HTML

Mobilitás

Sokáig skizofréniának gondoltam, hogy ugyanúgy érdekel a tömegeket mozgatni képes személyszállítás és a némelyek által önzésnek nevezett autózás-motorozás. Aztán nagy keservesen megtaláltam a közös hasznukat: mindkettő mozgékonnyá, azaz társadalmi vagy nemzetgazdasági szempontból hasznosabbá teszi az egyént. Ez tehát a két fő téma. No meg persze alkalomadtán eszembe jut más is; ha nem bírom benntartani, leírom azt is.

Friss topikok

2009.12.17. 12:00 Jermann Kálmán

Mobilitásunk akadálya

Rég nem látott hevességgel lángol fel ismét a buszos-vonatos ellentét. Előbbiek magabiztosabbak, utóbbiak elkeseredettebbek a pár nappal ezelőtti események nyomán. Az érvek azonban nem újultak meg: még mindig azért jobb/rosszabb a busz, mert sokkal több helyen áll meg.
Vasútállomás, buszvégállomás, autóparkoló - tökéletes kombináció
 
Ha nagyon egyszerűsíteni akarunk, mindkét félnek igaza van. A buszbarátnak, mert kedvenc járműve ott teszi le a meghitt kocsmánál – akárhány is van a faluban, mindegyik mellé jár a megálló, mert hát az autóbusz ugye az igény szerinti közösségi közlekedés nagyszerű vívmánya. Na jó, persze, nem csak itallal élünk, így az iskolának, a községházának, meg mindenhová, ahol van utas. De a vehemens vasútőrült is szívesen hivatkozik ugyanerre: amíg kettesével felveszegeti a gumikerekű az összes megállóból az utast, az övé már túlvan hét határon. Kinél az igazság? Nem akarjuk megmondani. De nézzünk mindenfelől ideráncigált példákat, hogy csinálják máshol, milyen hagyománya alakult ki a két fontos ágazatnak.
 
Előre bocsátom, nem lesz elfogulatlan az írás. Vagyis dehogynem, csak nem annak látszik. Hiszen a felidézendő tapasztalatok olyan országokból származnak, ahol újkori reneszánszát éli a vasút, ahol felismerték, a kötött pályás közlekedés (vagyis ami ebből síneken zajlik) környezeti terhelése töredéke a gumikerekes és légi járművekhez viszonyítva.
Parkolótorony a bécsi pályaudvarhoz toldva
 
Nézzünk át legelőször Ausztriába. Közel is van, nem kell hozzá nagy út, hogy meggyőződhessünk az ottani gyakorlatról. Elég csak átgördülni a határon, és nosza, azt látjuk, a pár tyúklépés hosszúságú peronnal jelzett megállónál is autók, kerékpárok állnak – akár százával. Várva gazdájukat, akik ingázásra a vonatot választották. Jó okkal: gyors, kényelmes, és könnyen hihető, hogy a működéséhez szükséges energia a háttérben sebesen forgó szélkerekekből származik. Bármerre haladunk, ugyanezt tapasztaljuk. A fővárosi pályaudvar mellett ronda toronyház: autóparkoló. Tartomány székhelye: aluljáró szintjén parkoló. Kis falu megállójában: parkoló. És persze mindenhol: a keresztező villamos- és buszjáratoknak egyetlen fontos ismérvük van: érinteniük kell az állomást. Hogy odavigyék az utast.
Jenbach szerény állomásán is szívesen látott vendég az egész napra otthagyott autó
 
Ez lehet, a labancok különcködése. Talán a józan svájciak, azokat nem tiporta több világháború, gazdagok is, telik valami jobbra. De nem: náluk talán még hibátlanabb a ráhordás. Sőt, a buszokkal kifejezetten szolgafeladatokat végeztetnek: ahol szóba jöhet a vasút, nem lehet alternatíva a távolsági autóbusz. Addig mennek, hogy ráépítik az állomásra a buszpályaudvart. Semmi mellébeszélés, semmi versenyhelyzet: itt a vonaté az elsőbbség. Érthető persze: az alpesi országban sokfelé a hosszú teleken nincs más használható közlekedési eszköz. Tehát ezt is meg tudjuk magyarázni: nálunk nincsenek ekkora barátságtalan hegyek, így nem is tekinthetjük mintának, bezzegországnak Svájcot.
Chur, a fura város: buszpályaudvart raktak a vasútállomásra
Valahol a Poschiavo-völgyben: tágas parkoló, piros vonat
 
Menjünk talán Itáliába. Míg a svájci spórol, öreg autóval jár, az olasznak első a gépjárműve. Nemcsak szereti, hanem buzgón használja. Mindig és mindenhová. Kivéve, ha munkahelye olyan limitált forgalmú városban található, ahová a helyiek is korlátozottan hajthatnak be. És ebből Olaszországban igen sok található. Erre rendezkedett be a helyi vasút: az elővárosi vasút rendszere az ország jó részén példás. A gazdag északon egészen remek: Torino, Milánó, Alessandria, Novara, Piacenza, Verona, Bologna, Firenze, Padova, Mestre környékét sűrű hálózat jellemzi. Meg ingyenesen használható parkolók tömkelege, nevesincs falu poros, kihalt megállójánál ugyanúgy, mint a városi állomások mellett. A távolsági busz gyakorlatilag valami fura, ismeretlen fogalom, a helyi járatoknak viszont megint a megszokott feladatuk van: eljuttatni az állomásra az utast.
 
Padova főutcája: minden buszjárat - meg persze a "metrobus" érinti a vasúti pályaudvart
(és - mint jól látszik - a főutcán szmélygépkocsinak nincs helye: kitiltattak)
 
Bassano del Grappa ugyanaz, csak kicsiben
 
Névtelen olasz megálló, kies parkolóval kocsiknak...
 
...és kerékpároknak
 
Ugyanezt láttam Franciaországban. Ott, ahol elsőként építették ki a nagysebességű vasúti hálózatot, kétségbeesésbe kergetve a helyi repülőtársaságot. A TGV rendszere végül is egyszerű: végy egy fürge szerelvényt, építs alá olyan síneket, amin háromszázzal vagy gyorsabban haladhat. És ne állítsd meg sűrűn, mert az átlagsebességet a lassítás, az ácsorgás és a gyorsítás egyaránt radikálisan csökkenti. Továbbá ne sajnáld feladni a patinás városi állomásokat, vagyis kerüld el a rapid vonatokkal őket. Ugye, milyen merész? Szándékosan távolra vinni a településektől! De ki fogja akkor használni? Nos, az, aki el tudja képzelni az életét 200 kilométeres távolsággal a munkahelye és lakása között. Tehát aki tudását szívesen kamatoztatja az odébb lévő munkaadónál, de ezért nem akarja feláldozni a szülőfaluja meghittségét. Ugyanő reggel beül a Renault-jába, odahajt a TGV megállójába, felszáll rá, mire beér, elolvasta a napi sajtót, esetleg belemerült a tegnap félbehagyott Excel-táblába. Mire felocsúdik, már oda is ért. Délután meg vissza. Konkrét példa: Aix-en-Provence TGV-állomása 20 (!)kilométerre fekszik a város központjától. Légvonalban. Aztán annyi ott a parkoló autó, mint égen a csillag. A buszjárat minden itt megálló nagysebességű vonathoz csatlakozik. Pedig kikerülhetné, mert végül is Marseille repülőtere és Aix-en-Provence között jár. De épp a keresztező útra tették a vasútállomást, és van is bőven utas. Együtt, nem külön-külön.
Aix-en-Provence TGV állomás kocsiknak nyújtott szolgáltatása
És ugyanitt az aluljáróban vezetett buszjárat megállója
 
Az itt említett országok mind gazdagabbak, mint a miénk. A jövedelemből az egyes szereplők, így a polgárok is bővebben részesülnek. Tehát arrafelé nem kérdés, hogy bárki és mindenki járhatna autóval, ha akarna. Az úthálózatuk fejlettsége ugyanúgy mérhetetlen távolságban van tőlünk. Vagyis annyi buszt tudnának ráküldeni, amennyit nem szégyellnek. Mégsem teszik. Használják a sínpályát, költenek drága gyors- és praktikus elővárosi hálózatokra, járművekre. És ezzel az egyén mobilitása javul. Bezárul a kör: mozgékonyak, ezért a versenyképességük jobb a miénknél. Ameddig ezt nem ismerjük fel, nem fogadjuk el alaptételként, csak sóvárogni fogunk a magasabb fizetésért, illetve rettegni, hogy sérülékeny gazdaságunkra milyen hatással van az aktuális recesszió.
 

Akkora és olyan domborzatú országokban, mint a miénk, természetesnek kellene lennie, hogy a közlekedés alapja a vasút. Nem más kárára, hanem más közlekedési eszközzel kiszolgálva, vagyis azokkal együttműködve kiépítve a hálózatot. Ha viszont busz- és vasúti lobbikba tömörülünk, csak kárt okozhatunk. De ez – úgy látszik – kitűnően megfelel vérmérsékletünknek.

27 komment

Címkék: közösségi közlekedés egyéni közlekedés két keréken


A bejegyzés trackback címe:

https://jermann.blog.hu/api/trackback/id/tr431603018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

matteo14 2009.12.17. 12:50:14

Nagyszerű cikk!Elgondolkoztató.Tudtommal volt nálunk olyan törvény(?),hogy busz nem közlekedhet a vasúttal párhuzamosan.Aztán jöttek az ilyen-olyan reformok.S ott tartunk, hogy 2003 óta 42,5 vonalon szűnt meg a személy szállítás.Hova tovább magyar vasút?

Káposztakukac 2009.12.17. 14:14:38

a cikk alapgondolatával én is egyetértek, a busza feladata a ráhordás kellene, hogy legyen. csak magyarországon jelenleg a ráhordást is minimális kihasználtságú mellékvonalakon végzik. aki járt már vonattal bármelyik baz-megyei településen, az megtapasztalhatta azt a mérhetetlen pénzkidobást, ami eddig ott folyt. csúcsidőben sem utaztak többen 20-30 embernél egy bzmot-on. ezek pedig elfértek volna egy volvon, man-on is, amelyeknek ráadásul ugyanolyan, vagy jobb motorjuk van, mint a dízel bz-motoknak.

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.12.17. 14:14:39

Ráadásul szinte minden vasútállomás mellett van egy nagy, gazos, semmire sem használt terület, amit akár értelmes dologra is lehetne használni...

norbi2k 2009.12.17. 14:17:41

Dániában ugyanezt tapasztaltam, minden kis falu elérhető vonattal, nagyon sokan használják, szép, tiszta kocsik és állomások jegyautomaták stb... de jó lenne itthon is ha felszállna az IC-re és mondjuk nem két óra lenne a miskolc budapest csak mondjuk egy óra :)

istvan5 2009.12.17. 14:41:19

Szépek a leírtak, de nekem pont az jön le belőle, hogy a kis távolságra inkább a busz a jó, nagy távolságra a vonat. Az a vasút nem tud versenyezni a busszal ahol egy 20 km -es utat 1 óra alatt lehet megtenni(tudtommal ilyenekt szüntettek meg 20 km/h átlag sebesség). Az a baj, hogy a fenti színvonalu vasuti rendszer kiépítése őrült pénzbe kerülne, amire szerintem a következő 50 évben se lesz pénz. Addig inkább maradok az autónál bárhova is megyek :)

lamed 2009.12.17. 14:51:17

Ezek a bugyuta kapitalisták működő, használható, kényelmes alternatívát kínálnak az autózás helyett? És az emberek önként tömegesen veszik igénybe? Micsoda pazarló módszer! Nálunk sokkal egyszerűbb és olcsóbb módszer terjed a belvárosok forgalmának csökkentésére: el kell lehetetleníteni és ki kell tiltani az autókat, és közben propagálni kell a kerékpározást meg a tömegközlekedést. Mennyivel olcsóbb, nem? Csak egy tiltó határozat kell, pecsét rá, és kész is, a probléma meg van oldva.
Csak közben egyre növekszik a normális világtól való lemaradásunk.

Samott 2009.12.17. 15:03:37

En busz parti vagyok, nem szeretem a vasutat, csak rossz tapasztalatom van vele (na jo, a csalagutas vonatozas tenyleg jo dolog, de most az itthoni viszonyokrol beszelek). Ugy gondolom ha a buszon utaznak, ha van ra igeny akkor nem szabad korlatozni a vasut kedveert. Egyebkent tenyleg gyorsabb a vonat? Nem a TGV, hanem itthon. :)

Tímár Mihály 2009.12.17. 15:04:31

Mi a vasútállomásra is vonattal megyünk. Ugyanis megáll a ház mellett a vonat.

A legfontosabb, hogy itt Svájcban a vonatok és buszok (meg a siklók és felvonók) remekül össze vannak hangolva. Ritka, amikor 5 percnél többet kellene várni! Ráadásul a buszállomás mindig a vasút mellett van. Természetesen a menetrend ütemes, minden órában ugyanakkor indulnak a vonatok és buszok.

Persze itt rengeteget költenek is a vasútra, így nem 20-szal döcögnek a vonatok. Ez viszont meg is térül nekik, mert a kamionok jelentős részét vonaton szállítják.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.12.17. 15:05:58

@lamed: A belvárosi tömegközlekedés - legalábbis a nagyvárosokban - most sem annyira vészes. Pesten a belvárosban lehet hogy kényelmesebb, de lassabb, körülményesebb, és jóval drágább az autózás.

A távolsági viszont katasztrófa. Valóban az lenne a leggyorsabb megoldás, ha például Hatvanból (szándékosan nem egy világvégi kis falut, hanem egy fontos vasúti csomópontot említek) el akarnék jutni a a prérin levő vasútállomásra és a vonat pedig Pestig meg sem áll, csak esetleg Gödöllőn, ahova szintén ráhordják buszok az utasokat a környező településekről.

Ehelyett mi van? Eleve nem minden vonathoz van helyi busz. Ha ki is tudok jutni az állomásra, 1 óra alatt teszi meg a GYORSVONAT ezt az 50 kilométeres távot (a személy másfél), csupán 15 perccel kevesebb, mint a távolsági busz. Persze, a vonat legalább nem ragad be az M3 bevezetőn a dugóba. Viszont a vonat ablakai be vannak rohadva, télen becsukni, nyáron kinyitni nem lehet őket. Ráadásul a Keletinél, mire a külső vágányokról elérem a metrót, már el is veszett az a 15 perc előny a buszhoz képest amiről a Stadionnál átszállhatok metróra vagy villamosra (és Hatvanban is a város közepéről indul)

akakukk 2009.12.17. 15:21:28

Az a baj, hogy tul olcso az auto. Havi 50-150 ezer forintos kobcenti fuggo gepkocsiadot, ketszeres benzinarat. Akkor lene utas is. A bevetelt meg a vasut fejlesztesere forditani.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.12.17. 15:30:50

@akakukk: Nem az autó túl olcsó, hanem a távolsági tömegközlekedés túl drága. Pesten a belvárosban nagyjából korrekt az arány (havi 9400 vs pártízezer, adókkal, parkolással, mindennel együtt) viszont a fővárosból mondjuk a Balaton északi partjára semmiféle előnyt nem nyújt a vasút: már egy embernek is drágább, kényelmetlenebb, a sebesség kb a fele, ráadásul a vasútállomásról a szállásra eljutni csomagokkal egy külön rémtörténet. Pedig milyen jó lenne, ha megtehetném vonattal azt, hogy reggel leugrok Siófokra, este haza, és még amiatt sem kell lelkiismeret-furdalással küszködnöm, ha a 40 fokos melegben legurul 3-4 sör a nap folyamán.

lamed 2009.12.17. 15:31:48

@akakukk: Na erről írtam éppen. Hozzád hasonló "gondolkodású" primitív lények ülnek a hivatalokban is.

Ha tömegközlekedést fejlesztenék, vonzóbbá, olcsóbbá, használhatóvá tennék, akkor AZONNAL és TÖMEGESEN váltanának rá az emberek. Lásd a zónázó vonatok kb 200%-os kihasználtsága. De nem, szerinted (és az illetékesek szerint) nem ez a megoldás, hanem az autózást kellene még a jelenleginél is jobban ellehetetleníteni, hogy ahoz képest még ez a jelenlegi lepusztult, használhatatlan és drága tömegközlekedés is kevésbé tűnjön rossznak... Az eszem megáll tőletek.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2009.12.17. 15:33:07

@Gery.Greyhound: plusz a hatvani buszállomás, amellett hogy egy röhej, a város teljesen másik részén van, mint a vasút.

bár épül az új, de így első néhány blikkre úgy tűnik, hogy azzal sem lesz sokkal jobb a helyzet.

a hatvan-bp vasút meg tényleg kriminális, hogy a gyors is minden bokornál megáll, a pálya nem kifejezetten fejlett (nem is mehet gyorsabban), ráhordás nuku.

Joc 2009.12.17. 16:07:38

@akakukk: Azért mert te egy lúzer vagy, nem kell más emberek életét is ellehetetleníteni. A vasút ha jól működne, lenne utas is. Nem az árral van baj, hanem a minőséggel. Ilyen agyatlan hülyék mint te nem a tömeget képviselik. Nem azért autóznak az emberek, mert ahhoz van kedvük, hanem mert a vasút és a Volán egy szociból iderohadt képződmény, és fejlődésképtelen. Ebben a formájában legalábbis. Azt a pénzt kellene visszatenni beléjük, amit kiloptak belőle, és megszüntetni minden állami támogatást. Na talán majd akkor lesznek utasok is.

akakukk 2009.12.17. 16:07:56

@lamed: Nem hiszem hogy az autorol lemondananak az emberek, amig az ilyen olcso. Mit is irt ma az index, miert van Daniaban keves auto?

Amugy az autosok allando szovege: Legyen elobb parkolo, legyen elobb vonat, legyen elobb toronyora aranylanccal, majd akkor leszokik az autozasrol, vonattal, biciklivel tomegkozlivel jar. Egyreszt nem hiszem, masreszt ezt nem tudjuk megcsinalni, ezert elobb fizetni kell, aztan lehet epitkezni. Igenis adoztatni kell a nemkivanatos tevekenyseget. Viszont ezt a bevetelt rendesen a vasut es egyeb kozossegi kozlekedesre kell forditani.

Egy hulye taplo

Samott 2009.12.17. 16:15:07

@akakukk: eleg hulye hozzaallas az, hogy ha en szopok szopjon mas is. Azert fizessek tobbet, hogy neked jobb legyen? Hat nem fizetek meg eleg adot? Felejtsuk mar el a kommunizmust...

akakukk 2009.12.17. 16:26:06

@Samott: Ja. Sok hülye kommunista Dán!

norbi2k 2009.12.17. 16:41:32

@akakukk: miért, mit irt ma az index, miért van kevés autó Dániában?

egyenlítő 2009.12.17. 17:03:08

Csak hogy tudjátok (mert a múlt határozza meg a jelent):

A magyar vasúthálózat a mező- és erdőgazdasági termékek szállítására alakult ki, akkor, amikor a helyi szállítás még lovaskocsival (10-15 km hatótávolság) történt. Ez után a fejlesztés a bányák és a nehézipari gyárak összekötésére irányult. A személyszállítás csak a nagyvárosok között volt szempont, a munkások a gyárak mellé települtek.

Mára a bányászat és a nehézipar megszűnt. Az átrakási költségek miatt a gépkocsiszállítás 100 km-ig biztosan gazdaságosabb. A gyors és pontos szállítás miatt az iparban és a kereskedelemben lényegesen csökkenthető a raktárkészlet, ami lényeges gazdasági szempont. A létező vasúthálózat eredeti célja tehát majdnem teljesen megszűnt, az új célok ellátására (a városok és a környezetük összekapcsolására) pedig így, ahogy van, alkalmatlan.

lamed 2009.12.17. 17:40:06

@akakukk: A P+R parkoló és a normális menetidő nem a "toronyóra aranylánccal" kategória, hanem természetes elvárás. És ezt nem úgy kell érteni, hogy ha minden tökéletesre megvalósul, akkor majd megyek vonattal. Ennek egy folyamatnak kellene lennie, egyre több parkoló, egyre sűrűbb és jobb vonatok = egyre kevesebb autó. Ha te nem hiszed, hogy így van, az a te bajod, de én egyértelműen tapasztaltam például a zónázó vonatok bevezetésekor, hogy tömegesen szálltak át autós ismerőseim a vonatra (és én is sokszor, ha Bp-re mentem). Vagy ny-európai nagyvárosokban eszembe sem jut bemenni a belvárosba autóval, kint leparkolok, és kényelmesen beutazok metróval. Ne gondold, hogy az emberek annyira szeretnek a dugóban ülni órákat. Legtöbben szívesen választanánk a tömegközlekedést (esetleg autóval kombinálva, mint a cikkben), ha lenne, de jelenleg aránytalanul nagyobb terhelést jelent tömegközlekedni, mint autózni.

A vasútra, BKV-ra pedig a jelenlegi formájában nem szabad egyetlen fillért sem költeni.

norbi2k 2009.12.17. 19:32:56

@akakukk: ezt csak megerősiteni tudom :) Dán főnököm ha látott egy fiatalt aki szemetel, mindig rájuk szólt, mondjuk nem sok ilyen volt :) Nagy kocsijuk legtöbbször a taxisoknak van, de x5-nél kisebb kategóriájú nem nagyon van kinn :) Terepjárója meg leginkább a tanyákon, kis falvakban élőknek van ahogy láttam...tömegközlekedés nagyon jó, egy jegy egy óra utazás...ha épp távolságira szállsz vele akkor a városban elfogadják... nagyobb városok között gyors kényelmes vonatok... és persze ott van még a bringázás, mindenkinek van bringája, az autosoknak is, és amit lehet azzal oldanak meg szélben esőben mindig :) Nagyon figyelnek a kerékpárosokra, komoly büntetések vannak ha elütsz valakit.
és tényleg úgy gondolják egyenlőek, nem nézik le a másikat és nagyon segítkészek, türelmesek ( hivatalokban pláne ) teljesen skandináv mentalitás

lovelohim · http://rael.org 2009.12.18. 01:03:21

a magyar vasút pontos, kényelmes, tiszta, megbízható. a buszok és a bkv szintén.

a kérdés mindig az, hogy mihez képest.

szerintem ha nem mindig nyugat európához és egyéb fejlett országokhoz hasonlítanánk magunkat és belátnánk, hogy a magyar életszínvonal és életminőség felett csak a föld lakosságának k.b. 5%-a(!) él mindannyian boldogabbak lehetnénk :)

lamed 2009.12.18. 08:13:03

@lovelohim: A kerékpárosokat se vedd ki az összehasonlításból, mert szerintem például Szudánhoz képest elég jól el vagyunk látva kerékpáros infrastruktúrával is. :)
Ráadásul a gyalogosok és kerékpárosok mifelénk sokkal nagyobb biztonságban vannak, errefelé például igen ritka eset, amikor géppuskával lemészárolják őket az egész családjukkal együtt csak azért, mert egy rivális hadúr területére bicikliztek. (Persze jobban belegondolva vannak olyan területek nálunk is, ahol már nem állunk messze ettől....)

Szóval tényleg be happy, minden csak viszonyítás kérdése :))

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.01.20. 08:10:08

Ha recenziót írnék e kiváló posztról, megemlíteném, hogy az utolsó előtti bekezdés utolsó szava bizonyára recesszió akar lenni.

:-)

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.01.20. 08:36:13

@erminavet: meghökkentő elírás, sőt, freudi elszólás: számítottam jöttedre? :-)
Köszönöm a korrekciót, javítottam.
süti beállítások módosítása