biztosan csökkenne (a fent leírt okból). ha feltételezzük, h az új tarifa képes új utasokat is bevonni, akkor elképzelhető némi bevételnövekedés is.
Én is alkalmi utazó vagyok, nekem sem jó a bérlet - gyűjtőjegyem van, ha csak metróval utazok, akkor már most is csak egyszer kell lyukasztanom. Ha metrón kívül átszállok, akkor nekem ezentúl nem kellene még egyszer lyukasztanom - tehát én kevesebb bevételt jelentenék a BKK számára, hiszen az utazási szokásaim nem változnának meg.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.10.31. 10:33:51

@stepboy: ki ne felejtsük a számításból a kuruc szemléletű utasokat. Akik:
- egyfelől nem lyukasztanak egyet sem, sőt, fe sem szállnak, mert a 2 megállónyi villamos + 2 megállónyi busz útra (okkal) sajnálják az oda-vissza 1 280,- forintot;
- másfelől lyukasztanak egyet a metrón (mert ott jó eséllyel zaklatják őket ezzel), és bliccelnek egy jót a ráhordó buszon vagy villamoson.

Az időalapú jeggyel ezek egyikével sem kell számolnunk (persze szigorítva a jegyellenőrzést, első ajtós felszállással a buszon, automata kapukkal a metrónál), vagyis ugyan lesz bevételkiesés azokkal, akik eddig is becsületesen lyukasztgattak, de véleményem szerint messze nem akkora, amit a plusz utassal meg lehet szerezni.

A rendszer ma igazságtalan (miért csak a metróval utazóknak lehet átszállni, miközben épp a külvárosokból érkező autótömeget kéne távoltartani a belső kerületektől) és világszinten elavult. Bár a mai tömegközlekedési rendszer (csúcsidőben) nem tud sokkal több utast felvenni, mégis az az érdeke a fővárosnak, hogy kevesebb személygépkocsi mozogjon. Ezt a tarifarendszer reformjánál könnyebben (és "puhábban", vagyis erőszakos forgalomcsillapítás nélkül) nem lehet elérni.

mackóság 2010.11.02. 14:17:04

Csak elöljáróban:
Sok éve nem járok már tömegközlekedéssel. Néha kell csak ráfanyalodnom és szimplán gyűlölöm, amikor a BKV szolgáltatásait igénybe kell vennem.
De nem a BKV miatt utálom, hanem főleg azért, mert az utazóközönség nem tud kultúráltan viselkedni. Egy öreg Ikarus is lehet jó (rövidtávon, városban) közlekedési eszköz, ha nem cseszik szét az üléseit, nem karcolják össze az üvegeit, stb. Millió példál lehet hozni rá, hogy amint megjön az új busz/vonat/metro/villamos, a kedves utazóközönség elkezdi lebontani, összefirkálni, szétcseszni.
És amíg a közönség nem vigyázz a járművekre, addig a színvonal nem a buszok korán fog csak múlni.

A lényeg: autót vezetek nap mint nap. Sokat, sokfelé, évi 50-60 ezer km összejön. Ráadásul annak idején közlekedésépítést is tanultam... Érintőleg forgalomszervezést is.
Ma Budapesten a dugók felét a rosszul összehangolt vagy rossz sorrendben szervezett lámpaváltások okozzák. Folyamatosan azt papolják a "szakemberek", hogyan kell korlátozni a forgalmat. Megőrülök ettől! Ma Budapesten kb. 20 helyen, nagyjából 10-200 méter hosszon kéne kanyarodó vagy besorolósávokat építeni, 1-2 felesleges járdaszigetet eltakarítani és máris gyorsabb, egyenletesebb lenne a haladás. És akkor nem pöfögne a sok autó a városban. Mert még 20 év legalább, mire le tudjuk szoktatni az embereket az autóról. És persze minimum 2000 új P+R parkoló, hogy át tudjak szállni tömegközlekedésre.
A városban több helyen látszik, hogy a korábbi várostervezésekkor számoltak a nagyobb forgalommal, főleg a külsőbb területeken. 40 éve nem bírják például a Nagy Lajos király útja másik felét megépíteni, felüljáróval a Szegedi út felé. Máris remekül lehetne elkerülni a néha még ma is terhelt Hungária körutat.
De még 400 ilyen példát tudna mindenki írni.
Összegyüjtjük, leírjuk, megvitatjuk, aztán nem történik semmi.

Őszintén kiváncsi vagyok rá, hogy az amúgy nagyrabecsült Vitézy Dávid úr mire fog jutni. Nincsenek predikcióim, de bírálatból volt bőven eddig, örömmel várjuk a tetteket.
A pozíció már megvan...

Nagyon szeretem a buszt, a metrót, a villamost, a trolit, a tömegközlekedést.
De amíg 20 percet várok a buszra, majd odaragadok az üléshez, kipakolják a zsebeimet és hajléktalanbűzben szoroghatok a metrón, addig sajnos ez nekem nem vonzó alternatíva.
süti beállítások módosítása