Rég nem látott hevességgel lángol fel ismét a buszos-vonatos ellentét. Előbbiek magabiztosabbak, utóbbiak elkeseredettebbek a pár nappal ezelőtti események nyomán. Az érvek azonban nem újultak meg: még mindig azért jobb/rosszabb a busz, mert sokkal több helyen áll meg.

Vasútállomás, buszvégállomás, autóparkoló - tökéletes kombináció

 

Ha nagyon egyszerűsíteni akarunk, mindkét félnek igaza van. A buszbarátnak, mert kedvenc járműve ott teszi le a meghitt kocsmánál – akárhány is van a faluban, mindegyik mellé jár a megálló, mert hát az autóbusz ugye az igény szerinti közösségi közlekedés nagyszerű vívmánya. Na jó, persze, nem csak itallal élünk, így az iskolának, a községházának, meg mindenhová, ahol van utas. De a vehemens vasútőrült is szívesen hivatkozik ugyanerre: amíg kettesével felveszegeti a gumikerekű az összes megállóból az utast, az övé már túlvan hét határon. Kinél az igazság? Nem akarjuk megmondani. De nézzünk mindenfelől ideráncigált példákat, hogy csinálják máshol, milyen hagyománya alakult ki a két fontos ágazatnak.

 

Előre bocsátom, nem lesz elfogulatlan az írás. Vagyis dehogynem, csak nem annak látszik. Hiszen a felidézendő tapasztalatok olyan országokból származnak, ahol újkori reneszánszát éli a vasút, ahol felismerték, a kötött pályás közlekedés (vagyis ami ebből síneken zajlik) környezeti terhelése töredéke a gumikerekes és légi járművekhez viszonyítva.

Parkolótorony a bécsi pályaudvarhoz toldva

 

Nézzünk át legelőször Ausztriába. Közel is van, nem kell hozzá nagy út, hogy meggyőződhessünk az ottani gyakorlatról. Elég csak átgördülni a határon, és nosza, azt látjuk, a pár tyúklépés hosszúságú peronnal jelzett megállónál is autók, kerékpárok állnak – akár százával. Várva gazdájukat, akik ingázásra a vonatot választották. Jó okkal: gyors, kényelmes, és könnyen hihető, hogy a működéséhez szükséges energia a háttérben sebesen forgó szélkerekekből származik. Bármerre haladunk, ugyanezt tapasztaljuk. A fővárosi pályaudvar mellett ronda toronyház: autóparkoló. Tartomány székhelye: aluljáró szintjén parkoló. Kis falu megállójában: parkoló. És persze mindenhol: a keresztező villamos- és buszjáratoknak egyetlen fontos ismérvük van: érinteniük kell az állomást. Hogy odavigyék az utast.

Jenbach szerény állomásán is szívesen látott vendég az egész napra otthagyott autó

 

Ez lehet, a labancok különcködése. Talán a józan svájciak, azokat nem tiporta több világháború, gazdagok is, telik valami jobbra. De nem: náluk talán még hibátlanabb a ráhordás. Sőt, a buszokkal kifejezetten szolgafeladatokat végeztetnek: ahol szóba jöhet a vasút, nem lehet alternatíva a távolsági autóbusz. Addig mennek, hogy ráépítik az állomásra a buszpályaudvart. Semmi mellébeszélés, semmi versenyhelyzet: itt a vonaté az elsőbbség. Érthető persze: az alpesi országban sokfelé a hosszú teleken nincs más használható közlekedési eszköz. Tehát ezt is meg tudjuk magyarázni: nálunk nincsenek ekkora barátságtalan hegyek, így nem is tekinthetjük mintának, bezzegországnak Svájcot.

Chur, a fura város: buszpályaudvart raktak a vasútállomásra

Valahol a Poschiavo-völgyben: tágas parkoló, piros vonat

 

Menjünk talán Itáliába. Míg a svájci spórol, öreg autóval jár, az olasznak első a gépjárműve. Nemcsak szereti, hanem buzgón használja. Mindig és mindenhová. Kivéve, ha munkahelye olyan limitált forgalmú városban található, ahová a helyiek is korlátozottan hajthatnak be. És ebből Olaszországban igen sok található. Erre rendezkedett be a helyi vasút: az elővárosi vasút rendszere az ország jó részén példás. A gazdag északon egészen remek: Torino, Milánó, Alessandria, Novara, Piacenza, Verona, Bologna, Firenze, Padova, Mestre környékét sűrű hálózat jellemzi. Meg ingyenesen használható parkolók tömkelege, nevesincs falu poros, kihalt megállójánál ugyanúgy, mint a városi állomások mellett. A távolsági busz gyakorlatilag valami fura, ismeretlen fogalom, a helyi járatoknak viszont megint a megszokott feladatuk van: eljuttatni az állomásra az utast.

 

Padova főutcája: minden buszjárat - meg persze a "metrobus" érinti a vasúti pályaudvart

(és - mint jól látszik - a főutcán szmélygépkocsinak nincs helye: kitiltattak)

 

Bassano del Grappa ugyanaz, csak kicsiben

 

Névtelen olasz megálló, kies parkolóval kocsiknak...

 

...és kerékpároknak

 

Ugyanezt láttam Franciaországban. Ott, ahol elsőként építették ki a nagysebességű vasúti hálózatot, kétségbeesésbe kergetve a helyi repülőtársaságot. A TGV rendszere végül is egyszerű: végy egy fürge szerelvényt, építs alá olyan síneket, amin háromszázzal vagy gyorsabban haladhat. És ne állítsd meg sűrűn, mert az átlagsebességet a lassítás, az ácsorgás és a gyorsítás egyaránt radikálisan csökkenti. Továbbá ne sajnáld feladni a patinás városi állomásokat, vagyis kerüld el a rapid vonatokkal őket. Ugye, milyen merész? Szándékosan távolra vinni a településektől! De ki fogja akkor használni? Nos, az, aki el tudja képzelni az életét 200 kilométeres távolsággal a munkahelye és lakása között. Tehát aki tudását szívesen kamatoztatja az odébb lévő munkaadónál, de ezért nem akarja feláldozni a szülőfaluja meghittségét. Ugyanő reggel beül a Renault-jába, odahajt a TGV megállójába, felszáll rá, mire beér, elolvasta a napi sajtót, esetleg belemerült a tegnap félbehagyott Excel-táblába. Mire felocsúdik, már oda is ért. Délután meg vissza. Konkrét példa: Aix-en-Provence TGV-állomása 20 (!)kilométerre fekszik a város központjától. Légvonalban. Aztán annyi ott a parkoló autó, mint égen a csillag. A buszjárat minden itt megálló nagysebességű vonathoz csatlakozik. Pedig kikerülhetné, mert végül is Marseille repülőtere és Aix-en-Provence között jár. De épp a keresztező útra tették a vasútállomást, és van is bőven utas. Együtt, nem külön-külön.

Aix-en-Provence TGV állomás kocsiknak nyújtott szolgáltatása

És ugyanitt az aluljáróban vezetett buszjárat megállója

 

Az itt említett országok mind gazdagabbak, mint a miénk. A jövedelemből az egyes szereplők, így a polgárok is bővebben részesülnek. Tehát arrafelé nem kérdés, hogy bárki és mindenki járhatna autóval, ha akarna. Az úthálózatuk fejlettsége ugyanúgy mérhetetlen távolságban van tőlünk. Vagyis annyi buszt tudnának ráküldeni, amennyit nem szégyellnek. Mégsem teszik. Használják a sínpályát, költenek drága gyors- és praktikus elővárosi hálózatokra, járművekre. És ezzel az egyén mobilitása javul. Bezárul a kör: mozgékonyak, ezért a versenyképességük jobb a miénknél. Ameddig ezt nem ismerjük fel, nem fogadjuk el alaptételként, csak sóvárogni fogunk a magasabb fizetésért, illetve rettegni, hogy sérülékeny gazdaságunkra milyen hatással van az aktuális recesszió.