Mobilitás

Még el sem kezdődtek a téli olimpiai játékok, már megvolt az első tragédia. Az a gond, nem a szervezőkön múlik, hogy ebből ne katasztrófasorozat legyen.

Azt mondják a szervezők, meg persze védekezik az egész átkozott NOB, hogy a grúz szánkós saját hibájából loccsantotta szét a fejét a vasoszlopon. Nem értek hozzá, elhiszem; ellenben megkérdezném, akkor vajon miért

1. rövidítették le a pályát?

2. emelték meg ott a palánkot, ahol az ívből kidobott szerencsétlen magatehetetlenül repült?

3. raktak vasoszlopokból teljesen fedetlen sort egy százzal bejárható szánkópálya mellé?

A szervezők és mindenki más is hazudik: az egész szánkópálya egy életveszélyes, végtelen könnyelműen tervezett, és miután kiderült, gyilkos létesítmény, még úgy is hagyták. Azután, hogy régóta mondogatják, rettegnek benne a versenyzők, főleg a kevésbé gyakorlottak. Rettegnek, mert többet buktak itt, mint bárhol máshol.

Olvad a hó, ezért a legveszélyesebb alpesisí-számot, vagyis a lesiklást (a józan nemzetközi szabályok ellenére) úgy rendezték meg, hogy az indulók egy része egyszer sem jöhetett le a teljes pályán. Egyetlen egyszer sem: ez olyan, mintha a raliversenyen bejárás nélkül indulnának, hiszen a sízők is memorizálják az íveket, az ugratókat, az egészet.

A szezonban előfordult, hogy egy nem kutyaütőt azért zártak ki egy lesiklóversenyből, mert nem jött le az edzésen. Itt úgy kellett végigmenni többeknek, hogy meg sem próbálhatták korábban. Merő véletlen, hogy nagyobb bukás nélkül megúszták.

Ma pedig az esélyes Petra Majdic esett szakadékba a sífutásnál. Métereket zuhant, ugyanis az egyik kanyar külső ívén egy hatalmas gödör éktelenkedik, korlát vagy védőháló nélkül. A szlovén kimászott, a selejtezőn 10 másodperces hátránnyal még végig is ment - de megint nem az ostoba kanadaiakon múlott, hogy nem törte ki a nyakát...

A közvetítés hiányosságainak, a sokszor hiányzó eredményjelző óra, a nevetséges "flower ceremony" (a verseny után bizonyos számoknál nem a helyszínen osztják ki az érmeket, hanem kapnak egy olcsó virágcsokrot a dobogóra állva), az európai jégkorongozóknak és műkorcsolyázóknak szokatlan kicsi pálya és a kegyetlen szar időjárás említése nélkül is elmondhatjuk, egy dúsgazdag, ellenben amatőr szervezőkkel rendelkező országnak adta az ismeretlen, de nem feltétlenül tisztességes motivációkkal bíró NOB az egyik legfontosabb sportesemény rendezési jogát.

Az isten irgalmazzon a sportolóknak, akik minderről alig tudva teljes erőbedobással hajtanak a helyezésekért. Most épp a női lesiklók, a buckás pályán, ahol az első durva bukás után hólapáttal próbálják egyengetni a havat... Nevetségesek, ne szépítsük.

 Kétségtelen, mostanság az első másfél centis havon felbuzdulva megvett szánkó úgy fog elkorhadni, hogy a gyerek közben használata nélkül felnő. Ez a kevés hó akkor okoz nagy galibát, ha egyáltalán nem számítanak rá.

Mint most a magyar államvasúton. Azon a szakaszán, ahol az uralkodó szélirány éppen arról a nagy kiterjedésű sík pusztaságról fúj, amitől egy árva szál rekettye sem választja el. Polgárdi és Csajág környékéről, a 29-es vasútvonalról beszélek, amit egy hete jártam be, és az akkor erősen hulló hó láttán borzadva gondoltam arra, sőt, beszéltem erről a közlekedési eszközként használt M41-es dízelmozdony vezetőjével, hogy az első szellő meg fogja bénítani az észak-balatoni vasúti forgalmat. Nem vagyok büszke a jövendölésemre.

Nem is lehetek, mert egy félkegyelmű is észrevette volna. A sínek gyakorlatilag a sima szántó vagy legelő magasságában fekszenek - ami nem tervezési hiba, a terepviszonyok adták. Ellenben egykoron felkészültek a téli nehézségekre. Emlékszik még a hófúvás ellen kitalált mobil kerítésre? Ősz végén szépen felállítgatták, nagy tudomány nem kellett hozzá, simán egymásnak voltak döntve az egymást követő elemek. Tavasszal aztán szépen összeszedegették, rögvest az utolsó hó olvadása után. Nos, ezek valahogy eltűntek. És ahogy a szombati Polgárdi környéki mutatvány bebizonyította, korai volt végleg veszni hagyni őket.

 Polgárdi és Polgárdi-Ipartelepek között a teljesen védtelen pálya. A fotó stílszerűen egy Bézé vezetőállásáról készült

Ez a feladat látszólag teljesen eltűnt a pályavasút szolgáltatásai közül. És az benne a tragikus, hogy a globális felmelegedésben maximálisan bízva úgy eltunyultak, hogy hirtelen nem is találtak semmit, amivel az elakadt Bézét és a szintén pórul járt két segélymozdonyt kimenthették volna. Hóeke másnapra akadt, amely a szükséges adminisztráció kötelező letudása után a lecsillapodott széltől nem zavarva percek alatt elintézte a problémát.

Itt a megoldás, a vasút megjelenésével egyidőben találták fel: egy nehéz (esetünkben: ~120 tonnás), erős (2000 LE) mozdonyra erősítsünk egy hóekét, és rontsunk neki a fehér hófalnak. Most is bevált (Vörös Attila helyszíni fotója 2010. február 14-én készült)

Hogyan is csinálták ezt az elődök? Ahogy az Indóház magazin kollektív emlékzetét összeadó kollégák felidézték, 10 esztendeje hasonló körülmények között a hóekés Szergej a vonatkeresztek között szépen végigjárta a védtelen szakaszt. Persze a pehelysúlyú Bzmot motorkocsit ki sem engedték, mert annak egy odatévedt nagyobb hógolyó is elég a megtorpanáshoz. Mentek helyette tömegüknél fogva ügyesebb mozdonyok.

Szombaton - mintha nem lehetett volna előre látni az utóbb bekövetkezetteket- szegény csehszlovák trojkát kikergették a hóviharba. Csak a farkasok hiányoztak a nagyobb szenzációhoz. Persze az egyik vonatból a gázolaj is kifogyott, hadd legyen teljesebb az amatőrökénél is nagyobb baki.

Egy héttel a vészterhes események előtt, Balatonfűzfőn. A hóhelyzet (lásd az M41-es vezetőállásáról a mély rétegben eltűnt sínpárunkat) kiszámítható jövőt rajzolt. De nem mindenkinek

A természeti csapások ellen nem mindig védekezhetünk. Egy hófúvás azonban nem ugyanaz, mint az egyaránt orvul támadó földrengés vagy a cunami. Éppen ezért semmi sem jogosít fel minket a hányavetiségre, a végtelen könnyelműségre. Lehet, a hófogó kerítés kihelyezése minden tizedik évben hoz csak kézzel fogható hasznot, de ha tudjuk, mi mindent megtettünk a most joggal dühöngő utasainkért, nyugodtan alhatunk.

Ha működne a 27-es vonal, Lepsény-Csajág kerülő útirányon fenntartható lenne a forgalom. Ez a csajági kiágazás

Akkor is tiszta a lelkiismeretünk, ha a teljesen elkerülhetetlen és legyőzhetetlen hófúvást olyan módon cselezzük ki, hogy kerülő útirányon át visszük a vonatokat. Lepsény és Csajág között egykoron megvolt erre a valós lehetőség. Ma, amikor eszetlen lendülettel szűnik meg a mellékvonali közlekedés, a fővonalit kockáztatjuk az ilyen és ehhez hasonló váratlan események elleni védekezés-képtelenséggel. Ma itt csapott le a természet, holnap amott szakad a felsővezeték, törik a sín, siklik a tehervonat, netán lép sztrájkba lokálisan pár hisztis váltókezelő. És nincs kerülőútvonal - persze akarat sincs érte vagy nyugtalan pillanat sincs a miatta. Ez a nagyobb baj, a teljes közöny és a végtelen hanyagság.

 A klip egy M41-es mozdony vezetőállásáról készült, 2010. február 7-én. A videó és a külön nem jelölt fotók Jermann Kálmán felvételei